European Phalanx

Amikor királyok voltunk

2019. március 31. - megamovieboy

glory.jpg

 A legtöbb nemzet lelkében megtalálható az ősi nagyság emlékezete Van persze kivétel is, mint pl. az USA, mely átvette a Brit Birodalom helyét, tehát nekik most van az aranykor. A briteknek nyilván a nagyjából trafalgari győzelemtől az első világháborúig tartó időszak az, amire úgy emlékezhetnek, mint a birodalom, melyben sosem nyugszik le a nap. Az már más dolog, hogy ezt a hitet megtartották a második világháború végéig, melyben hatalmas háborút vívtak a japánok ellen a gyarmataik védelmében, amiket aztán hamarosan fel kellett adniuk. Ha már a japánok, akkor nekik éppen ez az időszak volt a nagyság ideje, amikor lerohanták az ázsiai kontinenst és Kína megszállása után már Indiát fenyegették. Tehát a japán nagyság a csuzimai ütközettől a hirosimai atomrobbanásig tartott.

 Az oroszokról nemrégiben már volt szó a blogon, náluk a sztálini uralom volt az az időszak, amikor a muzsikok országa kitört a feudális elmaradottságból és a világháború nagy győztese, valamint a hidegháború két nagyhatalmának egyike lett. Kínának meg éppen most virrad fel. Mongólia nagyobb része az övék, bekebelezték Tibetet. Elég megnézni a történelmi atlaszokat, hogy a nagy kínai birodalmak a mai Kína negyedrészei voltak csupán! Kína ma is folyamatosan fenyegeti a szomszédait, semelyik sincsen tőle biztonságban, be is indult a fegyverkezés a régióban. Az egyik célpont India, mely ma már csak utánzata régi nagyságának, melyhez régebben hozzátartozott a ma Pakisztánnak nevezett hatalmas terület is. Ázsia kapcsán nem maradhatnak ki a mongolok, akiknél a régi dicsőség Dzsingisz kán szobrát leszámítva a múlt ködébe veszett. Ami meg Európában annyira nem ismert, volt valaha egy erős Tibeti Birodalom is, mely tartalmazta a ma közigazgatásilag elcsatolt Khám tartományt is és a csápjai a mai Afganisztánig, sőt perzsiáig nyúltak

 Európát tekintve, a már említett angolok után nem maradhatnak ki a legbeképzeltebb franciák sem, akik a X.-XII. századi nagyságukra a legbüszkébbek, elég csak a Tour de France közvetítésekben mutogatott takaros középkori várakra, városkákra gondolni, bár náluk még szóba jöhet a Napóleon idején megszerzett kérészéletű hatalmas európai birodalom is. A harmadik nagy európai nép, a németek identitásválságban szenvednek, náluk a  Német-Római Birodalom lehetne az etalon, de mivel az annál is nagyobb hitleri III. Birodalom túl sokat hivatkozott rá, ezért inkább azt is hanyagolják, meg úgy általában a régi dicsőséget csak a haláltáborokkal együtt említve merik szóba hozni. Manapság a spanyolok gyenge kommunikációja miatt szinte elsikkad a nagy gyarmatbirodalmuk, az Amerikából Európába kincseket szállító hatalmas armadával, Afrika megkerülésével ázsiai telepek létrehozásával. Mindenkinek csak a katasztrofális gazdasági bukás maradt meg. Az olaszok is tudják, nekik olyan sok közük a Római Birodalomhoz nincsen, a Velencei köztársaság bár befolyásos tényező volt, de a Török Birodalom árnyékában sok lapot nem osztottak neki. Az Etiópia elleni háborúra meg nem hiszem, hogy szívesen emlékeznek.

