European Phalanx

Zombik a sporteseményen

2018. február 23. - megamovieboy

22-north-korean-cheerleaders.jpg

fotó: denverpost.com

 A téli olimpia első szenzációja nem a pályán, hanem a lelátókon történt. Az észak-koreai hivatalos szurkolólányok csapatán azóta is szűrnyűlködnek. Nem annyira véletlen a dolog, hiszen már a megérkezésükről is beszámolt a világsajtó. "Szépek hadserege", vagy gondosan kiválogatott rendszerhű, vagy a családjukkal megzsarolt lányoknak írják le őket.

Sőt az aktuális legnagyobb sátán, az észak-koreai vezető Kim Dzsong Un is egy szurkolólányt vett feleségül. A másik oldalról meg egy fantasztikus médiahekk a koreaiak részéről. Feltehetőleg a lányok sem bánják annyira, hogy a szomszédba mehetnek állami költségen, ami nem egy mindennapi eset arrafele. Ebbe egy kis kiabálás és karlengetés is bőven belefér a lelátókon.

 A megérkezés:

A szurkolás:

Azt kell mondjam, ugyanez az amerikaiaknak is nagyon jól megy, egy showműsorban tökéletesen leutánozzák a koreai lányokat:

Ezek után azt gondolhatnánk, hogy olyan szörnyűség, mint hogy fiatal nőket gondos kiválogatás után szurkolni visznek sporteseményre, a diktatúrákon kívül nem történhet meg. El kell keserítsem a 'humanistákat', mert bizony a demokrácia fellegvárában, az Amerikai Egyesült Államokban, szinte minden futballcsapatnak van hivatásos szurkolócsapata. 

Ők is a szépek hadserege lennének? Vagy csak egy szokásos kettős mércéről van szó?

A bejegyzés trackback címe:

https://europeanphalanx.blog.hu/api/trackback/id/tr2013691808

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

F.M.J. · http://magan-galaxis.blog.hu/ 2018.02.23. 13:23:48

Valahol azt olvastam, hogy ezen a szinten a jenki szurkolólányok komoly felvételi vizsgák, meg felkészülés után rázhatják nem elvetendő esztétikájú bájaikat a közönség nagyobb élményére. Ha meg nem válnának be, hát legfeljebb más jövedelem után kell nézniük, de ezen túl más retorzió nincs, a családjuknak meg főleg nem. Talán még az sem elvárás, hogy rajongjanak a csapatért, hiszen ez is csak egy munka, és mi van, ha a rajongókból nem jönne össze önkéntesen elegendő formás popó a gyorskaják hazájában? Persze szépek a koreai lányok is, de vélhetően valóban más szempontok szerint lettek "motiválva" a szurkolásra. Nekik persze talán ez a megtestesült szabadság, de nem látszik őszintének a lelkesedés, ami meg a koreográfiát illeti...

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2018.02.24. 15:04:06

@F.M.J.: Való igaz, a motiváció kérdéses a lányok esetében. Csakhogy hivatalosan nem tudni róla semmit, tehát minden állítás nélkülözi a valós tényeket. Még az onnan elszököttek beszámolói is kétségesek. Vagy azt mondják, amit nyugaton hallani akarnak, vagy az ottani pletykákat osztják meg. Egyik sem hiteles. Marad a médiamanipuláció.

F.M.J. · http://magan-galaxis.blog.hu/ 2018.02.26. 14:12:31

@megamovieboy: Igazad lehet a beszámolók szavahihetőségének tekintetében. A világon bárhol és bármi okból képesek akárkik olyan képet festeni bármiről, amilyet épp kívánnak/megfizetnek/kizsarolnak. Miért épp egy akármilyen rendszerről alkotott képet ne próbálnák manipulálni?

Ami talán érdekesebb, az a szereplők egyéb megnyilvánulásai. Egy valamilyen eseményen szereplő, jelen esetben szurkoló, a produkció előtt, után, szünetében természetesen viselkedik. Ez talán egyes esetekben lehet másként, de egy egész csapat szükségszerűen így tesz. Például valamilyen formában kommunikál a közönségével. Flörtöl a rajongókkal, csókot int a kameráknak, integet az éljenzőknek, ilyesmi.

Nagyobb léptékben szemlélve, van-e a körülmények tekintetében jelentékeny különbség ellátogatni e csinos egyenszurkolók hazájába rajongóként, ha azok mondjuk spanyolok, írek, japánok, vagy jelen esetben É-Korreaiak? Fordítva nézvést, vajon nagyvonalakban hasonló arányban lehet-e találkozni az utcákon e kétes hírű ország turistáival csoportos és egyéni világnézés keretében, mint mondjuk kínaival, némettel, olasszal, vagy akár mondjuk ausztrállal?

A beszámolók feltétlenül szubjektívek, hisz annak történései a szemlélőben érzelmi nyomokat hagytak. Nagyon nehéz, ha egyáltalán lehetséges egyes embereknek valamiről objektív képet alkotniuk, ezt el kell fogadnunk. Evvel együtt a beszámolók, és a nonverbális kommunikáció, illetve kézenfekvő következtetések között szorosabb összefüggést vélek felfedezni, mint véletlen egybeesést.

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2018.02.28. 17:28:48

@F.M.J.: Én azt látom, hogy ezek a lányok céltudatosak, fegyelmezettek, de elkényeztetettek is. Azaz a társadalom felső részéből származnak, a családjuk mélyen be van ágyazva a rendszer elitjébe. A hírek részben igazak, hiszen az erősíti a valódiság érzetét. Tényleg nagy a szigor, tényleg vannak munkatáborok, stb. De ez a mindenkit elvisznek, meg légvédelmi ágyúval kivégeznek ez kamu. Főleg az ágyús kivégzős dolog tipikus angolszász módi. Mennyi ilyen hír volt már, hogy kivégeztette a feleségét, a húgát stb. És hiába derül ki később, hogy kamu, akiknek szánták a hírt, azok később el fogják hinni a hasonló híreket is és kialakul egy kép az őrült diktátorról. Miközben a valóban őrült diktátorok nem húzták sokág a történelemben. Ugyanezt adják elő Orbánal kapcsolatban nyugaton, kegyetlen diktátornak beállítva, aki minden nap megsemmisíti a demokráciát.
süti beállítások módosítása