A cancel culture alapja a nyugati morális felsőbbrendűség lenne. De csak lenne, mert nekünk keletibbeknek elegendő az elmúlt évszázadra visszatekinteni, hogy lássuk, ez mennyire nem igaz. Sajnos Orbán Viktor részben megelőzött a portugál lapnak adott interjúban, pedig már egy hete terveztem ezt a posztot megírni. Szerencsére az ötből csak kettőt említett és ugyan volt már ilyesmiről szó a blogon, jobb összefoglalni egy posztban.
- Az első árulás, mikor Közép-Európának hadat üzent a gyarmattartó nyugat azért, hogy az oroszokat támogassák balkáni ambícióikban. A Balkán integrálása létfontosságú és a franciák folytatva 500 év hibás németellenes politikájukat, a mai napig akadályozzák. Most éppen Szerbia felvételét blokkolják a zsenik.
- A második a trianoni békediktátumok, mellyel megalapoztak a második világháborúnak azzal, hogy egymás ellen fordították Közép-Európa népeit. Megint a franciák.
- A harmadik az előző következménye, mégpedig, hogy Hitler kezére játszották a régiónkat, a lengyeleket és a Balkánt is. Ez is a gyarmattartó nyugat ostobasága volt. Szép munka, biztos megérte a német megszállást.
- A negyedik alkalommal sem tanulták meg a leckét. Akkor meg az tűnt jó ötletnek Jaltában, hogy Sztálinnak engedjék át a területet. Big riszpekt!
- Az ötödik árulás, mikor a keleti blokk népei fellázadtak a szovjetek ellen, nulla támogatást kaptak nyugatról. Gondolhatták, annyira jó az orosz megszállás, minek azt bolygatni. Esetleg, mint '56-ban, éppen gyarmati érdekeltségeik voltak a fontosabbak.
Végül a bónusz. Hiszen, ha az eddigiek egymásból következtek, akkor a következetességért jár némi jutalom is a nyugatnak, nem igaz? A rendszerváltáskor a nyugati cégek szépen kiegyeztek a szocialista nomenklatúra prominenseivel és olcsón megkapták a legjobb cégeket, de a haszonból persze a kádárista baloldal is szépen profitált. Így váltották a politikai hatalmukat gazdaságira, majd ahogyan most látjuk Gyurcsányék esetében, a gazdasági hatalom révén ismét politikait építenek ki. A nyugattal ilyen szépen összeálló baloldal igazán megérdemli a masszív médiatámogatást, hogy hatalomra kerülve ezt újabb privatizációval, hitelfelvétellel hálálja meg.
Amennyiben a nyugat szeretne szembenézni a múlt bűneivel, akkor minket is felvehetnének a listára! Igaz, mi csupán fehérek vagyunk, de ne legyenek már velünk szemben is rasszisták!
Ferenc Ferdinánd elleni merénylet
Nagy-Trianon kastély
Chamberlain és Hitler
Jaltai konferencia
Szuezi válság
Milyen kedvesek, mindig csak aggódnak értünk