European Phalanx

Európa és az a bizonyos ólajtó

2023. február 11. - megamovieboy

a-legfobb-leny-kultuszanak-unnepe.jpg

 Robespierre 'misét celebrál', mint a Legfőbb Lény kultuszának főpapja

  A nyugat alkonya nem egy gyors folyamat, még csak nincs is előre megírva. Volt már sokkal rosszabb helyzetben, mint amikor délről az arabok, északról a vikingek, keletről a magyarok szorongatták. De ott volt a katolikus kereszténység, amivel az északiakat és keletieket megnyerték maguknak és az iszlámot pedig megállították. Innen származik a mai Európa meghasonlottsága. A progresszívok azt mondják, dobjuk el Európa keresztény értékeit és építsünk egy új jövőt! Csak éppen Európa a kereszténységre épült, vele értük el a felemelkedést, a keresztény Európa vált demokratikussá. Ezt akarják lecserélni olyan eszmékre, amik a kelet-európaiakat a marxizmusra emlékeztetik, már pedig számukra ezek közeli és kellemetlen emlékek. A marxizmus volt a Szovjetunió ideológiája, amivel népek tucatjait nyomta el és akarta meghódítani a világot, hogy az ateizmust tegye a vallások helyére. Kétezer éves fejlődést dobjunk ki az újracsomagolt marxizmus kedvéért? Márpedig ezt várja el a nyugat és ez is lesz a végső törésvonal az Unió két fele között. Persze ez nem egy jövendölés, hiszen könnyen el lehet kerülni, csak az idegen ideológia kényszerítéséről kellene lemondani.

Tovább

Pressman Nagykövet Úr védelmében

vikings_cheerleaders_afghanistan.jpg

A Vikings amerikai futballcsapat szurkolói csapata Afganisztánban Fotó: wikimedia.org

 A legfontosabb megérteni, hogy itt nem arról van szó, hogy Pressman úr személyes okokból pikkelne Magyarországra. Sajnos az okok rendszerszintűek. Az egyik ok, a globalista háttérhatalom által a nyugatra kényszeríteni szándékozott progresszívizmus és a kezükben levő Magyarország ellenes média tevékenysége. Utóbbiból arra lehetne következtetni, hogy Magyarország egy Észak-Korea jellegű banánköztársaság náci zombikkal, akik mind Putyin pincsijei. Az előbbiről pedig azt állítják, hogy a megoldás az emberiség problémáira. Ezzel szemben még nyugaton is jelentős az ellenállás, de a világ többi részén kifejezetten ellenségesen fogadják.

Tovább

Népnevelés nyugaton

budapest_jarvany_utan.png

  A mozifilmek, játékok, képregények sok esetben nagy hatással vannak a fogyasztóikra. Pl. A keresztapa egyes dolgai menővé váltak, mint a piknikes fogadás a természetben. Ezt persze a mindenkori hatalom igyekezett is kihasználni, jellemző a Hitlernek bemosó Szupermen, vagy Amerika Kapitány képregények. Abban is van igazság, hogy a régebbi amerikai filmekben nélkülözték a fekete, vagy ázsiai karaktereket.

Tovább

A nyugat nyakig a... háborúban

leopard.jpg

 Német Leopard A2 tankok

 A nyugati közvélemény előtt eljátszott színjáték a fegyverek küldése után újabb szintet lépett, elkezdték felkészíteni a lakosságot a háborúban való részvétel lehetőségére. Miután megbukott az a naiv elképzelés, hogy a halhatatlan hős ukrán katonák a nyugati csodafegyverekkel könnyedén legyőzik az eurázsiai orosz hordákat, a nyugat újabb és újabb támogatást küld Ukrajnába. Ennek folyománya, hogy az ukrán haderő felszerelése egyre inkább nyugati "ajándék" technika, az ukrán kormányzat pénzügyi támogatása meg voltaképpen a hadsereg pénzelését jelenti. Összegezve, az ukrajnai háborúhoz a nyugat adja a pénzt és a hadfelszerelést, a kiképzést, a felderítést és a nyugati technika szervizelését is. Az ukránoknak egy feladatot szán a nyugat, minél több oroszt megölni. Ukrajna pusztulása eközben járulékos veszteség. Erre nagyon nehéz azt mondani, hogy a nyugat nincs benne a háborúba. 

