European Phalanx

Európa a világ ellen

2018. június 25. - megamovieboy

vb.png

 Soknak tűnik az egész világ. Persze tudjuk, hogy Kína és India nem futballhatalmak, hiába hatalmas a népességük és ezzel az emberiség ötödrésze ki is esik a játékból, de azért a maradék mégiscsak jelentős erőt képvisel, azaz képviselhetne. Úgyhogy röviden itt egy összefoglaló elemzés az első két forduló mérkőzéseiről, természetesen európai szemmel.

 Az első két forduló szerintem jobban mutatja a tudásbeli különbséget, mint az esetleges taktikázásra inkább alkalmas harmadik forduló. Természetesen a poszt majd frissül, amint kiderül a továbbjutók kiléte. Az én tippem a továbbjutókra:  Oroszország, Portugália, Spanyolország, Franciaország, Horvátország, Svájc, Németország, Belgium, Anglia.   Dánia egy franciák elleni döntetlennül biztos továbbjutó lenne. Szerbiámak a túléléshez le kell győznie Brazilíát, akinek a döntetlen is jó. A svédeknek szintén hasonlóan kemény feladata legyőzni Mexikót.

  A lejátszott 22 mérkőzésből 15-öt megnyertek kontinensünk csapatai más földrészek együttesei ellen, a három döntetlen és négy vereség mellett. A gólarány összesítve 41:16 ide és csak négy mérkőzésen kaptunk egynél több gólt.

 A vereségek mindegyike fájdalmas, különösen az enerváltan játszó németeké, akik ellen fickándoztak a mexikóiak. Mondjuk a németek javítottak, sajnos éppen a svédek kárára, akiket lehet megtört ez a vereség és én kevés esélyt adok nekik Mexikó ellen.

 A másik szomorú vereség a lengyeleké, akik saját magukat verték meg Szenegál ellen. Mondjuk az igazat megvallva nem egy labdazsönglőr társaság, sokatmondóan gyenge csoportból jutottak ki. A Kolumbia elleni vereség borítékolható volt, ezzel ők az egyetlen biztosan kieső európai csapat a második forduló után.

 Az izlandi bukta Nigéria ellen meg benne volt a pakliban, hiszen feketeafrika futballnagyhatalma képes nagyon jó játékkal előrukkolni. Izlandtól már az Argentina elleni döntetlen is szép eredmény volt. Nem sok sanszot látok a bombaformában levő horvátok ellen.

 A valószínű 9 európai továbbjutó, ha nem adunk most gondolatban esélyt a többieknek is azt jelenti, hogy legalább 18 csapat lenne reális a kontinensről, ha a földrész erejét nézzük.

 A harmadik forduló a várakozásoknak megfelelően több helyen is taktikai csatát hozott. Ennek legékesebb bizonyítéka a spanyolok és a portugálok döntetlenje, amivel simán továbbjutottak mindketten. Az A csoportban az oroszok biztos továbbjutóként kikaptak. A C csoport meghozta a legrosszabb mérkőzést, ami nulla gól mellett hozott továbbjutást a dánoknak és a franciáknak. A D csoport borzalmasan erős volt, végül a legkisebb csapat izland és a masszív, jó nevekből álló Nigéria esett ki, hogy az argentínok és a horvátok jussanak tovább. Az E csoprtban ragadt az amúgy jó képességű Szerbia, de továbbjutott Svájc és persze Brazília. Az F csoport utolsó köre jól indult, a svédek leverték Mexikót és továbbjutottak, ezzel lehetőséget adtak a németeknek is a továbbjutásra, hiszen csak a koreaiaknak kellett volna begyötörniük egyetlen árva gólt. Ehelyett ők kaptak kettőt és kiestek, ami a legnagyobb meglepetés volt. A G csoport két gyenge csapata mellől simán jutott tovább Anglia és Belgium. A H csoport volt talán a leggyengébb mind közül, de a lengyelek sajnos hiába győztek, esélytelenül estek ki.

 Ez bizony tíz európai csapat a legjobb tizenhatban. Ehhez képest hogyan bővítik a tornát? Úgy, hogy az újabb 16 résztvevő között csak három európai lesz. Persze Kína és az USA szinte biztos résztvevő, mert az ő zónáikban növelték meg legjobban a kvótákat. Ismét egy bizonyíték, hogy a kvóta nem jó dolog.

A bejegyzés trackback címe:

https://europeanphalanx.blog.hu/api/trackback/id/tr8914068675

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása