A Trianon évforduló jóvoltából még egy szempontot szemügyre lehet venni. Az egész békediktátum feltűnően, szinte érthetetlen módon támadta a magyarokat. Ez a többi veszteshez mérten is kirívó. Sőt, még Ausztria is kapott területet a kárunkra. Az egész mögött kifejezetten a franciák voltak. A románok és egyéb szlávok csakis miattuk kaptak utólag vérszemet. Ezek után néhány történelmi tény, melyek új megvilágításba helyezik ezt a leszámolást.
Kezdem néhány grafikonnal, melyek az európaiak és a magyarok genetikáját mutatják.
Ez egy elégé ismert dolog, hogy a magyar népesség genetikai eloszlása meglehetősen hasonlít a többi közép-keleti országokéhoz. Tehát a szlovák és román nacionalisták állítása, hogy a magyarok hun-mongolok ez alapvetően téves. Már csak azért is az, mert alapvetően a keleti hunok szkíták voltak. A lényeg, az összes látható szín európai eredetű. A domináns piros és sárga egy közös őstől származik, nagyjából 24.000 éve élt Szibériában. Különösen feltűnő, hogy a Monarchia területe mennyire egységes, kivéve persze a balkáni részeket, ott a helyi genetika is megjelenik. Egyéb elképzelésektől eltérően a magyar lakosság genetikája évezredek óta azonos, mindösszesen hetedrészben változott. Ennek oka, hogy az érkező keleti és nyugati bevándorlók ősei megegyeztek a már itt élőkével.
Ígérem nem lesz több grafikon. Amiért mutogatom őket, hogy az következik belőlük, az őseink is európaiak voltak. Azaz, ha egy magyar megnézi az eredetét egy 20 $-os genetikai vizsgálattal, akkor az ősi eredetre azt kapja, hogy a génjei szkíta és frank egyezést mutatnak leginkább, aztán még jelentősebb a viking és szarmata származás. A többi gén eredete 5% alattiak típusonként: avar, protomagyar (baskír), kelta, szász, balkáni, római, gót stb. Tehát a szkíták azok, akikről a hagyományunk szerint tudunk, viszont a frankok kakukktojásnak tűnnek.
A frankok, a trójai elit réteg egy része volt, mely a közismert ókori háború után elmenekült és próbált magának új hazát találni. Egy részük a mai Magyarország területére is elvetődött, ahol egy időre megtelepedtek, majd innen vonultak nyugatabbra. Ennek a jelenlétnek régészeti leletei is vannak. Buda környékén még Szikambria néven városuk is volt. Franciaországban telepedtek le véglegesen, eredetükre utal a főváros Párizs, valamint Troy városának a neve. Miután hazát találtak maguknak sem feledkeztek meg a Kárpát medencéről. Igyekeztek az ott élőket ellenőrzésük alatt tartani, vazallusukká tenni. Az ő és a dunai bolgárok összehangolt támadása miatt omlott össze az Avar Kaganátus, mely Attila birodalmának nyugati részét uralta. A helyzet a honfoglaló magyarok bejövetelével változott meg az ismert módon, ehhez a frank hűbéres morvákat és a dunai bolgárokat kellett legyőzniük. A nyugatiak hamarosan összevonták erőiket és megpróbálkoztak hatalmuk visszaszerzésével, de ez a pozsonyi csatában elszenvedett vereségük miatt meghiúsult. Mi, vagyis a szkíták/hunok győztek, de a frankok nem felejtettek. A francia-Habsburg, azaz a spanyol örökösödési háborúval indult hatalmi harcban a magyarok, azaz Rákóczi támogatásával véglegesen meg tudták volna törni a Habsburg uralmat, de ezt gondosan elkerülték, pedig a magyarok így is a császári hadak felét lekötötték. Az oszmán törökökkel való áruló együttműködésük meg nagyjából közismert.