Tovább

Nyugaton a bölcsek köve

abramovics.jpg

Középen Roman Abramovics orosz oligarcha, a Chelsea klub volt tulajdonosa

 Érdeklődve nézzük a nyugatot, hogy mikor a magyar agy más eredményre jut, mint a nyugati  propaganda, akkor a nyugat teljes természetességgel tudja, hogy neki van igaza velünk szemben. Ez nem is hungarofóbia, mint amit a kormány mostanában hangoztat, hiszen az egész keleti blokkot Balkánostul lenézik.  (Többek között ezért sem hihető, hogy ők most beleszerelmesedtek az ukránokba.) Minden megnyilvánulásukból süt a büszke gyarmattartó fehér ember lenézése.  A szellemi fölénybe vetett hit arra enged következtetni, hogy a bölcsek köve a birtokukban van. Az lenne a kérésünk, hogy egy keveset adjanak már belőle nekünk is!

Tovább

Ballag már a vén diák... csak ne Európába?

vandordiak.jpg

 Tordy Géza, mint vándordiák A Tenkes kapitánya sorozatban

  Az EB kizárja az alapítványi fenntartású egyetemeket az Erasmus+ és a Horizont programból, mivel aggályosnak tartják a kormány és kormányközeli emberekkel töltik fel a felügyelőbizottságokat. Nyilván félelmetes dolog minden alapítvány, hiszen az egy zsarnok eszköze lehet, aki öreg és gonosz császár módjára rángatja dróton azokat a saját kénye-kedve szerint. Abszolút érthető, miért tartja a progresszív baloldal fenyegetésnek az alapítványokat, hiszen a saját bőrükön tapasztalják az előbbieket. Nyilván ezt rávetítik az az egyetemi alapítványokra is. A Stockholm-szindróma működik és ha nem az ő fogvatartójuk kezében van egy alapítvány, az ijesztő számukra. 

 Nem hinném, hogy olyan nagy támogatottsága van a kormányemberek alapítványi jelenlétének, de a progresszív élharcosokat leszámítva olyan nagy érzelmeket nem vált ki. Ehhez képest, az egyik értelmes Uniós dolgot, ami még van büntetésképpen elvenni, csak azért, hogy a magyar kormányon üssenek egyet, kicsinyes és meggondolatlan. Nem Brüsszelből szajkózzák az egységes Európát? Most meg saját maguk bontják meg a hőn áhított egységet. Persze a britek távozásakor sem láttak semmiféle problémát, nyilván ők így egységesek Európával. 

 Az ellenzék várható módon Orbánban találta meg a probléma forrását, az EB lépését a kormányon kérik számon, mintha a kormány felügyelné azt. A többség persze meg van rémülve, hiszen a diákok nyugati tanulmányainak, a vándordiákságnak évszázados hagyományai vannak. A kormányzattól várják a helyzet gyors és megnyugtató megoldását, ami nyilván a visszakozást jelentené. Csakhogy erősen megkérdőjelezhető, hogy annyira veszélyes lenne a jelenlegi helyzet, ami miatt  a legdrasztikusabban, a legnagyobb szigorral kellene fellépni.

 Az egyetemek függetlensége, amire az ellenzék néha hivatkozik, csak egy mese. Akkor lenne független, ha saját forrásokra támaszkodhatna. Amíg pénzt húz valahonnan a diákokon kívül, addig ki is van szolgáltatva. A kettő kizárja egymást. Ebből következik, függetlenség akkor lenne, ha nem az egyetemeket, hanem az oda járó diákokat támogatná a kormányzat és az általuk fizetett összegekből működne a felsőoktatás. Nyilván ebből érdekes dolgok buknának ki, mint hogy a természettudományos képzések jóval költségesebbek.

 A függetlenséggel kapcsolatban még annyit, hogy mivel a képzésre többségében az egyszerű emberek dobják össze a pénzt, akár elvárható lenne, hogy az aktuális kormányzat embere benne legyen a felügyelőbizottságban, mivel ő mint választott képviselő, érvényesíteni tudja a pénzt előteremtők többségének az érdekeit. Ebből következik, hogy nem látni, a választott tisztviselők miért lennének rosszabbak a nem választottaknál? A legfélelmetesebb dolog, hogy a döntéshozói jogkörükből fakadóan esetleg több pénzt juttatnak a 'saját' egyetem számára. Ez viszont a választott kormányzat felelőssége, akiket a nép el is tud számoltatni. Próbáljon csak meg a nép elszámoltatni egy alapítványi egyetem magánszemély donorát!

Teljes letámadás Katar ellen

messi_bis.jpeg

 Azt nagyjából lehetett tudni, hogy Katarban ugyanúgy problémák vannak, mint a többi arab iszlám országban. Szokták is támadni, lejáratni a fejlődő országokat az ilyen rendezvények esetében különféle negatívumokkal, ez történt Dél-Afrika, vagy Brazília esetében is. Azonban amit Katarral előadott a fősodratú média, az már messze túlmegy a szokásos eljáráson. Tényleg borzalmas rabszolgaállapotok uralkodnak, azonban az ott dolgozók másik lehetősége az éhhalál közeli nyomorgás. Tehát nem ez a legrosszabb opció. A másik nagy vonal az lmbtq jogokért való harc, az meg ott kezdődik, hogy az ilyeneket egy magas épületről ledobálják a törvény szerint. Mármint az iszlám jog szerint. Amiben meg nem Katar a bűnös, hanem az iszlám. 

Tovább

A futballdöntő előtt

fifa-world-cup-22.jpg

  Már csak egy mérkőzés maradt, ami elvileg a legfontosabb, de inkább lényeges, hogy milyen volt ez a kupa összességében. Ami rossz volt, hogy néhány sztár kiöregedett és csődöt mondott, mint Christiano Ronaldo, Gareth Bale, vagy Eden Hazard. A csapataik közül legalább a portugálok normálisan játszottak, de a Ronaldo nélküli csapatban is több lett volna, mint amit láttunk, míg Wales egy nagy nulla volt, a belgák meg nem egységesek, hanem kétségesek voltak a belső torzsalkodások miatt. 

 Amerika sem tudott felmutatni sokat Brazília és Argentína mellett. Uruguaytól az, hogy akarnak, kevés volt.  Az USA nagy talány, mert egyre jobbak, de mintha nem értenék a futball lényegét, nem úgy mint a japók. Ázsia meg a japánokat leszámítva jobbára csalódás. Talán a szaúdiak érdemelték volna meg a csoportból továbbjutást, de a lengyelek ellen pechjük volt. Ausztrália meg egy jó csapat, de semmi extra.  Ahogyan Afrika is kevés volt. A marokkói csapat tagjai leginkább Európában születtek és ott is fociztak. Talán utólag bánhatják, hogy a Fradi légiósait nem hívták be, mert ez a lesérült csapat a végére teljesen elfogyott, a horvátok ellen már mindenkit be kellett állítani, annyira elfogytak. Ők a torna idézőjeles meglepetése, mert bár a keretük masszív volt, emellé kellett a fegyelmezettség is.

 Brazília is a fegyelmezett játék áldozata lett, amit nem tudott kompenzálni a tökéletes technikai tudás. Egy balkáni csapat ellen azt hinni, hogy egy gólos előnyt simán megtartanak, ez nagy tévedés volt. Meg valahol a futball negatív reklámja, hogy ránézésre egy börtönválogatott benyomását keltik. Velük ellentétben az argentinok lassan lendültek bele, de egyre jobban játszottak. Holnap pedig Messi a mennybe mehet.

