Összefoglaló, az Euro 2016 magyar vonatkozásairól, majd gondolatok a miértekről, valamint a focikultúra és az ország helyzetének hasonlóságáról.

 Álomsorsolás. Ezt jelentette a magyar csapat az ellenfeleink számára. Az elmúlt húsz évben meghonosodott magyar stílus méltán jelenthette ellenfeleink számára, hogy egy verhető csapattal kell játszaniuk. Az erősebb csapatok biztosra mehettek, míg a gyengébbeknek nagy lehetőség volt, egy komoly futballhagyományokkal rendelkező országot legyőzni. Ennek oka a harmatgyenge középpálya, mely a labdavesztések melegágya volt. Az elveszített labdákkal ellenfeleink rögtön a lassú és rosszul helyezkedő védelmen keresztül törhettek kapura, ahol egymagában a hagyományosan jó kapusunk sem tehetett már sok mindent. A támadókhoz csak véletlenszerűen jutott el labda, de azt is elvesztették a védők gyűrűjében. Ez volt az a magyar stílus, amit alaposan megtanult Európa.

 Az Európa Bajnokság selejtezőiben egy olyan csoportba kerültünk, melynek egyik nagy esélyese a görögök, magukat ejtették ki és még így is éppen csak elcsíptük a harmadik helyet, hogy pótselejtező párharcot vívhassunk a norvégok ellen. Örültek is nekünk nagyon. Mi még emlékszünk a jugoszlávok elleni megalázó mérkőzésekre egy hasonló pótselejtezőn, nem is vártunk sok jót a hagyományosan hajtós északi foci ellen. Mégis az első meccsen idegenben nyertünk egy góllal. Ez még sokat nem jelentett az átlag szurkolónak, simán benne volt egy itthoni vereség. Itt történt az első csoda, a magyarok kézben tartva a mérkőzést egy szép lövéssel már két gól előnyre tettek szert. Ez a norvégok számára is zavarba ejtő dolog volt, annyira, hogy rúgtak egy öngólt, biztos ami biztos, amivel el is dőlt az Euro 2016-on való szereplés lehetősége a javunkra. 

 Az EB csoport sorsolása, a vérmes reményeket lehűtötte. A sokkal jobb portugálok és a csoportját vereség nélkül megnyerő osztrákok mellett, a hollandokat kétszer legyőző izlandiakkal kerültünk egy csoportba. Mindenki arra gondolt, hogy az osztrákok lőnek nekünk kettőt, egy szerencsés döntetlen Izland ellen, majd jól megszórnak minket a világ legjobbjával felálló portugálok. Nagyon nem így alakult.

 Első meccsünkön rögtön egy kapufával kezdtek a sógorok, de aztán nem a kedvük szerint alakultak a dolgok. A szünetben még mindig gól nélküli volt a meccs, de már nekünk is volt helyzetünk. Az osztrákoknak úgy kellett kijönniük a második félidőre, hogy az életükért kell küzdeniük, mert ha csak egy pontot szereznek ellenünk, akkor a portugálok ellen kellene bebiztosítaniuk a továbbjutást, ami nem tűnt egyszerű.dolognak. Mégis nem hogy gólt nem rúgtak, hanem hamarosan két magyar játékos passzolgatott az osztrák kapu előtt, miközben négy védő úgy szaladgált körülöttük, mint hupikék törpikék Aprajafalván ha jött Hókuszpók. Be is lőttük nekik. Erre nem számított senki. Miután pár perc múlva kiállítottak egy osztrákot, már nem sok esélyük maradt, amit végül egy kiugratás nullázott le, így két góllal hoztuk a meccset. Fogjuk rá a kiállítással szerencsénk volt. Ami viszont biztosan szerencse volt, hogy az osztrákok szövetségi kapitánya nem is gondolta, hogy komoly ellenállást fogunk tanúsítani, sőt egyértelműen azt hitte Dzsudzsák lekapcsolásával megbénítja a magyarokat.

 Jöttek az izlandiak, akik hátrányból egyenlítettek első EB meccsükön a portugálok ellen. Ellenük csoda történt. Hiába kaptak egy ajándék tizenegyest, hiába játszhatták kedvenc bunkerfocijukat, a magyarok úgy tudták őket beszorítani, hogy egy kontratámadásra sem kaptak lehetőséget és hatalmas izgalmak után, a vége előtt nem sokkal csak bement a kapujukba a labda. Nagyon el voltak keseredve, biztosak voltak az ellenünk megszerzendő három pontba. Meg kell említenem, az ellenünk játszott taktika ragyogóan bevált az osztrákok és az angolok ellen is.

 A megszerzett négy pontunkkal már biztos továbbjutóként játszhattunk a portugálok ellen, míg nekik a két döntetlenjük miatt legalább egy, de inkább három pontot kellett ellenünk szerezniük, nagyon fontos mérkőzésük volt ez. Az EB egyik legjobb meccsén három-három gól esett a csapatok részéről és a döntetlen mellett, a legkülönösebb dolog az volt, hogy a végén visszavettek a támadásokból a portugálok, mert benne volt a játékban, hogy kapnak még egy gólt tőlünk és mehetnek haza. Ronaldo hisztije a harmadik magyar gól után mém lett.

 Bár a továbbjutás után a már fáradtabb csapatunk kikapott, de a szenzációsan játszó belgáknak is voltak nehéz pillanataik ellenünk. Mondhatjuk a torna egyik meglepetéscsapata lettünk. Minden szurkoló és szakértő láthatta, hogy a szerény kerettel is milyen jó focit játszottunk.

  Az elmúlt harminc évben nem jutottunk ki világeseményre, de előtte meg a csoportkörből nem jutottunk tovább. 1972 óta nem volt ilyen jó eredményünk, pedig voltak sztárjaink bőven. De még az elmúlt két évtizedben is jobb erőkből állt össze a válogatott, mégse értek el semmit. Ha nem a játékosokkal van a gond, akkor marad az edző. A hazai edzőképzésért Mezey György a felelős, akit leginkább a mexikói vébén esett szovjetek elleni hatgólos vereségünkről ismerünk. De ő maga egyedül még nem lehet minden baj forrása. Ehhez szükség van egy félkegyelmű leválthatatlan edzői elitre. Nem volt furcsa senkinek, hogy évtizedekig ugyanazok az emberek edzősködtek a magyar bajnokságban? Amint az egyiket kirúgták zsíros bánatpénzzel, átvette őt egy másik csapat, ahonnan az elküldött edző egy harmadik élvonalbeli gárdánál kapott lehetőséget és így tovább. Szakértelemre csak ahhoz volt szükség, hogy bejusson valaki ebbe a busásan jövedelmező elitbe, azaz magához a labdarúgáshoz nem is kellett érteni, hiszen ezek az emberek úgyis egymás ellen játszatták a csapataikat, így ki sem derülhetett hozzá nem értésük, mert az ellenfél 'mestere' dettó béna volt. Aztán lehetett csodálkozni, hogy a nemzetközi kupákban leggyakrabban elénk kerülő dán FC Bröndby legyőzhetetlen atomcsapatnak bizonyult.

 A sorozatos kudarcok után már többen kapiskálni kezdték, külföldi edzőre lenne szükség, így került a képbe a német mentalitást magáévá tevő Dárdai Pál, majd a német Bernd Storck. Alattuk összeállt az addig az egész országot rettegésben tartó védelem, majd elkezdett együtt mozogni a középpályás sorral, majd az addig sok gondot okozó letámadás is hatástalanná vált ellenünk, végül a labdakihozatal és megtartás is megoldódott. Az egész csapat egységes gépezetté vált, mely bármely ellenfél számára komoly akadályt és veszélyforrást jelent.

