Megint jöttek, megint térdeltek és megint ki lettek pfújolva érte. Persze megint nem értik. Pedig három és plusz egy oka is van ennek a nyugaton érthetetlen jelenségnek.
1. A keleti blokk nem volt részese az afrikaiak rabszolgaságba taszításának. Nem volt részük sem a rabszolgavadászatban, sem a rabszolga kereskedelemben, sem a rabszolga tartásban. Így ezeket nem is lehet számon kérni rajtuk.
2. Európa nem volt részese a felszabadított rabszolgák elnyomásában.
3. Az előbbiekből táplálkozó revansista fekete mozgalmaknak sincsen semmiféle jogosultsága Európában. Főleg nem a fehérellenességre épülő fekete mozgalmaknak, mint a BLM, vagy ennek mainstream formájának, a cancel culture-nek. Nyilván nem asszisztálunk egy a fehér ember kultúrájának eltörlését megcélzó mozgalomnak.
+1 Hogy ezeket mégis rajtunk kérik számon a nyugatiak, annak oka a gyarmatosító birodalmi gőg és a keletiek lenézése. Meglehetősen visszás, hogy a minket lenézők követelik a tiszteletet egy fehérellenes rituáléhoz. És amikor kifejezzük nemtetszésünket, akkor elmaradottnak mondanak minket.
Mellesleg ez okozta a legutóbbi angliai mérkőzésen a rendőrök indokolatlan támadását a magyar szurkolók ellen. Erre volt reakció, főleg a magyarok mellett ott levő lengyelek ellentámadása, mely menekülésre késztette a rendőröket.
Az ott élő, dolgozó kelet-európaiak másodrendű embernek tekintése komoly feszültség Angliában, ami ellen az ottani kormányzat már propagandával igyekszik időnként fellépni, de ez egyelőre nem javított a helyzeten. Főleg visszás, hogy brit állampolgársággal rendelkező, angolul anyanyelvi szinten makogni alig tudó, a világ másik feléről szalasztottak magukat kompenzációs gyakorlatként a keletiek fölé képzelik és ezt rendszeresen éreztetik is velük. Főleg amikor munkahelyen ilyeneket helyeznek a képzettebb kelet-európaiak fölé, ami remek alkalmat ad nekik a túlhatalommal való visszaélésre. Ezzel a fehér britek is tisztában vannak, de a birodalmi mentalitás nekik is az alapelemük, így hiába értik a helyzet visszásságát, nem tesznek ellene semmit. Bár, éppen a fenti esetnél tökéletesen megértették a 'magyar' szurkolók reakcióját és a saját rendőreiket gúnyolták, sőt angol híradások szerint az angol közönség megtapsolta azt a bizonyos térdelés-ellenes táblát. Tipikus eset a nép és a hatalom ellentétének, amikor valamiért a nép tapsol, azért a rendőrök támadnak.
Ezek után megint jöttek, megint térdeltek, megint ki lettek pfújolva és megint hisztiznek miatta. Sok víz fog még lefolyni a Temzén, mire képesek lesznek a fejlődésre. Talán majd egyszer megértik, hogy a térdelés a fehér ember elleni rasszizmus kifejezése és ezzel megsértik a fehér szurkolókat. Természetesen addig is álságos módon a rasszizmus elleni harc jó ügyére hivatkoznak, miközben egy voltaképpen rasszista megnyilvánulást tesznek.
Külön dicséret a magyar szervezőknek, hogy most már 36.000 gyermekszurkolóról beszélnek nyugaton! Meg persze a gyerekek jólneveltségét mutatja, hogy a himnuszokat csendben hallgatták meg és csak a letérdelést fújolták! :D
Jó lenne, ha a sportból végleg kiirtanák a politikát! A jóemberkedéssel az alapvető probléma, hogy olyan precedenst teremt, melyet a szerintük nem jóemberek kihasználhatnak, vagy ha nem, akkor megint a szokásos liberális kettős mércénél vagyunk. Összegezve, ahogyan egy hozzászóló megfogalmazta: "A futball régen tökéletes elmenekülés volt a mindennapok elől. Hiányoznak azok a napok."
Ne feledjük, a dogmatikus jóemberek meggyőződéssel vallják, akinek nem tetszik a térdelés, azok a feketéket legyilkoló nácik! Ennyire fanatikusan nemgondolkodókkal még sok probléma lesz