European Phalanx

A finnugrista, aki saját magát buktatja le

2019. augusztus 21. - megamovieboy

hvg.png

 Sajnálatos kiegészítés, hogy ez a szenzációs HVG cikk a korábbi linken már nem elérhető. 

 Megint egy finnugrista, megint egy összeesküvés elmélet. Az újabb finn-hun háború azzal kezdődött, hogy egyértelműen honfoglalás kori, honfoglaló sírok DNS elemzése során hun, konkrétan keleti hun, avagy hsziugnu  eredetre derült fény. A finnugristák ezt egyrészt támadták, persze nem tudományosan, mert a genetikához momentán nem konyítanak, másrészt próbálták lejáratni, belekötni  a publikáló szakértőkbe. Ezen kívül ahol csak lehetőségük volt rá, tovább terjesztették a finnugor-magyar őshaza elméletet, vagyis most már inkább hiedelemvilágnak lehet nevezni. Ezek mellett még ártatlan arccal kijelentették, hogy voltaképpen ők mindig is csak közös nyelvről beszéltek, szó sem volt közös eredetről. Ehhez képest évtizedeken keresztül millióknak tanították a minden valós alapot nélkülöző őshaza elméletet, amiről most, mint természetes dolog ismerik el, hogy humbug.

 Egy igazi finnugrista onnan ismerszik meg, hogy imádja az összeesküvés-elméleteket. Néhány kedvelt téma a részükről: a hun eredet csak középkori politikai blöff, a székely rovásírás kamu, a finnugor eredetet a halszagú atyafiság miatt nem fogadják el stb. Most ezt a hagyományt folytatják a fenti cikkel. Nem az első ilyen irányú okoskodós cikk, tehát ez egy központilag kiadott téma lehet. A lényege, a hun eredet náci trükk! Mondjuk Árpádék is Attilára hivatkoztak annak idején, nyilván már ők is nácik lehettek. Olyan nagyon nem bizonyítják semmivel sem, hogy miért kellene a náciknak a hun eredet. Mert csak, a nácikok ilyenek, nincs mit tenni, Hitler meg árja volt és kész. Azok a gonoszok már csak olyanok, hogy kutatják a múltat. Mondjuk az angolszászok, a kínaiak, az indiaiak, zsidók szintén kutatják a múltjukat, de fura módon, csakis pont a magyarok lesznek ettől nácik. 

 Józan ésszel az eredet kérdése tudományos kérdés. Amikor valaki politikai témát csinál belőle, az már nem tudomány. Mivel a tudomány aljas módon a hun eredet oldalára állt, megcáfolni nem tudják, ezért jobb nem lévén politikai támadást indítanak. Megpróbálják elhitetni, hogy bárki aki hun eredetről beszél, azt politikai okokból teszi, még az is, aki esetleg a tudományos kutatást végez. Azt akarják bemesélni, hogy a hun-szkíta DNS politikai megrendelésre került a honfoglalók csontjaiba. Klasszikus eset, politikai támadást indítanak egy állítólagos politikai támadás ellen. Vádold meg a másik felet azzal, amit te teszel!

 Amúgy itt egy másik zseniális cikk, ez a finnugristák bástyáján jelent meg, a nyest.hu-n. Ebben egy elképesztő Chewbacca védelem bontakozik ki, amelyben nyelvi alapról próbálják meg hihetően cáfolni a genetikai eredményeket. Amúgy érdemes ezekre a nyelvi leleményekre figyelni, mint a nyest.hu elnevezése, mely a 'nyelv és tudomány'-ra utal, de ugye egy kisemlőst érthetünk rajta, ezt fokozza a "rénhírek" rovatmegjelölés, amiért én kérek elnézést! Nyilván a magyarok északi eredetére szeretnének utalni vele. Bár a nyest meg a sztyeppei részeken és Európában honos, szóval az elterjedésével semmi gond, inkább az ősmagyarok vadászó-halászó életmódjára akarhatnak utalni vele, ami meglehetősen eltér a hunok ló és marhatartó kultúrájától.

