European Phalanx

Jobban állunk mint '48-ban?

2018. március 17. - megamovieboy

monarchia1849.jpg

 Ma nagyobb terület van egységben politikai nézetet tekintve, mint amekkora a Habsburg Birodalom volt '48-ban. A V4, Ausztria és Olaszország mindegyike bevándorlóellenes, azaz pontosabban globalizmusellenes. Ráadásként egy tömbben. 130 millió európai lakos az EU 445 milliójából.

(Már kivontam az Egyesült Királyság lakosságát.) Ez már majdnem 30%. Sajnos gazdaságilag messze nem ennyire rózsás a helyzet számunkra, de talán éppen emiatt kell összefognunk egymással. Katonai veszély közvetlen nem érint ezen országokat. A globlista elvek a véres harcokat a centrumtól távolabbra helyezik. Oroszország meg éppen a pufferzónaként tartott Ukrajna semlegességéért harcol.

 VIszont a gazdasági harc erősödni fog. Merkel a 'meggyőzés', azaz inkább a zsarolás új eszközeit fogja bevetni a 'közös normák', azaz a bevándorlók behozatalához. Azaz, pénzügyileg, gazdaságilag próbál majd hatni a renitensekre. Csak elfelejti, hogy az itt levő, számára létkérdéses profittermelő és nála adózó üzemeket nem tudja máshova telepíteni. Még bőven van ott bennük lehetőség a magyar vezetés számára, hogy közvetlenül a német cégeken verjék le az EU számára a migránsok símogatásához szükséges 'szolidaritási' adót. Mert még mindig ez a mániája Merkel asszonynak, hogy majd egyesek istápolják a migránsokat, mások meg tejelnek utánuk. Ezt a gondolatot még egy darabig dédelgeti, mielőtt végleg megbukik. Koalíciójának támogatottsága mostanra 50% alá csökkent a közvéleménykutatások szerint.

  Hogy érthetőbb legyen mi a bajom, nézzük meg, mit is akartak a németek? Behoznak egy rakat migránst, aztán akit sikerül munkára bírni, az maradhat, akit nem, annak utilaput a talpára és jöhet helyette újabb delikvens. És így tovább, amíg a német iparnak elegendő munkása nem lesz. Ezzel, semmi bajom nem lenne, ha ezt a németek szépen, kultúrált módon saját maguk bonyolítanák le és nem kellene hozzá nekünk szolidarítanunk. Németország migránspolitikájából úgy lesz európai migránspolitika, hogy a brüsszeli törvényhozáson keresztül próbálják belekényszeríteni a többi európai nemzetet.

 A vak is látja, hogy mindenki igyekszik kihúzni magát. Persze a globalista sajtó azt harsogja, hogy a magyarok nem szolidárisak. De kikkel ne lennénk szolidárisak? Hiszen ezzel kezdtem, hogy a V4, Ausztria és Olaszország egységes. A franciák kihúzták magukat a kvóta alól, nem mellesleg a spanyolokkal együtt. A britek kiléptek. A dánok nagy ravaszul már előre, a csatlakozásnál lehetetlenné tették a hasonló intézkedéseket rájuk nézve. A többi kis ország is igyekszik megúszni minnél kisebb károkkal a betelepítéseket. Kérdés, ha egyre erősebb lesz az orbáni irányvonal Európában, mikor mernek Németország hatalmával szemben kiállni? A jó Merkel asszony egy olyan dologgal kapcsolatban beszél szolidaritásról, amiben Németországon kívül szinte senki nem akar szolidarítani senkivel, vagyis faramuci módon, az EU országok azért szolidarítanak egymással, hogy ezt Németországgal kapcsolatban ne kelljen megtenni. Na, jó. Romániát kihagytam. De, most komolyan velük kellene együttszolidarítanunk? Vagy a bevándorlóorszég Hollandiával? Vagy azzal a Belgiummal, melynek fővárosa egy dzsihadistakeltető. Vagy a korlátlan befogadáshívő svédekkel, akik már 150.000 migráns után könnyes szemekkel látták be, hogy nem lehetséges számukra másfél milliárd ember beengedése. Ezt Európában szerintem bárki meg tudta volna mondani nekik előre. Tényleg egy tragédia, hogy ennyire fantasztikus hiedelmekben hívő politikust választanak komoly, hozzáértést kívánó pozícióba. A hülyeséggel természetesen nem kívánunk szolidarítani.

A bejegyzés trackback címe:

https://europeanphalanx.blog.hu/api/trackback/id/tr3113744270

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása