Csak az első félidőt láttam, de a meccs képe alapján nyugodtan feküdtem le aludni. Reggelre ébredve sem gondoltam, hogy kikaptunk, még a döntetlen is pech lett volna. Azonban a 4:0 ide, a 'mi a fene történt' kérdést vetette fel.
Nézzük a kötelező köröket! Ez csak egy Nemzetek Ligája mérkőzés és semmi jelentősége, olyan mint egy sima barátságos meccs. Azért ezzel óvatosan! Egyrészt senki sem szeret kikapni 4:0-ra, még az angolok sem. Másrészt, főleg nem a lesajnált magyarok ellen. Harmadrészt, ezzel a vereséggel a gyakorlati kiesés szélére sodródtak. Ez azt jelentené, hogy nem játszhatnának a következő idényben az elit csapatokkal. Mint szegény törökök, akiket a budapesti meccsen ejtettünk ki és most a C ligában nyerik a meccseket gyenge ellenfelek ellen. Az angolok a románok, finnek, skótok stb. ellen kellene hogy játszanak. Tehát volt tét a számukra is.
Az angol szurkolóknak az EB döntőbe menetelés óta olyan nagy örömélményük nem volt. A mostani négy mérkőzésnél az olaszok és németek elleni döntetlen legalább a reményt megtartotta, hogy az elithez tartoznak, mert a budapesti fiaskót a büntetőből kapott egy gólos vereséget nem vették komolyan. Abban reménykedtek, a magyarok elleni könnyed otthoni győzelemmel mennek el nyaralni, aztán a világbajnokságra szépen felkészülnek. Az átlag angol drukker képzeletben már kezében tartotta a világbajnoki trófeát. Ebbe rondított bele a csúnya, nem várt vereség.
Most meg vannak rémülve, hogy egy másodosztályú csapat bucira verte őket. Félelmetes látniuk, ahogy a top játékosaik csődöt mondanak. Most már ijesztően közel a vb és csak két mérkőzést játszik az angol nemzeti csapat ősszel. A világbajnoki álmaik hirtelen messzire kerültek. No, meg... már megint a magyarok! Angol humorral aláírásokat kezdtek gyűjteni, hogy soha többet ne kelljen játszaniuk a magyarok ellen.
A szokásos védekezések közé tartozik, hogy az idény végére a játékosok kizsigereltek, fáradtak, motiválatlanok. Ellenpélda éppen az aznapi német ötös, amit az olaszoknak rúgtak. Pedig a német játékosok is elhasználódtak mostanra, ahogy a magyar csapat egyik ásza Sallai is, mégis éles penge volt a meccsen.
Ami tényleg történt, hogy a mélyvízbe dobott fiatalok motivátorával volt probléma, valamint nem tudtak csapatként játszani. Több esetben is egyszerűen elvették tőlük a labdát a magyarok. A mezőnyfölény tökéletesen meddő volt. Volt két beadás amiről lemaradtak, két mellélőt kísérlet, egy blokkolt és egy kapufás fejes. A legveszélyesebb a magyar kapura Orban Wili volt, akinek lehet szokatlan volt, hogy nem Gulácsi állt a kapuban. :) Bár mintha ezt már eljátszotta volna Dibusszal egyszer, akkor lábbal veszélyeztetett. Az angol kísérletek jóindulattal hozhattak volna össze két gólt.
Ezzel szemben a magyarok nindzsaként könyörtelenül használták ki a helyzeteiket. Az egyik angol panasz az volt, hogy még a kapott gólok is szépek voltak. Sallai két góllal megzavarta őket, hogy aztán a kegyelemdöfést Nagy Zsolt vigye be nekik. A negyedik gól, a kapus felett átpördített labda már megalázás volt. Igaz ezt a stadion harmada már nem látta, mivel addigra otthagyta a vesztes csata helyét.
Ezek ellenére, az angolok váratlanul jók voltak az EB-n és messze nem szabad leírni őket. Benne van még egy jó szereplés is ebben a csapatban, főleg, ha a világsztár játékosaik is a kezdőben lesznek. Amit most mutattak az gyenge, méltatlan szereplés volt, de egy ilyen játékosállományt fél évvel a megmérettetés előtt nem szabad eltemetni.
Végre a magyar oldalhoz is elértünk. Egységes, kompakt, jól összerakott csapat benyomását keltettük. Mindenki tudta a helyét, már a portugálok elleni cserék utáni szétesés is a múlté, beállást követően zökkenőmentesen folyt tovább a játékunk. Nem volt gyenge pontja a csapatnak. Viccesen mondva Dibusz nyújtotta a legkevesebbet, de ez is az angolok hibája volt. Nyilván szerencse, hogy nekünk minden bement, az angoloknak meg semmi, de nem volt olyan sok komoly helyzetük, ami miatt érdemtelen lenne a győzelmünk. Ennek a másik oldala, hogy fejben sokkal inkább ottvoltunk.