 Nekem semmi bajom nem volt azzal, hogy mi az Urálban vegetáltunk, legalább nem irtottunk senkit addig sem. Mondjuk a honfoglalók viselkedése nem arra utalt, hogy kiténferegtek az erdőből, utána meg simán átrendezték Európa közepét kedvük szerint. Viszont, ha már beigazolódott a hun-szkíta eredet, akkor már megengedem magamnak azt, hogy akik a tudományos eredményeket politikai okokból támadják, azoknak a mesterkedéseit ne nézzem el szó nélkül. Egészen idáig túlreagálásnak láttam a finnugor maffia legendáját, de mióta egy nemzetközileg elfogadott tudományos eredményt támadnak tisztán politikai okokból a külföldi pénzből működő sajtón keresztül rendszeresen, előre kitervelten, azóta már elképzelhetőnek látszik, hogy itt ténylegesen valamilyen érdekek állnak a háttérben. Ez nem kitaláció, itt vannak a megjelent cikkek, amik a tudomány palástjába burkolózó politikai támadások, tehát ezek létező dolgok. Egy nép valós eredetét támadják és nem sajnálják a fáradtságot sok és drága sajtómegjelenést biztosítani, valamint megírni a körmönfont cikkeket. Ez ugyanolyan egyértelmű, mint a hun gének a honfoglalók csontjaiban.

 A címre visszatérve, amiben ugye azt mondják, a hun rokonságot csak politikai megrendelésre lehet bizonyítani, nem hozzátéve a hamisíthatatlan genetikai egyezést. Mit mondhatnánk a finnugor őshaza elméletre, amire aztán az égegyadta világon semmiféle bizonyíték sincsen? Csak nem azt, hogy politikai megrendelésre készült? De hiszen mióta a magyarságot adminisztrációval megtörni próbáló Bach-rendszerben kitalálták a finnugrizmust, azt azóta támadják ezzel a felkiáltással a magyarok. Ha a hun eredet politikai megrendelésre készült, akkor bizony a finnugor eredet is csak az lehet. Azért ez egy elég egyértelmű beismerés, még ha nem is annak szánták. Próbaképpen megfordítom a dolgot, hogy milyen politikai ok lett volna a hun eredet mellett állni az Osztrák-Magyar monarchia idejében? Nem volt párt, amelyik ezt támogatta, nem volt sajtójuk stb. azaz nem lehet a halszagú atyafiság finnugrista elméletén kívül más hivatalos okot sejteni, az osztrák elnyomással való szembenállást leszámítva. Érdekesség, hogy erre a finnugor hívek nem hivatkoznak, nyilvánvalóan ezzel maguk alatt vágnák a fát. Ez is mutatja, hogy itt taktikázásról, koholt elméletekről és nem tudományról van szó a részükről.

  Mellesleg a HVG cikkéhez nem lehetett hozzászólni. :)

Az index.hu megint a foga fehérjét mutatja

 Mindenkinek ismerős az index.2 blogketrec, ahol az egyéni vélemények kerülhettek a nagyközönség elé. Még 3-4 éve akár jobboldali bloggal is találkozhattunk, de aztán az osztályharc fokozódásával ezek eltűntek, helyettük leginkább a minőséget mellőző, az egyoldalúságot kimaxoló b1.blog szörmedvényei kerültek, melyek leginkább a különféle hitvilágú trollok egymás anyázásának  fórumává vált. A többi baloldali, akár értelmes gondolatokat is tartalmazó blogokat pedig úgy néz ki, sikerült megregulázni és ugyanazt a véleményt kezdték el közvetíteni nagyjából két éve. Ezen felül vagy lekapcsolták a kommentelési lehetőséget, ahogyan az a liberális-baloldalon divatos, vagy a kritikus hozzászólókat gyomlálták ki, a trollokat gondosan meghagyva. A vélemények szabadságában levő űrt még különféle washingtoni érdekszervezetek magyarországi képviselőinek a sirámaival pótolták.

