A geopolitika nem elvekről szól, hanem erőről és irányításról: ki dönt, és ki szenvedi el.

A nyugati narratívák szerint Ukrajna az áldozat, Oroszország az agresszor, a Nyugat pedig a segítő, bár kissé vonakodó lovag. De mi van, ha a történet nem ennyire fekete-fehér? Mi van, ha Ukrajna valójában nem csupán áldozat, hanem tudatosan feláldozott csali, amelynek szerepe, hogy az oroszokat közelebb vonja az EU-határokhoz, hogy aztán jöhessen a vészforgatókönyv?

A "Halál bűvös karikája" című korábbi elemzés már bemutatta, hogyan metszi egymást az orosz pufferzóna és az amerikai leválasztási stratégia. Ott Ukrajna nemcsak ütközőzónának, hanem kulcscsomópontnak is bizonyult. Most azonban még tovább megyünk: azt vizsgáljuk, vajon ki profitál Ukrajna elhúzódó megsemmisüléséből, és kinek érdekében áll, hogy Oroszország átlépje a Dnyepert is.

1. A belső leszámolás hadszíntere

A reguláris ukrán hadsereg legjobban felszerelt, NATO-kiképzésen átesett egységei feltűnően magas veszteségeket szenvedtek a 2023-as tavaszi ellentámadás és a kurszki betörés során. Eközben a radikálisabb, politikailag "megbízhatóbb" milíciák intaktak maradtak. Az egyenlet nem bonyolult: aki veszélyt jelenthet a jövőbeli hatalmi berendezkedésre, azt elküldjük a frontra.

Ez nem pusztán konspirációs elmélet. A háborús döntéshozatalban egyre erősebben megfigyelhető a belső riválisok „csatatéren való elintézése” mint hatalmi stratégia. Az ukrán politikai és katonai elit számára a háború nemcsak a túlélés, hanem az erőforrások és befolyás újraelosztásának eszköze. A legjobban felszerelt egységek frontvonalba küldése, miközben más formációk hátországban maradnak, túl gyakran történik ahhoz, hogy puszta véletlen legyen.

Egy ilyen mintázat valószínűsége akkor magas, ha az alábbi feltételek teljesülnek:

• A hadsereg hierarchiája politikailag megosztott.

• Egyes egységek önálló hatalmi gócokká váltak.

• A háború menetét nem győzelemre, hanem időnyerésre és hatalomkonszolidációra használják.

Történelmi párhuzamok:

• Sztálin tisztogatásai idején a Vörös Hadsereg jelentős részét szándékosan a legnehezebb frontra küldték, nem egyszer politikai tisztogatás céljából.

• A vietnami háború késői szakaszában több Dél-vietnami egység – különösen a politikailag megbízhatatlannak ítéltek – kaptak „öngyilkos” bevetéseket.

• Irak–Irán háború alatt az iráni forradalmi vezetés is gyakran használta a frontot belső riválisainak eltávolítására.

Mindezek Ukrajnában egyre láthatóbbak.

2. A háborúból profitálók szövetsége

A globális tőkecsoportok, hadiipari konglomerátumok, az amerikai katonai-gazdasági komplexum és a háborús retorikát felkaroló brüsszeli elit egymást táplálják. Ukrajna nem független szubjektum, hanem transzferállomás a fegyverek, segélyek és a propaganda áramlásában.

A tőke nem a győzelemben érdekelt, hanem a háborúban mint permanens jövedelemtermelő folyamatban.

3. A geopolitikai csapda: EU‑határhoz csalogatott orosz medve

A kívülálló számára a Nyugat kitartóan támogatja Ukrajnát: fegyverszállítások, hitelek, politikai gesztusok záporoznak. Csakhogy ez a segítség pont annyira elegendő, hogy a háború ne dőljön el, de ne is fordulhasson Ukrajna javára. A stratégia lényege nem a győzelem, hanem a menedzselt veszteség: az ukrán haderőt folyamatosan „életben tartani”, miközben a konfliktus kimeríti az országot.