A végeredmény, hogy 94 éve nem kapott ki Anglia négy góllal otthon, de úgy, hogy még gólt sem rúgtak, ez újabb rekord, amit a legendás 6:3 után megint csak magyarok értek el. Néhány érdekesség a játékmódunkról. A gólok mutatják, hogy kifejezetten a baloldalt támadtuk üresbe futásokkal, amikre menetrendszerűen érkeztek is a labdák. A másik érdekesség, hogy ugyan az első gólt erőből középmagasan rúgtuk be a védők lábai felett és a másodiknál a jobbra húzódó kapus mellett az ellenkező irányba rúgta be laposan Sallai, addig a harmadik lövés ugyanúgy laposan de balra ment, ahogyan Szoboszlai büntetője is itthon. A negyediket már laposan is várta az angol kapus, erre volt válasz az átperdítés. Ne feledjük Nego fejese is a gólvonal előtt pattant volna baloldalt. Még ebben is tudatos volt a csapat, ahogyan az angolok gyengéire rájátszott. Egyrészt dicséret nekik a lelkes, profi mentalitásért, de ugye nem feledkezhetünk meg Rossi mesterről sem, aki megint nagyot, konkrétan világraszólót alkotott. A franciák és németek elleni döntetlenek után, most már olyan skalpjaink vannak, mint a horvátok, Wales és most már az angolok.
Végül a politikai vetület. Faramuci módon egyre többekben jön elő a gondolat, hogy a letérdelősdi addig jó, amíg az angol csapat is jó eredményt nyújt, anélkül inkább kontraproduktív. Az angol média végleg lejáratta magát. Nem tudni mennyi, legfeljebb 50-200 fő huhogót lerasszistázni, majd az egész stadiont, sőt ezt tovább fújni fel egész Magyarországra, végül szokásos angol módon egész Kelet-Európára rávetíteni és ellenük hergelni tízmilliókat, ez elfogadhatatlan. A csúcs persze a harmincezer 'ifjúrasszista' gyermekeken való problémázás volt. Ezt már az átlagemberek sem kajálták meg és rengeteg ezen való gúnyolódás volt a hozzászólások között. A tipikus, hogy ezek a gyerekek Európa megmentői, vagy, hogy legalább keletebbre a gyerekek nem puncik...
Végezetül. A magyar csapat jó úton halad, de még messze vagyunk az elitbe kerüléstől, de akár a világbajnoki részvételtől is. Marco Rossi is két lábbal a földön maradt,a pillanatnyi cél, a Nemzetek Ligájának A csoportjában maradás. Ugye két éve még abban sem voltunk biztosak, hogy a B csoportban ott tudunk-e maradni, nem hogy a szerbek, oroszok előtt feljutunk. Most meg azon megy a számolgatás, hogy ha akár egy döntetlen összejön, vagy az angolok nem tudják megszerezni mind a hat bezsebelhető pontot, akkor búcsúznak az elittől. Ami a mi bentmaradásunkat jelenti. És mindezt a legnehezebb csoportban.
Jó volt olvasni a kelet-európai gratulációkat szlovákoktól, horvátoktól, románoktól, szerbektől. Megnéztem néhány angol futballvlogger beszámolóját és nagyon korrektek, a saját csapat szapulása mellett mindig maradt egy kis hely a magyarok dicséretére. Az angol csapatból Harry Kane játszott szívvel, de nagyot hibázott az első gól előtt, amit nem sikerült fejesével később jóvá tennie. A szövetségi kapitány, Gareth Southgate, aki híres sportszerűségéről, egyenként gratulált a magyar csapat tagjainak, ami egy ilyen vereség után ritka gesztus.
Az angoloknál egyértelműen mentális problémáról lehet szó, mert emlékezhetünk a budapesti oroszok elleni meccsre, ahol 0:3 után rúgtunk kettőt és ha még fél óránk lett volna meg is nyerjük. Tehát valami nagyon hiányzott a házigazdákból. Ettől függetlenül, ők így képviselték hazájukat és a sorsuk már a magyar himnusz kifütyülésekor eldőlt, mert azt nem lehetett megtorlatlanul hagyni.
Hogy ez mekkora álom... ha a szerbek nem verik agyon az utolsó csoportmeccsen az oroszokat, hanem kikapnak, akkor az oroszok kerültek volna fel helyettünk.
Végül, az angol drukkerek kimaxolták a bunkóságot, amikor a letérdelős jóemberkedős kioktatást a Himnusz alatti bekiabálásokkal egészítették ki, mert az angolok annyira toleránsak, hogy csak na! Ezzel sikerült a románokon is túltenniük. Erre még mi sem számítottunk. Sallai meg visszamegy Freiburgba úgy, hogy kettőt lőtt az angoloknak, ez azért még a németeknél is ritka dolog.
