Fotó: AFP
Most éppen megint azon hisztizik Zelenszkij, hogy bezzeg Magyarország NATO tag, pedig Putyin szerint nem kellene annak lennie. Ez az, amikor látja a szerencsétlen az igazságot, de nem érti. Az igazság, hogy a semleges Magyarországnak, Szlovákiának és Szerbiának kellett volna egy semleges korridort képeznie kiegészülve Svájccal, Ausztriával és Ukrajnával. Ez ellehetetlenített volna minden jövőbeli nagy európai háborút. Akár a jelenlegi ukrajnait is. Azt nem akarom elemezni, hogy Ukrajna elnöke nem képes felfogni, hogy más dolog Moszkvától 1200 kilométerre pozíciót fogni egy pufferzóna mögött és egészen más éppen csak 400 kilométerre az orosz határon. Nyilván neki most az elveszített háború vége felé valamiféle magyarázatot kell adnia a népének, miért hoztak ekkora áldozatokat egy olyan szövetségessel, aki közben ellenük fordul! Állítólag ők a NATO tagságért háborúztak, aminek abszurditásáról már volt szó évekkel ezelőtt a blogon. Ilyenkor kell egy balek, akire ráverik a balhét. Amint azt már három éve ki lehetett számolni, az ukránok a háborút bebukják és a magyarokat akarják majd felelőssé tenni.
"Ukrajna Európát is védi, és az Európát összetartó eszményeinket, a szabadságot, a méltóságot, a demokráciát. Ukrajna sokkal többet tett értünk, mint amennyit mi tettünk Ukrajnáért."
Mondja Karácsony Gergely, szinte Zelenszkij szájába adva a szavakat, vagy helyette beszélve. Azonban tudjuk, hogy mindkettőt ugyanonnan irányítják.
Nézzük meg, hogy a semleges zóna helyett miben mesterkedett eddig az amerikai elit Európában! Naná, hogy az ellenkezőjén! Magyarország és a saját érdekében semleges Szlovákia esetében, egy Orosz-NATO háború egyetlen csatatere Lengyelország lehetne. Bizony, még a NATO-n belül is lehetünk semlegesek, ha a konfliktust a nyugatiak kezdik!
Skandinávia egy zsákutca, nem is támadta őket igazán senki. Utoljára Hitler verte ki a brit expedíciós erőket és csinált bázisokat az U-bootok számára a fjordokban. Az oroszok meg már rég elvették a finnektől ami nekik kellett. Amúgy már sokadjára hallom, hogy a finnek legyőzték a Szovjetuniót... Akkor veszítették el a területeket, amikre az elvtársak foga fájt.
A déli front pedig Románia lenne, ha éppen értelme lenne. Hiszen minek támadjanak az oroszok Romániára, ha amögött nincsen más célpont? A semleges magyarokon kívül, az oroszbarát semleges Szerbia és a szintén történelmileg oroszbarát Bulgária van.
Tehát az amerikaiak szembesültek ezekkel a 'problémákkal'. És megoldották. Finnország a bulikázós miniszterelnökcsajszival népszavazás nélkül lépett be a NATO-ba. Eddig a kutya nem kolbászolt arrafelé, de most legalább az oroszok odatelepítettek 150.000 fős rakétás egységet. Ennyivel javult Finnország biztonsága. Délen pedig Romániában akarnak egy gigabázist kialakítani, pedig az amik utálják a román közlekedési infrastruktúra hiányát, meg még az üzemanyagnak is nyoma vész a járműveikből időnként. De mit is várhatnak egy olyan országtól, ahol az ifjabb Bush elnök karóráját lenyúlták a csuklójáról... Mondjuk rá jellemző módon egy tízdolláros vacak volt. Ezt a történetet amúgy a magyarok már egy évtizeddel előtte megírták, csak a viccben Ceaușescu óráját lopták el. A lényeg azonban, hogy így Romániából is célpontot csinálnak, hiszen egy amerikai erődöt nem lehet figyelmen kívül hagyni!
A nyilvánvaló amerikai cél, hogy az európai frontvonalat széthúzzák és a lengyelek mellett a Balkán és az északi régió is belekeveredjen. Pontosan azon dolgoznak, amit Robert C. Kastel is kielemzett, hogy a háborúkat Ázsia hátsó fertályán, Európában vívják meg, távol a valódi centrumoktól. Ehhez zajlik a terepegyengetés.
Történelmi távlatból Európa szerencsétlenkedése, hogy idegen nyomásra egy újabb Bizánc elleni keresztes hadjáratban vegyen részt megbocsáthatatlan. Bizánc meggyengülése más keresztényellenes hatalom benyomulását készítette elő. A bukás után Moszkvába menekültek az egyházi vezetők. Valaha öt keresztény centrum volt. Elveszítettük Karthágót, Alexandriát, Jeruzsálemet és Bizáncot. Most van kettő: Róma és Moszkva. Ha elveszítjük Moszkvát, akkor minden keresztényellenes erő Rómára fogja vetni magát. Ahogyan Európa nyugati fele ma kinéz, nem fogja sokáig tartani magát. Talán s Vatikánnak kellene keresnie egy újabb, biztonságosabb helyet latinamerikában!
Bizalmunkat Trump elnökbe kell vetnünk, aki az ellene áskálódó erők bábját látja Zelenszkijben és emiatt leginkább ultimátumokban szeret vele foglalkozni. De főleg nem személyesen, amit Zelenszkij annyira szeretne. A probléma még mindig a szélsőséges militarista ukrán soviniszták, akik a szálakat Ukrajnán belül a kezükben tartják. A legszörnyűbb vége lenne a játéknak, ha az EU erőt küld Ukrajna nyugati felébe és azok az oroszok felé hajtják a kellemetlen háborúpárti bandát. Persze ehhez az EU gyenge. Remélem megtalálják a szakértőket, akik képesek megnyugtatóan kezelni egy ilyen problémát! Mert amíg ez nem oldódik meg, én szívem szerint egyetlen ukrajnai magyart sem engednék vissza.