European Phalanx

A technokrácia tévedése

2022. szeptember 21. - megamovieboy

luddites.jpg

 Már tizenkét éve nézzük, ahogyan a mechanizmusok brüsszeli megszállottjai próbálják megregulázni az Orbán-kormányt. Még mindig nem jutottak semmire és éppen mostanában érik az újabb kudarc. Az amerikai kötődésű szervezetek hiába követelik az erőteljes fellépést, a technokrácia erre képtelen. 

 A világot vezetni kívánó háttérhatalom egyre több energiát fektet abba, hogy egy olyan világot építsenek, amit mechanizmusokkal irányíthatnak, viszonylag kevés, optimális energia és költség felhasználásával. Éppen Magyarország mutatja meg, miért nem működik ez a valóságban. Két oka van. Az egyik az emberi szellem. A másik, hogy tökéletes rendszer nem működik. Hiszen, ha létezne, azzal minden fejlődés megállna, eljönne a világ vége. Márpedig ez a világ már csak olyan, hogy nem akar vége szakadni. Ezért is volt ostobaság téves Fukuyama elképzelése a világ végéről, a liberális rend végleges bebetonozódásáról.  Ha meg az emberi szellemet rendszerbe lehetne kényszeríteni, akkor már megtették volna. Ezeket a technokraták képtelenek megérteni. 

 Minden rendszert meg lehet hekkelni. Nem kell hozzá számítógép. Már a korai analóg telefonközpontokat is feltörték. Ugyanígy a pénzügyi piacokon is ki lehet használni a rendszerhibákat. Ugyanez igaz a hadászatra, hiszen a katonaság, mint tömeg irányítása szervezettséget igényel, ez adja az erejét, de ez gyengesége is, hiszen kiismerve azt a hátrányára lehet kihasználni. De egyszerűbb példa a sportmérkőzések csapattaktikája elleni taktika. Ez annyira lényeges, hogy ha egy csapat nem találja az ellenszert, akkor akár 5-6 gólos vereségbe is belefuthat, mint a pl. a brazilok a németek ellen. Vagy az évszázad mérkőzését akárhányszor lejátszhatták volna, mindig Puskáséké lett volna a győzelem, mert a magyar csapat játéka több lépéssel az angoloké előtt járt.

 A végére maradjunk a lényegnél. A magyar szellemet sem lehet igába hajtani, ezt tapasztalatból tudjuk. Brüsszel meg nem. A szabad szellem meg szépen megtalálja az elnyomni készülő mechanizmus hibáit és finoman kisiklatja.  Ha annyira akarják, akkor minden a rendszerkönyv szerint fog menni, de a mi elképzeléseink szerint. Brüsszelnek is üzenjük: Veled uram, de nélküled.

A bejegyzés trackback címe:

https://europeanphalanx.blog.hu/api/trackback/id/tr4417936836

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2022.09.22. 02:54:46

Frappáns zárómondat
süti beállítások módosítása