European Phalanx

A baloldal önjelölt aktivistái is elk*rták

2021. november 13. - megamovieboy

elkurtuk.jpg

 Még mozikba sem került a 15 év ezelőtti budapesti események inspirálta "Elk*rtuk" című film, az önjelölt baloldali politikai aktivisták máris nekiálltak minimumpontszámmal lehúzni azt különböző ismert oldalakon, mint a port.hu, vagy az imdb.com és szorgos munkával sikerült is átlag alá lehúzni. Nos, igen. Ez a marxizmus egyik eleme, hogy politikai motivációk mozgassák, befolyásolják a polgárok tetteit, ítéleteit, ne pedig a józan ész.

 Alap dolog, hogy a pontozás lehetősége, a személyse értékítélet egy jelzés a többi embertársunk felé és nem arra való, hogy valamiféle jó ügy érdekében, hamis értékeléssel becsapjuk őket. Mondjuk, ezt pont nekik tökfeleslegesen mondom, bár ez nagyjából áll a másik oldal felpontozására is. Igaz, ez már csak reakció volt az előbbiek akciózására.

 Amire viszont nem gondolnak a baloldali lepontozók, az az, hogy nekik éppen éljenezniük kellene a filmet. Emlékezzünk vissza, mi volt 15 éve a baloldali narratíva! Hogy itt a rendőrök a romboló csőcseléket fékezték meg. Az egész egy széndékos jobboldali provokáció volt. Sőt, Orbán nácifasiszta puccsot akart végrehajtani és a baloldal megvédte a demokráciát. Vagy vehetjük még az események előtti kommunikációt, miszerint az Őszödi beszéd egy bátor szembenézés volt a rendszerváltás utáni eseményekkel, sőt igazság beszéd volt, amire büszkének kell lennünk!

 Nagyon úgy néz ki a dolog, hogy az amatőr önaktivisták sem kajálták be a propaganda kifejezetten nekik gyártott badarságait, hiszen szégyenlik a beszédet és ami utána az utcákon történt. Nem akarják, hogy mások ezt a moziban lássák. Azt kell mondjam és a jobboldaliak véleménye is az, hogy a baloldal jobb politikusokat, jobb képviseletet érdemelne. Amit a baloldaliak szégyenteljesnek tartanak, azért a politikusaik nem vállalták a felelősséget, de bocsánatot sem kértek. Most ugyanezek a politikusok egy új arcot tolnak maguk elé, aki a nemzeti egység megteremtéséről papol, mögötte meg ennek legádázabb ellenségei sunnyognak.

 Amennyiben a baloldali hívek hinnének a baloldali narratívában, akkor hősként tekintenének a demokráciát megvédő rendőrökre, az eseményeket vaskézzel irányító Dobrev Klárára és persze a legbátrabb magyar politikusra, igazmondó Gyurcsány Ferencre. Büszkén mennének el a moziba újból és újból megtekinteni a baloldal hőstetteit és jól felpontoznák a filmet, hogy minél többen láthassák azt. De nem ez történik és ezzel a baloldal saját hívei igazolják, mennyire nem volt ott semmiben sem igaza a baloldali elitnek. Bár rosszat akartak tenni az önjelölt aktivisták, végül akaratuk ellenére, sőt éppen azért, mégiscsak győzött az igazság.

A bejegyzés trackback címe:

https://europeanphalanx.blog.hu/api/trackback/id/tr5316754502

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2021.11.14. 13:35:04

Aki IMDb alapján néz meg egy filmet, annak túl sok gógyi nem jutott.
Főleg, ha az első három hónap imbd szavazatát nem lehet kiszűrni.
süti beállítások módosítása