 Végül Európa. Kezdjük a szégyennel. A német csapat felsőbb nyomásra megpróbált a nemzetek ünnepéből woke propagandát csinálni. A sors nem volt kegyes hozzájuk. De mit várjunk egy olyan csapattól, amelyik három egymást követő meccsen sem képes legyőzni a magyar válogatottat? A legmegdöbbentőbb, hogy a zseniális játékosokból álló dánok egy ponttal zúgtak ki a csoportból, főleg Ausztrália elleni vereségük miatt. A szerbeknek nagyon nehéz csoport jutott és rossz taktikával mentek Svájc ellen a harmadik meccsükön. Akik ezen annyira felbuzdultak, hogy azt gondolták Portugáliát egy az egyben le tudják verni, ami nagy zakót eredményezett.

 Viccesen mondva Marokkó az egész Ibériai félszigetet elintézte. A modern futball rákfenéje a befejező csatárok hiánya. A spanyoloknál még egy normális irányító is hiányzott. Így nehéz nyerni egy jól védekező csapat ellen. Az angoloknak a franciák mutatták fel a netovább táblát, pedig a brazilok után az angolok voltak a legtechnikásabbak.  Szépen játszák a taktikát, de hiányzik egy igazi vezér, mint pl. Messi az argentinoknál. Még így is jobbak voltak a franciáknál, akiknek amúgy Marokkó ellen is mázlijuk volt. A legutolsó európai csapat amelyik eszembe jut, a hollandok. Rijkaard köpése, De Jong karate rúgása most kisebb, de kazalnyi sunyisággal folytatódott. Az ő pótselejtezős csoportjukból búcsúztak az olaszok, akiket szívesebben láttam volna.

 Összegezve az rajzolódott ki, hogy egy jó csapathoz kell a szervezett fegyelem, egy normális taktika, csapategység az öltözőben, egy irányító vezér, egy jó kapus és befejező csatár, no meg egy nagy adag szerencse. Sok meccsen kiütközött, hogy valamelyik hiánya miatt bukott egy csapat.

 A javuló játék és a franciák inkább szerencsés győzelmei miatt az argentinok az esélyesebbek, de bármi megtörténhet, kétségkívül két jó csapat jutott el a döntőig.

Magyar birodalmi álmok nyugaton

nagy_magyarorszag2.jpg

 Olyanról, hogy Magyar Birodalom sosem hallottunk, egészen az elmúlt hónapokig, amikor a nyugati háttérhatalmi agytröszt megalkotta az Európát fenyegető új veszélyt, a nagy Magyar Gyarmatbirodalom újbóli felemelkedését. Voltaképpen a klasszikus recepthez nyúltak, vádold meg a másikat azzal, amit te csinálsz. Azaz, azok vádaskodnak ezzel a blődséggel, akik éppen Európa gyarmatosításán buzgólkodnak, csak hogy a 'dicső' múltjukat ne is hánytorgassam itt fel!

 A Magyar Királyság létrejöttekor, vagy akár már a honfoglaláskor az állítólagosan gyarmatosított, manapság annyira rettegő románok, szlovákok még itt sem voltak. Mi magunkat 'gyarmatosítottuk' és szerveztük 'birodalomba', ha már a legújabb nyugati bolondériát próbáljuk logikailag követni. De akkor érdekes módon a fényes nyugat megfeledkezik arról, mikor a frankok szétverték az Avar Kaganátust, mert az nyilván nem hódítás volt, főleg nem birodalomépítés, hanem bizonyára valami más.

 Ismét láthatjuk hogyan építkezik a nyugati háttérhatalom. Elsőnek a történelmet hamisítják meg, majd jön a hamisságra épülő abszurd vádaskodás. Így lesz Orbánból  "imperialista" veszély. Miközben arról van szó, hogy azoknak akik darabokat hasítottak ki a történelmi magyar területekből, kellemetlen látni az erre emlékeztető nagyobb Magyarország határait mutató ábrákat. A másodrangú státuszba került emberek millió és a mindenüket hátra hagyó százezrek emlékének rossz lelkiismerete bizonyára zavaró lehet. Azért álljon már meg a fáklyásmenet, mióta nem szabad emlékezni a történelemre? A nyugat szellemi süllyedése egy újabb szintet lép.