 Emlékeztetőül a kvótaszavazás előtti teljesen kiegyensúlyozatlan blogketrec egyetlen kvóta ellenes bejegyzést sem hozott le, ellenben a 11 kvótapártival. A szokásos kettős mérce, avagy a liberális szabadság megengedi, hogy mindenki elmondhassa szabadon a baloldal mellett álló véleményét. Itt jegyzem meg, hogy a liberalizmus alapvetően a nemzeti oldalt jelentette, mivel a nemzetre van szükség a belső és külső elnyomás ellen. A jelenlegi baloldali nemzetellenes liberalizmus egy fából vaskarika. Feltűnően támogatja és kap támogatást a globalista elittől, akiknek érdekei ellentétesek az egyszerű dolgozó emberekével. Ez nem marxista osztályharc, hanem a nemzet, mint a demokrácia alapjának megmaradása, avagy konkrétan a demokrácia megmaradásáért zajló harc. Ebben az egyik eszköz a nemzeti hangok elhallgatásának kísérlete és a szélsőliberális propaganda előtérbe helyezése.

 A liberálisok szerint újabb csapás érte a szólásszabadságot, mivel az index.2 blogketrec megszüntette az amúgy is már teljesen egyoldalú politikai blogok közlését. Az, hogy tökéletesen kiegyensúlyozatlan volt a politikai felhozatal, egy cseppet sem zavarta az indexet, de a szélsőséges propagandagyár elhalkítása szerintük a demokráciát veszélyeztette. Ez rögvest beavatkozásra késztette őket és gyorsan egy saját politikai blogketrecet helyeztek az index.2 fölé, amibe az addig is szokásos politikai, vagy okkal-ok nélkül kormánykritikus blogok kerültek.

kozeleti_blogvalogatas.png

 Kedvenc milliárdos nagybácsink, Gyuri bácsi valamelyik csapata kimaradhatatlan egy ilyen válogatásból, no meg persze az országból senkit nem képviselő Szél Bernadett rémüldözései is kihagyhatatlanok. Ezen kívül két nem túl tájékozott bejegyzés, de mindegy is, mert a lényeg, hogy arról szóljanak, ebben a szörnyű országban szörnyű dolgok történnek. Tehát ilyen az, mikor a független haladók saját szája ízük szerint tálalják a "nép" hangját. Nyilván a kemény mag ezzel egyet is ért, azonban lehet ez a hozzáállás független, de hogy nem kiegyensúlyozott, hanem végletesen pártos, az egyértelmű. Ez történik, ha ők szabad kezet kapnak az internet egy darabkáján. El lehet képzelni, hogy ha országos szinten ugyanezt tekintenék etalonnak, hogyan intéznék a szólásszabadságot.

 Vagyis hát, a negyven felettiek még emlékezhetnek rá, milyen volt az élet, amikor az egy Magyar Nemzeten és a mini Hír TV kivételével minden baloldali globalista volt. Az volt a baloldali liberális számára az etalon, az számított kiegyensúlyozottnak. A Fidesz persze ezt is, mint annyi mást elfogadta. Beletörődött, hogy ilyen a liberális rendszer. Csak éppen amikor ő valósítja meg ugyanazt, hiszen a liberálisok szerint ez az egyoldalúság rendben volt, akkor máris a szólásszabadság megszűnéséről papolnak balról. Megint kiderül valamiről, hogy nem alapvető jog. Én is írogathatom a blogomat, de megfelelő felület nélkül kevesekhez jut el. Sőt nálam sokkal jobb blogok örülnének  300-400 napi olvasónak.

 Ez van, a média mint felület birtoklása nem jog. Csak éppen médiafelület, avagy hordozó közeg nélkül a szólásszabadság annyit ér, mint űrben a kiáltás. Liberális barátaink ezt persze nem teszik alanyi joggá, nem harcolnak a szabad felület biztosításáért. Persze hogy nem, hiszen a globális tőke révén ők maguk uralják azt. Tőkés világ van, ezt el kell fogadnunk. Azonban a tőke uralkodását a demokrácia felett már egyáltalán nem kell elfogadni.