Trianon másik nyertese a románokon kívül a csehek voltak, akiknek komoly problémáik voltak, vannak a magyarokkal, bár mi erről nem nagyon tudunk, esetleg néha rácsodálkozunk az európai alapértékekkel gyökeresen ellentétes Benes dekrétumokhoz való ragaszkodásukra. A csehek mindig szerettek volna valakik lenni, de a középkor folyamán ez nem nagyon jött össze nekik. Az ambícióikat nyugatról a németek, észak-keletről a lengyelek akadályozták, ezért mindig a Magyar Királyságot nézték ki maguknak, mint gyenge láncszemet. Ebben azonban rendszeresen csalatkozniuk kellett, mert a magyarok rutinfeladatként oldották meg az ellenük való védekezést. Számunkra sokad rendű csatákban aláztuk győztük meg őket tévedésükről, ők azonban ezeket a mai napig mindig gyásznapként élik meg. Nem meglepő Trianon utáni mohóságuk, ugye az ő ötletük volt a keleti szláv folyosó, azaz a Dunántúl felének elvétele. Persze ez nem jött össze, túl erős szlávokat sem akartak a franciák.
Tehát a francia diplomácia az ősi gyakorlatot követve északról és délkeletről is szorongatta a magyar területet. Ahogyan régen a morvákkal és a bolgárokkal tette, most a szlovákokat és a románokat használják a mai napig ellenünk. Emlékeztetnék mindenkit, hogy a franciák milyen ütemben építették le a privatizációval bagóért megszerzett magyar cégeket, vagy telepítették át azokat Szlovákiába. Megettem volna a kalapomat, ha Medgyessy Péter tényleg idehozott volna francia autógyárat, de azok persze a románokhoz mentek inkább.
Viszont mára változott a helyzet és a szomorú évszázad után legalább egy kicsit a mi javunkra is szól valami. Mégpedig az, hogy vannak szövetségeseink.Meglepőnek hangzik, de az igazi segítség a térségünkben van. Sorrend nélkül sorolom fel őket.
Németországgal egyértelműen meg tudjuk találni a hangot, de a tapasztalat azt mutatja, erre azért rá is fizethetünk. Meg aztán együtt harcoltunk Mauriacum mezején a catalaunumi csatában a frankok és rómaiak, Sztálingrádnál pedig a szovjetek ellen.
Ausztriával még a németeknél is jobban meg tudjuk érteni egymást és ők egy közvetítő kapocs lehetnek a csehek felé. Rengeteg magyar harcolt a birodalom érdekeiért és a kiegyezés utáni békeidők ott is jó emlékként maradtak meg. No és persze a Habsburgok trónra jutása is magyarok segítségével történt, naná, hogy a csehek ellenében. Sőt, az osztrák régió eredetileg magyar terület volt a honfoglalás utáni évszázadban, ez látszik is a már említett genetikai térképen, mennyire hasonlít Magyarországéhoz.
A harmadik, mostanra hagyományosnak mondható szövetséges a szarmaták alapította Lengyelország, mely számára mi vagyunk az egyetlen olyan nép, mely nem árulta el, vagy döfte hátba őket és akire számíthatnak a bajban. Főleg a 20. században tudtunk nekik segíteni, az I: világháborúban, majd fegyverszállításokkal a szovjetek ellen, vagy a II. világháború idején a menekültek befogadásával. Ez nagyon fontos számukra, nem fogják elfelejteni.
A negyedik szövetséges Szerbia, mely ugyan a kisantant része volt, de mára magára maradt, az oroszok egyre kevésbé tudnak nekik segíteni. Nyugatról a harminc évvel ezelőtti háborús ellenség horvátok vannak, délen a nagy Albánia felé igyekvő Koszovó, keletre meg Románia, mely mindenki nagy kedvence. Tehát számukra Magyarország a legfontosabb térségbeli partner, nem mellesleg segítség az EU-ba való belépéshez. Meg a törökök elleni harcokban is alapvetően közösek voltak az érdekeink.