Ez a kontrollált háborús üzemmód azért hasznos, mert ha az orosz hadsereg végül átlépi a Dnyepert és megközelíti a NATO‑határt, a Szövetség vészhelyzetre hivatkozva aktiválhatja a 4. vagy 5. cikkelyhez kötődő forgatókönyveket. Egy hirtelen orosz előretörés Lengyel‑ vagy Románia felé már elfogadható casus belli lenne a közvélemény számára, szemben egy nyíltan preventív NATO‑offenzívával.

A képlet cinikus: Ukrajna nem győzni fog, hanem szabályozott módon elveszíteni annyit, amennyi a következő szintű konfrontációt legitimálja. A haszon nem Kijevé, hanem azoké, akik a végtelenített konfliktusban stratégiai mozgásteret és belpolitikai mozgósító tőkét látnak.

4. Finnország és Románia mint beáldozott zászlósok

 Mi mással magyarázható, hogy Finnország a hidegháborús semlegességet NATO-tagságra cserélte, és hogy Románia amerikai báziskomplexummá vált, mintsem hogy a nyugati stratégiai gondolkodás már a Jeges-tengertől a Fekete-tengerig építi a frontvonalat? Ezek az országok nem véletlenül lettek kiemelt katonai zónák. Nincsenek nagy természeti kincseik, nem közvetlen orosz célpontok. Hacsak nem válnak azzá mesterségesen.

5. Ukrajna urai a vereség után

A jövő Ukrajnáját már nem a jelenlegi kormány fogja vezetni, hanem azok a túlélők, akik a háború során megszerzik a földeket és a fegyveres erőket. Ők azok, akik már most is irányítják az utolsó katonai csoportokat, és akik számára a háború nem csupán tragédia, hanem lehetőség a hatalom megszerzésére.

Bár Ukrajna nem fog teljesen felbomlani, a várható területi veszteségek és a geopolitikai nyomás következtében kialakulhat egy kisebb, a tengertől elzárt régió, ahol a jelenlegi kormány meggyengül vagy akár megbukik. Ebben a zónában a politikai hatalom átrendeződése elkerülhetetlen lesz, és azok a szereplők kerülhetnek előtérbe, akik képesek megszilárdítani a helyi erőviszonyokat, akár fegyveres, akár gazdasági eszközökkel.

Kik lehetnek ezek a szereplők?

1. Helyi katonai vezetők és milíciák:
   Azok a parancsnokok és fegyveres csoportok, akik a háború során helyben megszilárdították pozícióikat, és képesek fegyveres erővel kontrollálni területeket. Ezek lehetnek akár korábbi ukrán hadsereg tisztek, de akár új, félhivatalos vagy illegális milíciák is.

2. Helyi oligarchák és gazdasági befolyásolók:
   Akik birtokolják vagy megszerzik a földeket, ipari létesítményeket, infrastruktúrát. Az ő gazdasági erejük és kapcsolatrendszerük révén képesek lesznek befolyásolni a politikai folyamatokat, vagy akár saját hatalmi bázist építeni.

3. Különféle helyi politikai vezetők és „klánok”:
   Akik a háború miatt meggyengült állami struktúrákat kihasználva építenek ki saját, regionális befolyást. Ezek lehetnek egykori politikusok, helyi adminisztrátorok, vagy akár új hatalmi csoportok.

4. Orosz befolyás alatt álló erők vagy kollaboránsok:
   Az orosz érdekek mentén szerveződő csoportok, akik célja a területek orosz kontroll alá vonása, akár hivatalos, akár informális formában.

5. Fegyveres bűnözői csoportok, maffiák:
   Amennyiben az állami kontroll meggyengül, a bűnszervezetek is növelhetik hatalmukat, részt vehetnek a területek feletti harcokban vagy akár a helyi „rendfenntartásban” is.

Ezek a szereplők gyakran összefonódnak egymással, így a hatalmi viszonyok sokszor nehezen átlátható, instabil „szürke zónákat” hoznak létre.

Végezetül:

Ukrajna sorsa tragikus, de nem véletlen. Ez a konfliktus nem a jó és a gonosz harca, hanem egy világrend átrendezésének frontvonala, ahol néha országokat, néha nemzeteket használnak fel pénzügyi, katonai és geopolitikai célokra. A kérdés nem az, hogy ki fog győzni, hanem hogy ki fog már megint eltűnni a történelem térképéről.