Nyári filmmaraton

 Így nyaranta kisebb a hajtás, marad idő filmnézésre. Idén a történelmi filmek, közöttük is a kardos szandálos típus került előtérbe.

 Artúr király

 Egy angolszász történész nézett utána, ki is lehetett a legendás Artúr király és számunkra is meglepő eredményre jutott. A korabeli emlékek között talált sírkövet melyen a felírat a Pannonia szót is tartalmazta és találtak egyértelműen Pannóniából származó tárgyat is. Az is kiderült, hogy a Római birodalom Britannia provinciában a védelmet szarmatákra bízta. A szarmata elnevezés a különleges, fémpikkelyes, gyíkbőrre hasonlító vértezetből ered. És ezek a szarmaták, pontosabban azok közül a jazigok tényleg Pannónia szomszédságában éltek akkoriban. Egy Róma elleni vesztes hadjárat fejében kellett a britanniai katonai szolgálatot ellátniuk. Ahogyan a Római birodalom kezdett bomlani és kivonultak északról, a jazigok maradtak és feltehetően egyik vezérük volt Artúr. Ez többek között megmagyarázná, hogyan került a sárkány wales lobogójára, mint egyértelműen keleti motívum, avagy honnan jött a kard kultusz. Végül tudósok szerint az egész Artúr mondakör alapja a szarmata Nart eposz, melyre kelta és római keresztény rétegek rakódtak.

 Tehát a film a szarmata lovagokról és Artúrról szól. Mondjuk pont a film elején vagy 1000 kilóméterre keletebbre teszik a szarmatákat a térképen, összetévesztve különböző törzseiket

 Magát a filmet nem mondanám egy kiemelkedő alkotásnak, egyszer meg lehet nézni. Viszont a zenéje Hans Zimmerman révén egész jó lett.

 A kilencedik légió

 A piktek elleni harcokban meggyengült, majd eltűnt légióról szóló történet. Ez is amolyan egyszer nézős. Ami közös bennük az előzővel, hogy az angolszászok mindkettőben negatív színben mutatják be a rómaiakat, mintha maguk bánnák, hogy a kultúra akkori letéteményesei úgymond cserben hagyták őket.

kilencedik_legio.jpg

  Ezek után elkanyarodván jöjjön 2+1 kínai érdkeltségű film.

Ragadozó városok

Szenzációs volt az előzetese és én tényleg el tudtam volna nézni, hogy futurisztikus, lánctalpakon gördülő gigantikus gépezetek harcoljanak egymás ellen. De sajnos az előzetes kicsit hosszabb verzióján kívül semmi ilyesmi nincsen a filmben. Helyette van egy kissé a Star Wars negyedik epizódjára hasonlító történetvezetés, kiegészülve egy a kínaiaknak kedves kitétellel. E szerint a vad, nyugati nomád népek ostromolják a letelepedett kínaiakat, akik emiatt egy nagy falat építettek. A hunok nem annyira hálás szerepét itt a britek vették át. A film erénye, hogy más alkotásokkal szemben legalább van normális története és lezárása.

 A nagy fal

Elképesztően látványos és bugyuta egyszerre. A kínai nagy fal egy olyan alkotás mely köré tényleg egy mondát lehetne írni. Erre amit itt kapunk, az leginkább kínai propaganda, hogy amíg ők a világért harcolnak, addig a nyugatiak elorozzák tőlük a találmányaikat.

 Végül római légiós és kínai film egyben: A sas és a sárkány

 Kínában folyamatosak a régészeti feltárások és kezdenek egyre többet megtudni a hunokról és egyre jobban tisztelik őket. Lassan a hunok révén többet fognak tudni eleinkről, mint amit az MTA kénytelen bevallani. Szóval így lehetséges, hogy most a jó öreg Jackie Chan egy hun harcost alakít, persze az asszonyka kínai.

 A történet még az első triumvirátus idején történt római támadásra épül, mely a Pártus birodalom ellen irányult. Természetesen a pártusok győztek és a túlélő rómaiakat keletre deportálták, vagy eladták rabszolgának. Az ő genetikai nyomaikat már megtalálták, tehát tényleg kerültek oda nyugatiak. Ők segítettek felépíteni egy a selyemutat őrző erődöt, majd elismerésképpen saját várost emelhettek.