 Az igazság szerint eltörökösödött görögök sem emlékeztetnek túlzottan a görög városállamok idejére, vagy még inkább Alexandrosz hatalmas birodalmára, mely a föld legértékesebb területeit foglalta magában. Itt jönnek a képbe a perzsák, akiknél sajnos nem tudom milyen a viszony a Perzsa Birodalommal, hiszen az iszlám nem szeret emlékezni az iszlám elötti időkre. Azonban mégis ad annyi tartást nekik, hogy ellenálljanak az arab befolyásnak. És akkor az arabok, akiknek a birodalma évszázadokon át egyre csak terjeszkedtt, amíg szembe nem találkoztak egy még nagyobb erővel, a mongolokkal és azóta keresik önmagukat. Sajnos az olajpénzekből újból befolyásosak lettek, igaz mindig is lesz valaki felettük, ha nem az oroszok, vagy az amerikaiak, akkor a kínaiak. Az iszlámot lezárva a nekünk annyira ismerős törököknek is van mire emlékezniük, hiszen a Balkán mellett az övék volt Egyiptom és Arábia is, azaz a török szultánok voltak Mohamed próféta örökösei, mint kalifák uralkodtak a muzulmánokon.

 A végére hagytam a magyarokat, akik ugyan a világpoltikát nem, de Európát azért képesek voltak befolyásolni a honfoglalástól kezdve a mohácsi csatáig. Az meg csak egy lehetett volna elképzelés, ha az Osztrák-Magyar Monarchiában sikerült volna megnövelni a befolyásunkat, akkor milyen irányba mentek volna az események. Az osztrákokra is áll annyi, hogy a törökök elleni harc idején Európa nyugati részén megszerzett területek álltak mögöttük, az sem volt egy kis birodalom, de persze mindig gátolták őket a rivális franciák.

 A baloldali elképzelések szerinti 'a múltat végkép eltörölni' a valóságban nem állja meg a helyét, nagyon is emlékszik arra minden nemzet, kik is voltak ők valaha. Bizony, ha emlékeznek, akkor vágynak is rá és ennek megfelelően politizálnak.

 Az arabok harcolnak a perzsák ellen, az amerikaiak ugye folytatják a brit gyarmatbirodalom legszebb hagyományait. Az oroszok meg próbálják megtartani amijük van, esetleg visszaszerezni abból, ami az övék volt. A szerncsétlen britek meg azt hiszik, ha minden nációt odacsődítenek angliába, azzal megint a birodalom idejében érezhetik magukat, csak éppen valódi hatalom nélkül. Ugye az ő politkájuk mindig is az európai események külső befolyásolása volt, de a francia-német tandemmel szemben már nincs hatalmuk egymás ellen kijátszani őket. Az angoloknak lenne esélye a mediterrán és keleti tagállamokat kijátszászani a Benelux-német-francia régióval szemben, de érdekeik az utóbbihoz kötik őket.

 A németek hiába tagadják, a császárság dominanciáját akarják visszahozni, amihez éppen passzol a franciák Frank Birodalom nosztalgiája. Le is jön a kommunikációkból, hogy ami nem tartozott a Frank Birodalomhoz, azt a szívük mélyén nem is tekintik Európának. Ehhez persze a keleti országoknak is lesz egy-két szavuk. Egy nagyobb szövetséges régiónk már van keleten Lengyelország révén, most ki kell építeni egy másikat is és annak természetes központjaként egyetlen város jöhet szóba, természetesen a legnagyobb. Ennek megfelelően zajlik a terület gazdasági összekovácsolása. A németek meg ez ellen bevetnek mindent, hogy hűbéresi státuszba tartsák a keleti 'barbárokat'. Talán a németeknek és a franciáknak be kellene látniuk, hogy Európa nem az elnyomástól, hanem egymás tiszteletben tartásától lehet erős! Ez az 500 milliós gazdasági terület soha nem lehet már a világ legerősebbje, de jó politikával mindig is az élvonalban lehet tartani. Olyanokat meg szinte már bűnös dolog leírni, hogy a mediterrán térség felett is át kellene venni az uralmat, avagy szépen mondva gazdaságilag csatlakoztatni, ahogyan az a hellén és a római időszakban természetes volt! Ez lenne egy kitörési pont a bezártságunkból és ehhez már van is ott egy természetes szövetségesünk, mely minden támogatást örömmel fogad.

A bejegyzés trackback címe:

https://europeanphalanx.blog.hu/api/trackback/id/tr8914729107

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása