European Phalanx

Fekete-Győr nedves álma

2021. február 28. - megamovieboy

  Nem akarom itt túlzottan részletezni hogyan képzeli el Fekete-Győr a 'rendszerváltást', bocsánat 'új rendszerváltást'. Itt elég részletesen olvasható. Nem fog meglepődni senki, ha összefoglalva semmiféle előremutató lépés nem szerepel benne. Ami ki van dolgozva, az egy ősrégi Gyurcsány féle elszámoltatás ígéret álomszerűen részletes vágyképe. Tartok tőle, hogy még a Nyuszómuszó jellegű álmodozásra sem képesek a Momentumban, így hát valaki elővette az ukrajnai puccs forgatókönyvét és azt próbálta meg Orbán-Fidesz narratívában előadni. Nem kenyerem az összeesküvés elméletek, de azt nagyjából lehet sejteni, milyen szervezetnél található az a bizonyos forgatókönyv. 

 Nagy vonalakban a választást követően hajtóvadászatot indítanának a jelenlegi kormánypárt, a holdudvar és a fontosabb kormányzati tisztségviselők ellen, miközben hatalmas baloldali tömeg foglalná el az utcákat. Emellett beindítanák a törvénygyárat és megszavaznák a leszámolást szentesítő törvényeket. Ezek után az előre megkonstruált tárgyalásokon ítélnék el politikai ellenfeleiket. Már meg is van a tárgyalás helye, naná, hogy Felcsútra tervezik 'felcsúti pert'. Ugye milyen szimbolikus? Ja, el ne feledjem, természetesen Mészáros Lőrinc addigra előzetesben lesz. Mármint Fekete-Győr 'programja' szerint.

 Felesleges részletekbe menően szétszedni ezt az abszurd vágyhalmazt. Éppen elegendő egészében látni , hogy a jakobinusok száz év után újra a spájzban vannak. 

 Az évek óta már megszokott módon, az ellenzéki sajtó most sem koppint a balga fejekre, bár a 24.hu megszólaltat kétkedő hangokat, akik emlékeztetnek rá, az önkormányzatoknál sem történt különösebb elszámolás ott, ahol az ellenzék váltotta a kormánypártot. Ez volt az a sajtó, aki szerint a Fidesz radikális, meg túl megy minden határon stb. Nyilván most ilyeneket nem fogunk hallani a Momentumról.

 Személyes vélemény, hogy ezzel Fekete-Győr kiírta magát a miniszterelnöki kihívó pozícióért folyó harcból, pedig ezzel indította volna be a kampányát. Érdekes lesz látni a polgárok reakcióját, valamint a a kampánycsapatának megoldását  fejleményekre.

 És ami erről eszembe jut... mivel nem akarom szavakkal elviccelni a dolgot:

A bejegyzés trackback címe:

https://europeanphalanx.blog.hu/api/trackback/id/tr9316443556

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása