A mostani idők globalizmusa már visszanéz több évszázadra, még ha ezt nem is akarja elismerni. Igaz az akkori eseményeket inkább kolonizációnak nevezik. Jó okuk van letagadni a közösséget és az akkor történtek miatt a kereszténységet hibáztatni. A valódi ok nem a vallás, hanem a tőke mindenhatósága volt, amely mint minden hatalom, magában hordozta a gátlástalan elnyomást és kizsákmányolást. 

 Az egyik dolog, mely fájdalmas folt a nyugati világon, az észak-amerikai rabszolgaság, melynek létezése látszólag jó indokot nyújt a muzulmánok számára az iszlám rabszolgaság intézményének méltatására. A rosszban a jó, hogy a nyugati társadalom bebizonyíthatta az amerikai polgárháborúban, hogy tud fejlődni a jó irányba. Bár néhányan a feketék felszabadítását csak politikai trükknek tekintik, mellyel az északiak a délieket gyengítették, de a valóságban ezt azért tehették meg a jenkik, mert ők maguk a szabad emberek munkájára épülő társadalmat építettek. Ezek az északi szabad emberek győzték le az elnyomásra épülő déli társadalmat. Mint ahogyan azelőtt a függetlenségi háborúban legyőzték az akkori globalizmus zsoldosait. 

  A másik visszatérő vád, ami maga az ősglobalizmus, India gyarmatosítása volt, mely a kolonizáció csúcsának tekinthető,. Mai szemmel elégé elborzasztó elképzelés, hogy egy részvénytársaság szabad kezet kapjon emberek tízmilliói felett, de akkoriban, mivel nem a saját polgáraikról volt még szó, ez teljesen elfogadható dolognak tűnt. Ennek oka, hogy senki nem gondolt még az elkövetkező szörnyűségekre, mert a cél mindössze a kereskedelem biztonságossá tétele volt. A dolog jól indult, a nagy kereskedőházak megkapták a király engedélyét, összedobták a kellő tőkét és megindultak a hajók India felé, ahol megegyeztek a helyi hatalmassággal és beindult az üzlet. Jött a pénz bőségesen és a társaság hatalmas vagyonra tett szert.

 Csakhogy a kölcsönös bizalmon és megállapodáson alapuló kereskedelem egy idő múlva a helyi viszonyok megváltozásával bizonytalanná vált. Ez viszont már nem állhatta útját az egyre hatalmasabbá váló tőkének, mely egyszerű, hatásos megoldásként felszerelt egy kicsi, de modern és ütőképes sereget, majd 'rendet rakott', azaz segítette a tőke további szabad áramlását, leginkább Anglia felé. Innentől kezdve már nem csak a kereskedelem haszna, hanem a termelésé is az övék lett, ami szintén nem lehetett kevés, mivel 30 millió alattvaló felett rendelkeztek. Eddig tartott a tündérmese. Aztán, ahogyan az lenni szokott, amikor a hatalmat nem ellenőrzi senki, elszabadult a mohóság és gátlástalanság pokla. 

 Feltételezem, akkoriban még nem játszottak a ma divatos termelj és hódíts jellegű játékokkal, mert ma már egy játékos sem követné el az akkori hibákat. Köztudomású, hogy az angol ipar készen állt az Indiában termelt gyapot feldolgozására, ahogyan a kínai drogosok is a következő ópiumszállítmány elszívására. A minél nagyobb haszon érdekében és hogy kielégítsék a meglévő keresleti igényeket, a rendelkezésükre álló munkaerővel mákot és gyapotot termeltettek. Az élelem viszont kimaradt, mivel a helyiek etetése látszólag nem sok hasznot hozott. A következmények elképesztőek voltak. Tízmillió ember halt éhen rövidesen. A rövidlátó mohóság ostoba voltát mi sem mutatja meg élesebben, mint hogy a következő években a munkaerő hiányában termelés is összeomlott, válságba döntve nem csak a társaságot, hanem harminc bankot csődbe is vitt, sőt kevésen múlott a társaságot kisegítő Anglia csődje.  Az államapparátusban szintén korabeli zsenik ültek, akik a hiányt az amerikai gyarmatokra érkező tea megadóztatásából akarták pótolni. Ennek következménye lett a 'bostoni teadélután', amely jelzés volt az észak-amerikai gyarmatok elszakadására.

 Amúgy a Keletindiai Társaság próbálkozott még máshol is, melyek közül az afrikai rabszolgák Amerikába szállítása a legismertebb, de hozzájuk kötődik az indiai munkaerő Dél-Afrikába szállítása. Ez utóbbi szintén hatalmas öngól lett, mert az ottani elnyomással szemben fellépő fiatal ügyvéd, egy bizonyos Gandhi, emiatt kezdett el az indiai emberek védelmével foglalkozni az angol elnyomókkal szemben és az ő tevékenysége vezetett később India függetlenségéhez.

 Bár később Indiát a királynő fennhatósága alá helyezték és a társaság megszűnt, majd India önálló állammá vált, az emberi mohóság, kapzsiság, hatalomvágy nem szűnt meg és bármikor újra erőre kap, amint ellenőrzés hiányában lehetőséget kap rá.