Ötödik és szerintem a Balkán déli részét tekintve fontos szövetséges, az Árpád-házhoz hasonlóan szintén a Duló-házból származó hun-török bolgárok alapította Bulgária. Volt már róla szó a blogon, egy Románia elleni háború esetén kulcsfontosságú a támogatásuk. Fontos balkáni szövetségese volt anno a Monarchiának. Ha együtt működnének a szerbekkel, akkor csak a magyarokkal együtt egy önálló balkáni ellenpólust képeznénk a románokkal szemben.
Hatodik szövetségeseink lehetnének a görögök. Hagyományosan Bizánc idején jóban voltunk, már amikor szépen adóztak nekünk. Mostanában a törökök jóval erősebbek és fontosabbak is, hiszen mögöttük vannak a tágas sztyeppe további türk népei is. Tehát a görögök helyett inkább a törökök jönnek szóba, ők tisztán emlékeznek a közös hun múltra, bár abban mi inkább az elnyomók voltunk, de úgy látszik 1500 év azért megszépíti a dolgokat, ahogyan nekik meg a Magyarország elleni hadjáratokról nincsenek rossz emlékeik. Persze a nyugati kamugyár médiában megy a lejáratásuk és a demokratikusan megválasztott elnököt despotának állítják be, meg minden török üzletnél megy a sipákolás. Ezt, ahogy Orbán mondaná, a helyén kell kezelnünk.
Ha pedig keletebbre megyünk, akkor a jelenleg 'feketeseggű' oroszokat átugorva csupa olyan országot találunk, akik pontosan tudják, kik azok a magyarok. Mi vagyunk az az egyetlen legendás nép, aki keletről nyugatra ment és meg is maradt. A türk népeken kívül ezt még a kínaiak és a koreaiak is tudják. Sőt, a Japán sógunátust lovasíjászok alapították, miután lerohanták a szigetcsoportot. A szamuráj családok egyértelműen europid jegyeket mutatnak. Olyan sok szóba jöhető europid lovasíjász népesség nem volt a környéken, csak a hunok, melyek genetikája meg az Árpád-házi királyokra mutat. A japánokkal van egy kölcsönös, egymás iránti szimpátia, mely a már több, mint tíz évvel ezelőtti Nagy Klikkháború idején is előjött. :)
A hagyományos ellenlábasokkal szemben, mint a franciák, románok, szlovákok, csehek és a magukban titokban zsigeri magyarellenes gyűlöletet tápláló szászok ellen, ebbe beleérve az angolszászokat is, most egy komoly szövetségi rendszert építhetünk ki. Ez magával vonzza, hogy a németek miatt a csehek és szlovákok is belenyugszanak más lehetőségük nem lévén és természetes következményként a románok átállnak.
Végül a szászokra kitérve egy kicsit, úgy néz ki, ők is ősi ellenlábasaink. A már említett catalaunumi csatában ellenünk, azaz a hunok harcoltak. Majd később, a walesi bárdok nyomán híressé vált Edward király sem lopta be magát a szívükbe. Róla azt kell tudni, Csaba királyfi leszármazottja, azaz hun származású volt.
Bármilyen különösnek is hangozzék, ahogyan azt már többször említettem, évezredes stratégiák, szövetségi rendszerek élnek a mai napig. Ősi ellentétek és szövetségek maradtak fent és befolyásolják a ma és a holnap eseményeit. Itt van segítségünkre az a tény, hogy a nyugati fake news ellenében a magyarok sosem voltak egy vérszomjas, öncélúan romboló, ellenségeskedő nép. A szövetségeseink mellet a józan ész határáig kiálltunk, az elvárható mértékig megbízhatóak voltunk. Amelyik nép racionálisan gondolkodik, azoknál ezek jó pontok és szimpátiát éreznek irántunk.