Amikor 2022-ben megindult az orosz invázió Ukrajna ellen, a világ döbbenten nézte az eseményeket. A nyugati média hősöket és gonoszokat nevezett meg, egyszerű narratívát gyártott a bonyolult valóságból. Pedig Ukrajna története nem ekkor kezdődött. Ez a tragédia nem egyetlen háború, hanem egy hosszú lejtmenet vége, amelyben nemcsak az ország, hanem a józan ész is lassan elveszett.
A túlsúly kérdése nem egyéni gyengeségből fakad, hanem rendszerszintű jelenség. A városiasodással kezdődött, az ipari forradalommal gyorsult fel, és a 21. századra civilizációs alaptünetté vált. Nem új probléma – de mára olyan méretet öltött, amit sem az egészségügy, sem az oktatás, sem a társadalmi közgondolkodás nem képes követni.
Los Angeles – Budapest – A Warner Bros. és a magyar közélet nem hivatalos összefonódása új szintre lépett: 2025 tavaszán érkezik „DŰNE: MESSIÁS”, a politikai eposz, amely Magyar Péter életútját és a magyar demokrácia legújabb fejezetét dolgozza fel galaktikus léptékben.
A film a kultikus Dűne-univerzum „alternatív idővonalán” játszódik, ahol egykori jogászok és kiszivárgott hangfelvételek határozzák meg a galaxis sorsát.
Centrum Wilson Kennan Institute, ahogyan azt a leonardo.ai elképzeli
Az index.hu-n megjelent egy cikk, melyben Michael Kimmage elemző, a washingtoni Wilson Központ Kennan Intézetének igazgatója által megálmodott valóság szerepel.
A módszer a szokásos, a saját álmokat és az ahhoz passzoló, vagy passzított adatokat leírva bizonygatják az igazukat. Konkrétan, hogy Oroszország tutira veszíteni fog.
A klímaváltozás korában a túlélés záloga nem az, hogy hogyan vezetjük el a vizet, hanem hogy hogyan tartjuk meg. Magyarországon is eljött az idő, hogy új alapokra helyezzük a vízgazdálkodást – különben kiszárad a termőföld, s vele a jövő.
A régi elit és az új techmilliárdosok között nemcsak generációs, hanem morális és gazdasági szakadék is húzódik. A háttérben a háború, az energia és a digitális jövő árnyképei.
Miért csesztetik az új techmilliárdosokat, miközben a régi vagyonok érinthetetlenek maradnak?
Az utóbbi években egyre gyakoribb, hogy a filmesek, újhullámos publicisták és akadémiai elemzők témája az új elit. A startup-világból, techszektorból felemelkedett vagyonos figurák gyakran válnak a társadalmi szatíra fő célpontjává. A kép, amit ezekről az emberekről rajzol a popkultúra: arrogáns, nárcisztikus, antiszociális figurák, akik Isten-komplexussal, AI-fejlesztésekkel és világmentő-komplexusokkal játszanak.
A történelemhez való viszony nemcsak múltidézés, hanem önazonosság kérdése is.
De mi van akkor, ha épp azok a tudósok, akiknek az igazság keresése lenne a dolguk, nem az igazságot, hanem egy szűk, ideológiailag kényelmes narratívát őriznek foggal-körömmel?
A nyugati narratívák szerint Ukrajna az áldozat, Oroszország az agresszor, a Nyugat pedig a segítő, bár kissé vonakodó lovag. De mi van, ha a történet nem ennyire fekete-fehér? Mi van, ha Ukrajna valójában nem csupán áldozat, hanem tudatosan feláldozott csali, amelynek szerepe, hogy az oroszokat közelebb vonja az EU-határokhoz, hogy aztán jöhessen a vészforgatókönyv?
Az arisztokratikus elit új hajnala
A liberalizmus eredetileg a szabadság, az egyenlőség és a polgári jogok eszméjéből nőtt ki, és a feudális arisztokrácia ellen vívott történelmi harcai révén vált a modern demokreciák alapjává. Mára azonban egy különös fordulatnak lehetünk tanúi: a szabadság neévben új elit formálódik, mely egyre kevésbé demokratikus eszközökkel gyakorol befolyást. A vagyon és a technológia koncentrációja révén kialakuló új "világbárók" nem öröklött címekkel, hanem globális tőkeerővel és adathatalommal alakítják át a közéletet – a háttérből. Úgy tűnik, a "többség diktatúrájától" való félelem jelszava mögött valójában egy új, kiváltságos kisebbség diktatúrája bújik meg.
Az alábbi tizenöt eset arra világíthat rá, amikor Vlagyimir Putyin – legalábbis megítélése szerint – bizalmat tanúsított a Nyugat demokratikus rendszerével, intézményeivel vagy együttműködési hajlandóságával szemben, míg maga a Nyugat vagy óvatosabb, vagy elutasítóbb volt.