 Az örömteli szereplés alapját nem a stadionok, még csak nem is az akadémiák adták. Egyszerűen 'csak' megfelelő ember kellett a posztra. Ez a kulcsa az akadémiák sikertelenségének is. A hozzá nem értő edzők észre sem veszik a tehetségeket, hiába a beleölt pénz. Legalább tíz éve zajlanak a képzések, ennyi idő alatt két generáció már kijöhetett volna. Ezzel szemben egyetlen Bajnokok Ligájában játszó csapatnál sincsen magyar játékos. A Bajnokok Ligájában több, mint 700 játékost játszik. Ebbe benne kellene lennie legalább egy nemzeti kezdőcsapatra való játékosnak, ha tényleg komoly eredményt szeretnénk elérni világversenyen. Az meg, hogy nincsenek rendes edzők a csapatok élén, a tulajdonosok is felelősek, valamiért nekik így is megéri.

 Az EB szereplés előtt, közben és után is nyilatkoztak hazai edzők és egységesen lefitymálták mind Dárdai, mind Storck munkáját. Tették ezt úgy, hogy nekik 40 év alatt sem sikerült még ezt megközelíteniük sem. Tudásukról annyit, hogy egy focista, aki Németországban csipegetett fel tudásmorzsákat, sokkal jobb munkát tudott elvégezni, mint a hírhedt Pro licence birtokos hazai edzőelit. Kapaszkodjunk meg, mert a tudásban hozzájuk hasonlóak képzik a magyar fiatalokat, hasonló eredményességgel. Nem csoda, ha a futballakadémiák leginkább gazdag gyerekek napközijeként üzemelnek, ahol a szülők pénzéért teszik be a lurkókat a csapatba. Ez a mentalitás folytatódik a kluboknál is. A válogatott erősségeként semmiből feltűnt Kleinheislert fél évig még az NB III-as csapatban sem játszatták büntetésből, amiért külföldre akart szerződni és fillérekért adták el a Werder Bremennek. (Ugye ő lőtte a norvégoknak idegenben a gólunkat.) Ilyenkor felrémlik, hogy a fiatal Ronaldinhot a brazilok már akkor is játszatták a nemzeti csapatban, mikor még a labdák felét elszórta, meg a cselezés közben is gyakran elveszítette. De játszatták, mert látták benne a tehetséget és segítettek neki kibontakoztatni. Nálunk ez pont fordítva megy. A hazai klubok még plusz pénzért sem hajlandóak a magyar fiatalokat beépíteni a keretükbe, inkább hoznak valakit Afrikából, vagy a Balkánról, vagy Brazíliából. Ezzel szemben a portugál Renato Sanches 19 évesen már megrúgta első EB gólját és ezen kívül is csapata erőssége volt. Én nem emlékszem, hogy nálunk ilyen történt volna az elmúlt évtizedekben, mármint 19 éves szerepelt volna a válogatottban és gólt lő. Milyen éles az ellentét Magyarországgal, ahol egy Bundesliga szintű játékos ugyanolyan idegenkedő fogadtatásra lel, mint ketrecharcos a thai chi edzésen.

 Amiért ez a bejegyzés megszületett, az az, hogy ha egy olyan szem előtt levő ágazatban, mint a foci, ilyen szintű hozzá nem értéssel lehet nagy pénzeket szakítani és szinte lehetetlen megszabadulni ezektől az emberektől, akkor mi folyhat az olyan helyeken, ahova nem is láthatunk be. Vagy amit éppen mostanság tesznek átláthatatlanná. A futball csak egy feltűnő példája annak, hogy a magyar menedzsment egy nagy nulla. Aki dolgozott magyar vezetésű cégben, az már találkozott a magyar vezetőség szerencsétlenkedésével. Ahogyan a cégeiket áthatja a bénázás, a veszteség termelés, amit csakis egyedül az alkalmazottakon próbálnak leverni, az feledhetetlen. Emiatt van, hogy aki csak tud menekül át a külföldi multihoz, mert ott sokkal korrektebbek mind a munka, mind a bérek terén. Kivéve persze azokat a külföldi cégeket, ahol túl nagy önállóságot kap a magyar vezetőség.

 Amint a fociban kódolva volt a sikertelenség, ugyanúgy a többi ágazatban, iparban, szolgáltatásban is hátrányból indulnak a magyarok. Csakhogy itt nem gólokra megy a játék, hanem a mindennapi betevőért, szerencsésebb esetben az európai színvonalú élet megteremtéséért, de a lúzer vezetőség miatt erre minimális az esélyünk. És ha ez folyik a versenyszférában, akkor el lehet képzelni, hogy hatványozottabban zajlik ugyanez a közszférában és leginkább az államigazgatásban. Ugye nem gondolja senki, hogy a menedzserzsenik az államigazgatásban akarnak tengődni? Oda már csak a selejt megy. Ők döntenek évről-évre nagyobb mértékben a sorsunkról. Van aki komolyan el tudja hinni, hogy Rogán és Lázár urak a saját hatalmuk megszervezésén kívül, valós versenyhelyzetben megállnák a helyüket, mondjuk egy nyugati karvalytőkés ellen? (Állami támogatás nélkül persze!) Az ellenzék is csak hasonló formátumú személyeket tud felmutatni, de leginkább még ilyeneket sem. Mi sem természetesebb, hogy a munkaerő növekvő mértékben távozik az országból. Senki nem akar a biztosan bukó csapat tagja lenni.  Még a nyári munkás diák is hülye lenne a Balatonon dolgozni, ha azt látja az interneten, hogy ismerősei két órányi vonatozásra már háromszor annyit kapnak ugyanazért a munkáért Ausztriában. Persze az már a hanyatló nyugat. De nézzünk csak északra! Már a szlovákok is jobban keresnek mint mi és a különbség folyamatosan növekszik. A lengyeleknél az élelmiszer ára kétharmada a hazainak. Valamit jobban csinálnak, mint mi. Pedig a magyarok ugyanúgy dolgoznak, nem ez a lemaradás oka. Az ok a csapnivaló vezetőség. 

 Legyünk biztosak benne, hogy Csányi Sándor, aki felel Dárdai és Storck kinevezéséért, az összes edző nevét szépen megjegyzi akik elmarasztaló nyilatkozatokat tesznek és tudni fogja hogyan álljon hozzájuk legközelebb. Nekünk is meg kellene jegyeznünk, kik azok akik elcseszik az országot, hogy legközelebb mikor választhatunk, tudjuk, hogyan álljunk hozzájuk. Nem kell félni újat választani, mert sokat már nem lehet rontani. Természetesen a szélsőséges eszmék képviselői kiesnek a választhatóak közül, mint a csak gyűlölködő széljobb, vagy az anarchista hamis liberálisok, meg bárki, aki a nemzetállamot gyengíti. Annak, hogy most esetleg nincsenek választható erők, az az oka, hogy félelemből a jelenlegi elitet választják a legtöbben és nem marad támogató az új csoportoknak. Első dolog, hogy az elit ellen kell szavazni, ahogyan ezt teszik már szerte nyugaton is. Ez a lépés fogja kikényszeríteni az eliten belüli változást, vagy új elit megjelenését. Ha folyamatosan a meglévőkre szavazunk nem fogunk megfelelően fejlődni. Foci hasonlattal élve jönnek majd a 12:1, 8:1, 6:0 meg a többi hasonló eredmények, miközben meg van az emberállomány sokkal több eléréséhez. Ne higgye el senki, hogy a pozitív változáshoz évtizedeknek kell eltelniük! Ahogyan a válogatottat két év alatt kirángatták a gödörből, úgy az ország szekerét is ki lehetett volna ragadni hat év alatt, voltak már erre példák Európában is, nem lehetetlen feladat. Ez nálunk nem történt meg. Úgy néz ki, a jelenlegi vezetéssel nem is fog. Demokráciában élünk, használjuk ki, változtatnunk kell mind magunkért, mind az országért!