Iain M. Banks Kultúra univerzuma sokak számára a sci-fi egyik csúcsteljesítménye: egy elképzelt jövő, ahol megszűnt a szegénység, az elnyomás, a háború és még maga a halál is. Egy világ, ahol az emberek szabadon választják meg a nemüket, testüket, lakhelyüket, életformájukat – vagy akár azt, hogy egyáltalán emberek akarnak-e maradni. Mindez mesterséges intelligenciák bölcs és megengedő uralma alatt. De ahogy mélyebben olvassuk a sorozatot, egyre kevésbé érezzük, hogy Banks valóban ezt a világot akarja példaként elénk állítani.
Inkább mintha egy stressztesztet hajtana végre: mi történik, ha minden progresszív eszme győz, és mégsem lesz tőle boldogabb az emberiség?
Túltolt utópia
A Kultúra világa első ránézésre tökéletes. Nincs pénz, nincs éhezés, nincs háború a rendszer határain belül. Az emberek a testüket és tudatukat tetszés szerint átalakíthatják, a mesterséges intelligenciák (köztük a legendás nevű hajók: „So Much for Subtlety”, „Prosthetic Conscience”, „Just Read the Instructions”) végtelen türelemmel gondoskodnak róluk.
Csakhogy ez a világ nem egyszerűen idealista — egyre inkább groteszkbe hajlik. A hajók ironikus, gúnyos nevei önmagukban is utalnak egyfajta önreflexióra. A mesterséges intelligenciák nem csak kedves segítők — gyakran manipulatívak, kockázatvállalók, sőt: morálisan megkérdőjelezhetők. A technikai fejlettség és erkölcsi felsőbbrendűség mögött sokszor önelégültség és beavatkozási kényszer húzódik.
A tét nélküli élet unalma
Az embereknek a Kultúrában mindene megvan — éppen ezért sokszor céltalanok. Identitásuk rugalmas, de éppen emiatt sokszor gyökértelen. A valódi dráma sokszor nem a külső konfliktusokban rejlik, hanem abban, hogy mihez kezd az ember, ha már nincs mit legyőzni, elérni, megszerezni?
Banks többször is olyan karaktereket állít a középpontba, akik elhagyják a Kultúrát, vagy szembefordulnak vele — mert hiányzik számukra valami. Hit, cél, kihívás, veszély. Ezzel mintha maga Banks is azt üzenné: a teljesen progresszív, technológiailag tökéletes világ nem feltétlenül emberhez méltó világ.
Morális felsőbbrendűség, ami elbukik a valóság próbáján
A Kultúra gyakran avatkozik be más civilizációk ügyeibe — persze mindig „jó szándékkal”. A Contact és a Special Circumstances ügynökei erkölcsi missziókon vesznek részt, de ezek a missziók gyakran kudarcba fulladnak, súlyos árat követelnek, vagy éppen visszafelé sülnek el.
A Use of Weapons, a Player of Games vagy a Look to Windward mind-mind olyan történetek, ahol a beavatkozás vagy a kísérlet a „civilizálásra” képmutatásként vagy tragédiaként végződik. A technológiai fölény mögött gyakran meg nem értés, kulturális vakság és manipulatív cinizmus húzódik.
Nem propaganda – hanem tükör
Valószínűleg Banks nem egy idealizált progresszív világ reklámját akarta megírni, hanem sokkal inkább azt a kérdést feszegette: Mi történik, ha minden „jó” dolog teljesül – és az emberi természet mégsem változik?
A Kultúra így nem egyszerűen utópia, hanem önmagát is ironizáló, szatirikus parabola. Egy tükröt tart elénk: „Itt van minden, amit a haladó ideológia kíván. Tessék. Boldog vagy már?” És a válasz — legalábbis Banks regényeiben — gyakran egy keserű „nem”.
Zárszó
A Kultúra sorozat olvasható úgy is, mint a progresszív jövő álma. De sokkal érdekesebb akkor, ha nem hisszük el ezt a felszínt. Ha megsejtjük mögötte azt a keserédes iróniát, amitől ez a világ nem propagandaként működik, hanem kritikaként — nem más társadalmakról, hanem rólunk. Azokról, akik azt hisszük, hogy ha elég okos rendszert építünk, az majd megoldja az emberi lélek kérdéseit is.
Spoiler: nem fogja.
