Kádár János, mellette Karpov, későbbi sakk világbajnok

 Sajnálatos, hogy Magyarországon a szocializmus valamiféle kedves melegedőhely, vagy játszóház képében maradt meg a népemlékezetben. Természetesen a magyarok már megint nem tévednek. A mi szocializmusunk a rendszerre jellemző visszásságok ellenére is kényelmes életet biztosított a maga korlátozott módján.  Természetesen az elnyomás létezett, de aki betartotta a szabályokat, annak nem esett bántódása és lehetséges volt átlagos életvitellel megfelelni a rendszer elvárásainak. Ez egy nagy előrelépés volt az ezt megelőző sztálinista terror után.

 A szocializmus nosztalgiájának alapja, a nagyon szűk ingerhalmaz volt. Ugyanazt az egy csatornát nézte mindenki, ugyanazt a rádiókabarét hallgatta mindenki, ugyanazokat a könyveket tudta olvasni és ugyanazokat az ételeket tudta beszerezni. Amikor valaki valamiről beszélt, mindenki pontosan értette, mert mindenki tudta miről van szó. Ez adott egy közösségi érzést a népnek. 

 A Kádár korszak egyik erénye volt, hogy a beszerezhető javak, bár nem voltak kiemelkedő minőségűek, de a rendeltetési célnak jobbára megfeleltek. Ez a rendszerváltás után alapvetően változott meg és a profitéhség áldozatai lettek az ehetetlen ételeket gyanútlanul megvásárlók, vagy a hírhedt egy hónapon belül önmegsemmisítő kínai ruhákra költők. A hátrányok meg a feledés jótékony homályába vesztek, mint a rendszeres ellátási gondok, hogy új autóra 4-7 évet kellett várni, a lakásra meg 10 év volt a várható idő. De egy hirtelen befutott banánszállítmány is  azonnal fél órás sort generált a zöldségesnél. Vagy a gyerek beiskoláztatásához szükséges tornaruha beszerzése gyakran decemberig elhúzódott, mert a boltokból már júliusban elkapkodták, vagy eleve pult alól árulták. Ezek ellenére az élelemellátás jól működött és bizonyos általános hiánycikkeket leszámítva minden alapvetően szükséges dologhoz hozzá lehetett jutni. Viszont akinek ezen felül lett volna szüksége valamire, az térdig lejárhatta a lábát, vagy javasolták neki a Bécsi út túlsó végét, amihez meg valutája nem volt.

 A fentiek összességében a keleti blokk államaihoz képest jóval kedvezőbbek voltak, szinte a kirakat NDK-t is felülmúltuk. A Kádár rendszer kifejezetten joviálisnak számított és ennek belátásához elegendő megvizsgálni a "baráti" országokat. A Honecker vezette NDK, vagy Ceaușescu éhező Romániája, vagy a súlyos ellátási nehézségektől szenvedő Lengyelország, melyben Gomulka félsztálinista uralma után sem sikerült rendbe hozni a gazdaságot és ez magával vonta Jaruzelski katonai puccsát és a rendkívüli állapot bevezetését. De ott volt még a bunkerspecialista albán diktátor Enver Hodzsa egzotikus rendszere, vagy a bolgár "nagy ugrás" kínai mintára, a sztálinista Zsivkov személyi kultuszával. Ezekhez képest nálunk a helyzet kifejezetten jónak volt mondható. Kivételek voltak még a csehek, akik az ellenállásukkal viszonylag jól jártak, mert az elnyomás későbbi megtűréséért cserébe a hatalom a lehetőségekhez képest jó ellátást biztosított számukra.

 Talán utóbbival vagyunk leginkább párhuzamban, hiszen a jobb a magasabb életszínvonalat a csehszlovákok is '56-hoz hasonlóan a prágai tavasszal érték el. Ebből adódik, hogy a legrosszabbul a lengyelek jártak, mert sem szabadság, sem jó élet nem járt nekik. Ez vonta magával a folyamatos ellenállást és erős elnyomást. Viszont ez eredményezte számukra a kommunista erők kiszorítását a hatalomból, míg nálunk még most is virulnak.  Jugoszlávia volt az elképzelt semleges fordulat megtestesítője, a mi lenne, ha nem lenne a Szovjetunió fantáziája. 

 Ami számunkra tanulságos, hogy a legvidámabb barakk a maga gulyáskommunizmusával soha nem jöhetett volna létre, ha '56-ban nem harcolnak a "pesti srácok"! Ez változást hozott nyugaton is, hiszen az ottani kommunista pártok kénytelenek voltak ennek hatására irányvonalat váltani és leszakadni a moszkvai sztálinizmusról egy balközép politika felé. Azaz a nyugati, álomvilágos szovjet kommunista eszme még évtizedekig élt volna tovább, ha a magyarok nem kényszerítik azt színvallásra. Aztán persze a következő nemzedéknek '68-ban más néven beadták, hogy a jobboldal a szabadság ellensége, bezzeg a baloldal meg maga a szabadság. Ez fontos tény, ezért támadják is balról azt aki kimondja, mert a kiöregedő '68-as nemzedék most rúgja az utolsókat a nemzeti demokráciákba. Most próbálják az újabb generációt megbolondítani a demokratikus rend elleni lázadás értelmetlen nagy kalandjával, hogy aztán ez vezérelje őket életük során.

 Érdekesség, hogy '56-ban nem csak a szovjet katonák gondolták úgy, hogy az imperialisták által támogatott fasiszta csőcselék ellen harcolnak, hanem ezt a propagandát terjesztették a Moszkvával akkor még együttműködő nyugati kommunista pártok. Ez olyan jól sikerült, hogy még a helyi szélsőjobb is elhitte azt. Emiatt lehetséges, hogy a Lazio ultrái még manapság is karlengetéssel kísérik az '56-os forradalomról szóló dalt, ami a nem hivatalos klubhimnuszuk. 

Azért beillesztek egy jobban élvezhető változatot is, korabeli felvételekkel.

 Soha ne felejtsük, hogy az elfogadható életminőség és a relatív biztonság nem magától pottyant az ölünkbe! Kádár azért alkudhatott ki ilyen feltételeket, mert Moszkvában tartottak a magyaroktól. Mégpedig jogosan, mert megtapasztalták, hogy mennyit veszítenek emberben, eszközben, presztízsben, ha a magyaroknál túlfeszítik a húrt.  Úgy látszik nyugaton még nem ismerik ezt a leckét...