 A filmben némi keleties túlzással egy újabb római sereg érkezik, melynek célja, hogy megszállja a selyemutat. A selyemút minden népe összefog ellenük, de a végső csatában vesztésre állnak. Ekkor azonban nagy porfelhő közelít, megérkeztek a pártusok és egyből rend lesz. Érdemes 1.27:00-tól nézni! :)

 Szokásos kínai propaganda aktuálpolitikai célok szolgálatába állítva. Ugye a kínaiak nagy bánata, hogy a tengereket az USA uralja és ez ellen akarnak egy saját külön kereskedelmi útvonalat, egy új selyemutat kiépíteni. Tehát a filmben az amerikaiakat a gonosz rómaiak helyettesítik, melynek fővezérét, kínai humor révén egy zsidó színészre osztották. A színészeket nem az eszükért szeretjük, de ennyire nem látják, mire használják fel őket?

 A film a harmadáig egész jól követhető, de aztán a keleti filmekre jellemző értelmezhetetlen eseménysorok kezdik kikezdeni az élményt. Talán többet kellett volna nyugatiakra támaszkodni a forgatókönyv esetében. Mert amúgy egy kisebb díszletvárost felépítettek és a rengeteg statisztát is fel kellett öltöztetni, ráadásul elég sok különböző népet jelenítettek meg, bár én nem tudtam mindet beazonosítani.

  Érdekesség, hogy a kínaiak előrébb léptek és rájöttek, nem csak ők vannak a világon. Ha szövetségeseket akarnak, akkor nekik is nyitottnak kell lenniük más kultúrák iránt. Ez a dal szépen mutatja, hogy megpróbáltak hun dalt szerezni. Legyen vadabb, mint a kínai, legyen egy kicsit nyugatias, úgyhogy van némi angol kocsmai nótázás érzet, de ha egy magyar sámánhívőre bízták volna a feladatot az is hasonlóval állt volna elő, talán nem ennyire lett volna dallamos, vagy még ennyire sem. Ráadásul maga Jakckie mester előadásában. Mondjuk eredetileg a Fehér bosszú című filmhez írták.

Itt pedig egy videoblog róla. Nagyjából amit én is gondolok, csak jobban kiszínezve. Amit én láttam, abban nem volt benne az említett kerettörténet.

Berakom a filmet is. Amúgy Sárkánypenge, vagy A sárkány kardja néven is fut.

Miért büdös a finnugor őshaza?

migration_of_hungarians.jpg

  Ugor őshaza, na persze! Az angol felírat ne tévesszen meg senkit, természetesen egy magyar műve. Forrás:wikipedia

 A finnugristák részéről elhangzó klasszikus vád, hogy "a magyaroknak büdös a halszagú atyafiság". Aki ilyet mond, azt egyből be lehet azonosítani, mint finnugrista. Ezzel szemben nekünk magyaroknak semmiféle bajunk nincsen a finnekkel, hiszen a nyelveink alapjai tényleg közösek, nem háborúztunk egymás ellen, sőt a finnek helytállása a szovjetekkel szemben példaértékű, meg aztán Helsinki az ugye már nyugat. A finnugor őshaza elmélet volt büdös, mert eleve több sebből vérzett. A legfontosabb, hogy ez csak egy feltevés, elmélet, avagy teória volt, melyet soha nem bizonyítottak.

 A sztyeppei kultúra több ezer éves fejlődés eredményeként jutott el arra szintre, amilyennek azt ma ismerjük. Ehhez képest a finnugristák szerint, 1500 éve még az Urálban vadásztunk, halásztunk, gyűjtögettünk, kb. őskőkori szinten, miközben a világban már addigra volt sumér kultúra, Egyiptomi birodalom, Perzsa birodalom, Római birodalom stb. Ehhez képest 400 év múlva már nomád állattenyésztő, földműveléshez értő, a sztyeppei hadviselésben kiváló népcsoport vagyunk.

