European Phalanx

Ami a globalistáknak fáj

2018. május 05. - megamovieboy

 A Time címlap adott egy kis segítséget a gyűlölet órájához. Összegyűjtötték a a liberalizmus ellenségeit.

strong.jpg

 A szereplők Putyin orosz elnök, Erdogán török elnök, Duterte fülöp-szigeteki elnök és Orbán magyar miniszterelnök. Egy hazai Soros György szponzorálta véleményblogon sokan elmondták negatív véleményüket és többen értetlenkedtek, hogy miért nem szerepel Kim Dzsong Un, vagy a kínai elnök is. Amit egy liberális nem ért és ami nagyon fáj a globalistáknak az a következő. Ez a négy ember, demokratikus többséggel rendelkezik. Lehet egyet nem érteni velük, lehet kritizálni őket, de a legitimációjuk megkérdőjelezhetlen. Legalábbis gondolkodó ember számára az, míg a média által tudatosan felhergeltek már rég diktatúrát kiáltanak. Mármint a többség akaratát tekintik diktatúrának, azaz nem ismerik el a demokrácia alapjait sem, azaz a demokratikus választásokat.

 A magyar választások eredménye sokkolta a globális tőke tulajdonosait és ellentámadásként kellett valamit lépniük. Ez a címlap egy elkeseredett reakció, magyarázkodás a magyar emberek akarata miatt. A liberális híveknek kell valamit mondani, hogyan lehetséges , hogy Magyarországon a demokratikus választásokon a liberális világrend ellen szavaztak.

 Persze lehetne Macron elnök 30% körüli támogatottságát magyarázni, vagy hogy a német választások után azok a pártok alakítanak kormányt, melyeknek éppen már nem volt meg a többségi támogatottsága addigra a közvéleménykutatások alapján és amúgy is rengeteg szavazatot veszítettek legutóbb! Nem lehetnek mindenütt vegyi fegyverek, meg nem dönthet mindenről kétezer orosz kommentelő, vagy 80.000 orosz reklám a facebookon, meg népírtást sem lehet minden bokorba vízionálni!  És ez fáj nekik nagyon. A demokrácia, az fáj nekik nagyon. A globalisták legnagyobb, leggyűlöltebb ellensége a demokrácia.

A bejegyzés trackback címe:

https://europeanphalanx.blog.hu/api/trackback/id/tr513893732

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gleccsertetű 2018.05.05. 17:55:46

hibátlan összefoglaló

Kage kyōi 2018.05.06. 03:04:00

Jókora hülyeségeket sikerült leírnod.
Nem semmi.
Demokratikus többség. Úgy hogy a látszatellenzéknek vezére a börtönben van. Úgy be vannak betonozva hogy csak na.
Törvényileg lehetetlenné tették saját leváltásukat. Hatalmas a médiájuk és csak az övék. Aki mást mondd a haza ellensége. Ha mégis jönne egy népi felfordulás, maguk csinálnának káoszt hogy visszajöjjenek.
Globális tőke. Aha.
Nem vagy képben. Ezeknek több kapcsolata meg vagyontárgya van, mint kisebb országoknak. Természetesen külföldön üdülő bankszámlákkal. Igazi átláthatatlan hálózat. Tudtad?
Ha Moszkva csodálatos demokratikus (csakis) fővárosában háromnál több ember összejön, csatlakozik egy rendőr is.
A tüntetőket filmezik, vegzálják, kirúgják, berendelik.
Mert ez olyan...
Demokratikus.
Ezt a szót kerested igaz?

2018.05.06. 07:01:17

a beloruszoknál, sőt észak koreában is vannak választások

nyílván ott is kurva nagy a demokrácia a cikkíró szerint

F.M.J. · http://magan-galaxis.blog.hu/ 2018.05.12. 19:27:19

Nincs jelenleg egyetlen elismerten demokratikus ország sem Európában, amelynek a választási rendszere szerinti számításokkal ne lenne a jelenleginél is nagyobb többsége a kormánynak. Persze ostobaságokat összehordani nem intellektus kérdése, és ez látható is. Előre kijelenteni minden vita előtt, hogy aki nincs az álláspontunkon, az eleve ostoba, szemét, gazember, hazaáruló, igazi tőrölmetszett idiotizmus. Ami a leginkább hiányzik az ellenzékből, az a méltó viselkedés és a demokratikus játékszabályok tiszteletbentartása.
süti beállítások módosítása