Megmaradt bennem, mikor pár éve egy alternatív klubban az egyik teremből kifordulva, ipari zenén és EBM-en csiszolódott barátom arcán döbbenet, megvetés és az undor ült . Bizony, az alter ifjak ott valamelyik eurodance szörnyűségre ropták, tekintetükben a tiltott gyümölcs iránti lelkesedéssel. Na igen, valamikor régen még nem a művészi érték volt a szempont, csak hogy abban a pillanatban jól érezzük magunkat. Sőt, elítélendő módon társadalompolitikai üzenetekkel sem bombáztak. A színesbőrű előadók is csak az egzotikusság miatt voltak túlreprezentálva. Ma már megmosolyogtató, milyen kis édes tinglitanglikból lehetett toplistás sláger. És igen, már akkor is tudtuk, hogy van közöttük gagyi is bőven, de így is imádtuk őket.
A legkiakasztóbb szörnyűségeket szándékosan mellőztem, ízelítőnek belőlük azért még így is maradt, mint pl. Haddaway és Dj. Bobo. Nem idő, vagy jósági rendben, hanem csak úgy ömlesztve gyűjtöttem ki őket.
0. S-Express
Amivel minden elkezdődött, mármint nálam, pedig talán nem is ide számítják ezt az örökérvényű remekművet
1. 2unlimited
Szép idők, mikor egy adminisztrátor és egy szakács akár egy pillanat alatt sztárrá válhatott
2. La Bouche
Előre szólok, lesz még 3-4 tök ugyanilyen szám
3. Venga Boys
Itt befigyel a magyar szál a kék topos vöröske képében
4. DJ Bobo
A szégyen nem szó erre, de más nincs rá...
5. Dr. Alban
Kihagyhatatlan egy ilyen listáról
6. Haddaway
Ő meg a másik...
7. Culture Beat
Talán a legtipikusabb csűrdöngölő a korszakból
8. Mr. President
Egy legendás szám ismét a listán
9. Capella
Kék fény, táncoló egyiptomi istenek... és egy feledhetetlen szintetizátor
10. C&C Music Factory
Jó sokat használták később ezt a zenét
11. Snap
Szinte már túl jók ők ide
12. Real McCoy
Ez simán lehetett volna Whigfieldé is
13. Corona
Máig tartó siker...
14. Maxx
Néha nehéz megkülönböztetni még az ismertebb számokat is :D
15. E-Rotic
Itt az idő, hogy elnézést kérjek a következőkért
16. Whigfield
Csak azért sem a Saturday Night-ot teszem be tőle! Bár amúgy tökmindegy.
17. French Affair
Az unalomig ismétlődő félvér csaj. Nem is merem megkérdezni, mennyire tudtak ők igazából énekelni? Vagy ő ugyanaz mindenhol?
18. Gala
"nanana nana nanana nana" Állítólag csak ennyit kell beírni a videomegosztóba, hogy kidobja neked....
19. The KLF
Méltatlanul elfeledve
20. ATC
Ők annyira késeiek, hogy képileg átmentek retroba. A hangzás is már túl kimódolt.
20+1. Inna
Íme a bizonyíték, hogy az eurodance 2008-ban még mindig létezett:
Megnyugodtam, mert aki idáig elért, az túlélte az összes megpróbáltatást, avagy lekecmergett a nosztalgiavonatról. :)
Akkor már legyen még egy ráadás, az üvöltő fekete nővel