 De ez még semmi, mert amikor a magyarok kitalálják, hogy ők bevonulnak a Kárpát medencébe, akkor ezt mindenki elfogadja. Az ott élő népeken kívül a morvák, németek semmiben nem akadályozzák a magyarokat, sőt szabadon vonulhatnak át a vikingek uralta Kijevi Rusz területén is, huzamosabb ideig még ott is táborozunk. De mindezek előtt a magyar sereg a Kárpát medence környékén levő mindhárom nagyhatalom szolgálatában harcolt a többi ellen, kiismerve azokat mint szövetséges és mint ellenség is. És nem mellesleg hat másik törzs is csatlakozott a honfoglaláshoz, ez mutatja, hogy a magyarok törzsének volt respektje.

 A Honfoglalás egy jól megtervezett és kivitelezett logisztikai, politikai, katonai mestermunka volt. Még véletlenül sem úgy néz ki, mintha a magyarok éppen az erdőből jöttek volna elő, ahol a 300 szógyökükkel makogtak addig.

 Azonban ezeken kívül is van egy csomó probléma a finn-magyar közös származással. Ezek egyike az antropológiai eltérés, azaz, amit mindenki lát a saját szemével, hogy kinézetre különbözünk a finnektől, arra a tudomány is rájött. Egy másik különbség az eredettudat, tehát egészen más hagyományok voltak a honfoglaló magyaroknál, mint a finneknél, említeném a temetkezést, vallást.

 Ami így utólag bosszantó, hogy az antropológiai és régészeti eredményekből is kiderült a finnugor őshaza elmélet tarthatatlansága, ennek ellenére tanították, újabb nemzedékeket csapva be. Most meg, amikor III. Béla és honfoglalók sírjának vizsgálatakor megcáfolhatatlanul derült ki a hun eredet, egyből támadják a publikáló tudósokat, akiknek emiatt elsőként külföldön kell publikálniuk, hogy hazai ellenzékük ne járassa már le az eredményeiket előre. Ezen kívül több külföldi tulajdonban levő nagy látogatottságú, magyar nyelvű internetes oldal tett közzé az uráli őshaza elméletet bemutató térképet és cikkben bizonygatják a honfoglalókkal ideérkezett közrendűek egy kis csoportjára hivatkozva az ugor eredetet.

 A legszebb, amikor a finnugristák megtagadják az uráli őshaza elméletüket és csak közös ősnyelvről kezdenek beszélni. Mintha én, vagy a tisztelt olvasó nem az uráli őshazás térképeken tanúlta volna a magyarság eredetét! Én azt látom, hogy ez a finnugrista csoport még mindig nem adta fel, nem érdeklik őket a tudományos eredmények, folyamatosan támadják a hun eredetet.

 Miután a finnugor őshaza elmélet orbitálisan nagy tévedésnek bizonyult, felvetődik, hogy a többi finnugrista elmélet, mint a székely rovásírás tagadása, vagy a magyar nyelv jövevényszavaival kapcsolatos feltevések mennyire állják majd meg a helyüket egy újabb kutatás során?

 Azt mondják, minek nekünk az eredetünkkel foglalkozni? Én meg azt mondom, hogy minek hamis eredetet kreálni és azt a végsőkig, sőt azon túl védelmezni, terjeszteni? Amíg külföldi nyomás van a magyarok eredetének elismerése ellen, addig nekünk meg kell védenünk azt! Ahogyan egyesek harcolnak ellene hamissággal, nekünk harcolnunk kell az igazságért! Nem a halszagú atyafisággal van a gondunk, hanem a messziről bűzlő hamis teóriákkal.

