European Phalanx

Az ellenzékre adott voksokról

2022. június 04. - megamovieboy

 A döbbenetes újabb kétharmad előtt kicsit aggódtam. Féltem, hogy valamilyen módom, még az ilyen béna kampányt végig vivő, egymásra acsarkodó pártokból álló szövetség, mely az amerikai érdekeket feltételek nélkül szolgálják ki, esetleg győzhet. Persze ez csak a nem nyilatkozó szavazók százezrei miatt létrejött statisztikai bizonytalanság miatt volt. A gyakorlatban a választás estéjén tökéletes nyugalomban szundítottam el az első eredmények beérkezése előtt és ébredés után sem éreztem semmiféle aggodalmat az eredmény miatt, hiszen csak a mértéke volt kérdéses. 

 Ennek oka, hogy a magyar kormányzati politika által képviselt józan ész a magyar polgárok józan eszén alapszik. Nem is az a kérdés, miért szavaztak a Fideszre a választópolgárok, hanem az, miért szavaztak az ellenzékre? Nos, nézzük, kik is ők!

  • 1. A Gyurcsány szekta fanatikus hívei. Klasszikus szekértáborlakók. Ilyenek nyilván a Fidesz térfelén is vannak.
  • 2. Az SZDSZ feltétlen támogatói. Róluk lesz egy külön poszt, mert klinikai esetek.
  • 3. Mániákus Orbángyűlölők. Érzelmileg felülírt értelem, csak a propaganda által szított gyűlölet vezérli őket.
  • 4. A NER károsultak. Ők annyira nincsenek sokan, de léteznek és a saját szempontjaik szerint igazuk is van. Tipikus képviselőjük a tanárok, akik tényleg gyalázatos fizetésért dolgoznak, vagy a magánnyugdíj pénztárak elbukói, akik úgy látják, őket a kormányzat kifosztotta. 

 Ezt a négy csoportot tudtam feltérképezni. Közülük az első három reménytelen eset, talán a másodikon és a negyediken lehetne fogást találni. Utóbbin ügyes kommunikációval, meg nyilván több pénzzel.

 Az ellenzéket elnézve, a 34% listás szavazat is sok rájuk, de a mögöttük lévő külföldi erők nagyságához viszonyítva hatalmas kudarc. Nyilván az amerikai háborús érdekek elvtelen kiszolgálása nem volt egy nyerő lépés és szinte bebetonozta a kétharmadot.

A bejegyzés trackback címe:

https://europeanphalanx.blog.hu/api/trackback/id/tr8417848213

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2022.06.05. 10:39:38

Kimaradtak a megélhetési gyurcsányisták.
Ők azok a vállalkozók, akiknek volt már jobb soruk, de nem egyenlők a ner károsultakkal.

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2022.06.05. 13:33:33

@gigabursch: Mikrokisebbség. Mondjuk beleférnek a szektahívek közé, úgyis el kell játszaniuk a hívő szerepet. :D

gigabursch 2022.06.05. 15:11:34

@megamovieboy:
Sokan vannak és jellemzően mind vállalkozók.
Csak ugye a pénzforgalmi szigorítások 'nem nekik kedveztek'.
Lásd pénztárgép, szállás, stb...

gigabursch 2022.06.06. 11:27:35

@megamovieboy: @gigabursch:
Saját becslésem szerint valahol 50-300 e között lehetnek.

F.M.J. · http://magan-galaxis.blog.hu/ 2022.06.07. 12:55:18

A tanárok témaköre azért nem olyan egyszerű.

Azt halljuk, hogy már csak végtelenségig elkötelezettek maradtak a pályán, ehhez képest sok diák úgy jut el a középiskoláig, hogy nem tud rendesen olvasni. Az általános műveltség meg egyenesen katasztrófa. Mindig voltak gyenge képességű gyerekek, de itt nem erről van szó. Egyetemisták vannak tömegével, akik a legegyszerűbb alapvető ismereteket igénylő kérdésekre sem képesek válaszolni. Tele van vele a Net, de lehet saját kutatásokat is végezni. Kétségbeejtő, ahogy tényleg elgondolkodik, hogy a Mona Lisa celeb, vagy sportoló. Nem tudja, hogy a tengerszinten hány atmoszféra a légnyomás, de van olyan is, aki szerint a folyók délre folynak, mert az van lentebb.

Az is elég baj, hogy szellemi károsodás nélkül ilyen hülye, de ha azok a bizonyos pedagógusok valóban olyan elkötelezettek, akkor hogy a fenébe sikerült a diákjaiknak ennyi ésszel maguk mögött hagyni az alsó tagozatot? És még ezért a teljesítményért bármennyi pénzt is várnak.

Mi a párommal négy gyereket neveltünk fel. Elvártunk tőlük egy alapszintű műveltséget olyan témákban is, amik nem érdekelték. Foglalkozni kellett velük. Erős a gyanúm, hogy a többi értelmes válaszadó sem az iskolától lett művelt, hanem a szüleiknek köszönhetően. Na innen lehetne kezdeni a tárgyalást a bérfejlesztésről.
süti beállítások módosítása