Ukrán katona őrségben Fotó: Ukrán Honvédelmi Minisztérium

 A mostanában baloldalról lehülyézett Kissinger mondta, "veszélyes lehet Amerika ellenségének lenni, de Amerika barátjának lenni végzetes". Ami Európával történik, azt a rendszerváltáskor és a Gyurcsány kormányzás idején is átéltük. A külső hatalomnak való meghunyászkodás, a szolgalelkűség kimaxolása egyetlen dologhoz vezethet, olyan elszegényedéshez, ami mozgósítja a tömegeket és megbuktatja a gyáva vezetőket. Csakhogy addigra a tartalékok, a tőke odavész.

A tőkés gazdaság háromféle országot eredményez. A tőkéből többletjövedelmet élvező gazdagok, a gazdag országoknak a profitot megtermelő szegények és a kettő között levők.  Most a gazdag Európa elszegényítése zajlik.  Módszeresen, az energiáért kisajtolt pénzekkel elveszik a tömeg tartalékát, bedöntik a cégeket, megnyomorítják a nemzetgazdaságokat.  

  Az orosz-ukrán háború nem jó senkinek sem. Nyilván nem jó az ukránoknak, de az az oroszoknak sem. Alapból nem jó Európának, de a világ többi részének sem. Az internet korában meglepő nyíltsággal látszik, hogy a haszonélvezők a  nagy fegyvergyártók, az energiaszektor birtokosai és az elmaradhatatlan spekulánsok. Az ukrajnai háború máglyájára vetett hidegháborús technika elégetése busás megrendeléseket hoz a fegyvergyártóknak. Az egész világ által ostobaságnak tartott energiaszankciók az egekbe verték az árakat. Az ostoba itt nem jelző, hanem tény, hiszen ezt éppen a kevés energiával rendelkező EU vezetése tette. Az árat ugye az veri fel, akinek van mit eladnia, itt meg a vevő teszi azt. Izraeli magánvéleményeket még nem néztem meg, de biztos előkerült már néhány idevágó zsidó vicc. Európai polgároknak a brüsszeli vezetés tevékenysége inkább keserű vicc. 

  Az Északi Áramlat ellen elkövetett támadás arra világított rá, hogy az európai gázellátás lerombolása mind  "barátainknak", mind "ellenségeinknek" érdekében állt, sőt akár még a norvégoknak, angoloknak is. Nemcsak, hogy  Európa magára maradt, hanem még egymásban sem bízhatunk. Az Unió jelenlegi vezetése nem képviseli sem az EU, sem a tagállamok érdekeit, és ebben a formában továbbra is képtelen lesz erre. A mostani válság megkövetelné a reformokat, ami nyilván Brüsszelnek eszébe sem jut magától. Megint írom mint korábban, sürgősen partnereket kell szerezni, akik ideológiamentesen, kölcsönös előnyökkel járó megállapodásra hajlandók. Ha már egyszer barátunk belehajszolt minket egy megbízható partner elleni számunkra kedvezőtlen gazdasági háborúba.

 Európa két évtizedes céltalan sodródása, az elvtelen kompromisszumok végtelen sora vezetett a jelenlegi helyzethez. Mások háborúján mi veszítjük a legtöbbet. Érdekes lenne kiszámolni, az ukrajnai háború mennyibe is fáj az európai polgároknak! Az se baj, ha ezt rábízzuk a téli számlák megérkeztével a tényekkel pontosan szembesülő átlagemberekre. Azonban a gázszámlák csak a kisebb részét teszik ki az energiaválságnak, hiszen abból hiányoznak a vállalatok költségei. Racionális eljárás lenne az ipar és a fontos szolgáltatások rezsijének megtámogatása, így egyben lehetne látni a valós költségeket, mintsem az egészet ráterhelni a fogyasztókra. Csak a magánfelhasználók rezsitámogatása elégtelen, mert akkor a cégek gebednek bele, munkahelyek szűnnek meg, ami azt eredményezi, hogy a munkát elveszítők a támogatott rezsit sem tudják majd fizetni. Viszont az ilyen mértékű támogatás után tátongó költségvetési lyuk pontosan megmutatja, mennyibe is került valójában az energiaszankció az adott kormányzatnak. Ennek elhalasztása az európai ipart egy lefelé tartó gazdasági spirálba rántaná, olyanba, amilyenbe Gyurcsányék belebuktak.

 Az előbbiből következik, hogy Nyugat-Európának alaposan összébb kell húznia a nadrágszíjat, a világ leggazdagabb nagy régiója elveszíti ezt a címet. Remélhetőleg ez elgondolkoztatja az embereket, hogy mennyire barátunk Amerika és mennyire érdemes ellenségesnek lenni Oroszországgal? Itt megjegyzem, az Amerikával összejátszó ukrán és lengyel vezetés miatt már két gázvezeték blokkolva volt, az Északi Áramlat kiütésével pedig csak a Török Áramlaton jön orosz gáz, ami önmagában elégtelen mennyiség lenne. 

 A nyugati kontinenstársaink eszmélésére sem nagyon számíthatunk, mert nem elegendő a bajt érezni, a probléma okával és annak megoldásával is tisztában kellene lenni. Még ha ezek meg is lennének, akkor is hiányoznak a népakaratot képviselő politikusok. Ott van Svédország, ahol hét évvel a migránsválság után jutott el odáig a közakarat, hogy a pártok kénytelenek újra átgondolni a migráció kérdését. A mostani energiakrízis esetén énnyi halogatás elfogadhatatlan.

 Felhánytorgathatnám, hogy a jelenlegi kormányzatnál is elmaradtak fontos lépések. Ezek nem csak most jutnak az emberek eszébe, hiszen a gazdaság alapja az energia.  A panelprogram végigvitele, a napelemek támogatása, a lakások szigetelésének támogatása is elmaradt, de a legfájóbb  a Paks 2 tíz éves csúszása. Gyakorlatilag, ha az meglenne, akkor röhöghetnénk a válságon. Itt közbeszúrom, az ellenzéki képviselők kígyónyelvű kommunikációját, ahol egyrészt értetlenkednek, miért nem termelési áron adja a kormány a paksi áramot, másrészt támadják Paks 2 építését. A 444.hu fizetős hozzászólásaiból egyértelmű, hogy egy ellenzéki kormánytól elvárnák Paks 2 felmondását. Ez újabb hat év csúszást jelentene, de a Lánchíd felújításának tolódását nézve inkább minimum nyolc év lenne az. Emiatt azonban felesleges számon kérni olyat, amit a másiktól sem várhatunk, bár azért halkan meg lehet jegyezni.

 Végül jöjjön a mániám, hogy kellene egy országos internetes platform, ahol az emberek, vállalatok meg tudják osztani egymással, ha van valamiféle működő ötletük az energiaproblémák kezelésére. Sőt, ezekből a kormányzat is profitálhat. Meg persze összességében az egész ország.

 Még plusz egy, meg kellene tudakolni, az EU milyen módon akarja megoldani az energetikai válságot, értve rajta az őrületes árakat és milyen lépéseket tesz a háború befejezésére? (Nyilván a szankciókon kívül, mert arrafele ez az egyetlen válasz mindenre)