Álszentség katarzis nélkül

katar_stadionok.jpg

 Nem akartam Katarról írni, de amit a nyugati média előad saját maga mosdatására, az pofátlanság. Ki kell mondani, Katar nagyon jól csinálta eddig az önmenedzselést. Ahogyan magát promózta, a reklámok, a légitársaság, a nyugati futballba történő bevásárlások és a hab a tortán a második legnagyobb világesemény megszerzése, mind zseniális volt. Most azonban kijött három valóban támadható dolog. A csapatuk pont olyan gyenge, mint várható volt. Hogyan nyertek ezek Ázsia Kupát, mondjuk a koreaiakkal szemben? A másik a sörforgalmazás betiltása két nappal a megnyitó előtt elképesztően arrogáns húzás, bár már az különös volt, hogy egyáltalán megígérték előtte. A harmadik, hogy a hárommilliós ország képtelen egymillió odalátogatót normálisan elszállásolni és sivatagi sátortáborokban lehet lakni légkondi nélkül napi 80 ezer Ft összegért. Ezeket lehet támadni és persze meg is teszi a média.

 Amiről viszont most kevesebbet van szó, az a mód, ahogyan a rendezés jogát elnyerték. Vagyis ez még csak csak szóba kerül, de az, hogy ismét, sokadjára bebizonyosodik, hogy a nyugati ember ugyanolyan korrupt, mint bárki más bárhol másutt a világon és ennek tagadása csak a nyugat felsőbbrendűségét próbálja igazolni, nos ennek a beismerésnek nincsen helye. A VB megrendezését Katarnak adni egy nyilvánvaló csalássorozat eredménye. Már maga a döntés korrupt, teljesen felesleges volt ezt vizsgálni, az első pillanattól kezdve mindenki tudta, nem is kell sorolni mi támasztja ezt alá. Ennél lejjebb már nem nagyon van. Esetleg egy felcsúti VB még überelhetné. :)

 A nyugat tehetetlenségét bizonyítja, hogy ezek ellenére sem volt képes megakadályozni, pedig évek voltak rá. Emiatt felépült hét hatalmas stadion teljesen feleslegesen. Ezért a bénázásért sincsen felelős, ahogyan a nyugati rendszerszintű umbuldákban az szokásos. Elég ránézni mi folyik Brüsszelben, ahogyan folyamatosan Európa ellenes politikát folytatnak, amit bizonyosan jól megfizetnek valahonnan. Jó melegágya a korrupciónak. 

 Most jön a terelés, hogy saját magukat kimentsék. A célpontnak Katar tökéletes és elő lehet adni, miféle szörnyűségek vannak ott. Szinte már olyan, mint aminek Magyarországot lefestik. Csak éppen kimarad az, hogy amit támadnak, annak az alapja az iszlám, amit viszont nyugaton támadni olyan, mint magát a liberalizmust támadni. Pedig csak azt látjuk, ami az iszlámban megengedett. Modern kori rabszolgatartás, a nők másodrendűek stb. Nevetséges módon egy elnyomó vallási társadalomban a nyugat legnagyobb bánata az LMBTQ emberek elnyomása. Persze, hogy ez, mert ez van kiadva kultúrharcnak. De ezzel is csak terelnek és addig sem az iszlámmal, mint nyugatra beengedett problémával kell foglalkozni, hiszen az a liberális dogmák hazugságát mutatná meg.

 Az meg külön vicc, amikor a liberális hívek a kultúrharcot a milliárdos elit sportolóktól várják el, azután, hogy magukért nem voltak képesek kiállni. Jogos lett volna megakadályozni a katari vébét, de tehetetlenségükben hisztériázni már értelmetlen. Az meg már szerepelt a blogon, hogy a sportba beengedni politikát alapvető hiba, ne akarjuk, hogy ezt antidemokratikus államok saját maguknak kihasználhassák és újabb berlini olimpiákat csinálhassanak! De mikor van olyan, hogy a liberális politika két lépéssel előre néz, nehogy saját magának mondjon ellent...

süti beállítások módosítása