Hőbörgés a semmiért

435_nagy_imre_ujratemetese.jpg

 Nagy Imre újratemetése kapcsán kezdődött egy minden baloldali médiumot átfogó támadás Orbán Viktor ott elmondott beszéde kapcsán. Sok szót vesztegettek rá, de kevés volt az alja, még kevesebb az értelme. Egyrészt kifogásolták, hogy miért mondott beszédet, meg kinek a nevében mondta, meg miért követelte az orosz csapatok kivonását, miért fideszesként beszélt. Nagyjából ennyi. Talán a legkínosabb ezekben a támadásokban, hogy bár annak idején maga a beszéd pár fordulatot leszámítva nem volt kirívóan szélsőséges a többihez képest, nimbuszát inkább az erre fókuszáló kormánypárti támadások adták meg és a mostani bírálók szerencsétlen módon lépnek mintegy az ő örökükbe. 

 Nézzük ezeket a 'vádpontokat' egyenként!

 Az esemény szervezőinek szemet szúrt, hogy csupa idősebb ember fog majd beszédet mondani, ezért úgy okoskodtak, kellene egy fiatal is aki közelebb áll az akkori eseményekből kimaradt újabb nemzedékhez. Olyan nagy választék nem volt, mert a KISZ-t mégsem kérhették fel, így maradt a FIDESZ, mint úgymond az októberi tüntetésekben résztvevő diákság mai utódai. Tehát nem a FIDESZ tolakodott oda.

  Természetes, hogy egy fideszes, fideszes beszédet fog mondani. Nem is mondhat olyat, mely szemben áll a FIDESZ érdekeivel. Bár manapság a liberalizmus csúcsteljesítményeként dicsőítenek olyan pártvezetőket, akik saját pártjukkal szemben politizálnak, ez akkoriban még nem volt dicsőség.

 Az orosz csapatok kivonásának a követelését két oldalról is támadják, nagyjából ugyanazok. Egyrészt bírálják, hogy ez mennyire kockázatos volt, hogy veszélybe sodorta a demokratikus folyamatot. Másrészt álságosnak mutatják, hogy az orosz csapatok kivonása folyamatban volt, avagy erről akkor már az állampárttal megegyezést kötöttek a szovjetek. Mondjuk erről a gyengeségről éppen a demokratikus ellenzéket, így a FIDESZ-t sem volt érdekük tájékoztatni, hiszen a szovjet csapatok voltak a hatalmuk valódi támogatói. Ennek hiányában bukásuk garantált volt. A szovjet csapatok, mint a szocialista hatalom védelmezői, alapvetően gátolták a rendszerváltást, hiszen ittlétük folyamatos fenyegetést jelentett. Csak évekkel később szabadultunk meg tőlük az Antall-kormány idején, és gyanítom, a szocialista gazdasági hatalomátmentéshez nagyban hozzájárultak. A szovjet csapatok távozásának követelése, a demokráciához szükséges függetlenség elérésének a feltétele volt, furcsa lett volna, ha egy demokratikus párt nem ezt teszi.

 Referenciaképpen beillesztem a beszédet, mely minden magyarázkodástól függetlenül megáll önmagában is.

 A konzekvencia az, hogy amikor a globalista oldal tények nélkül dobálózik olyan akciójelszavakkal, mint mondjuk most éppen, hogy "Orbán Viktor meghamisítja a rendszerváltást", akkor az ilyeneknek nem kell bedőlni, mert nincsen mögötte racionalitás, mármint a lejáratáson kívül! Ma az ellenzék ott tart, hogy egy értelmes beszédet nem képes közülük bárki úgy elmondani, hogy az hiteles legyen. Nem meglepő ezek után, hogy az őket támogató globalista média egy ismert beszédet támad meg. Jó ez a terelés, talán most arról, hogy a FIDESZ-t mégsem akarják annyira kirúgni a Néppártból, pedig az EP választás előtt két hónapon át ezt nyomatta a média.

 Amúgy meg hasonlóan kreált akciójelszó, hogy 'a magyar kormány rátámadt a tudományra'. Aztán mi volt mögötte, hogy ezentúl máshogyan lesz a pénzosztás. A tisztelt tudósok meg fellázadtak ez ellen. Megint idézhetem Nagy Feró örökbecsű bölcsességét, miszerint a "pénz ellen csak a hülye lázad". A tavaly meghalt Paul Allen csinált egy laboratóriumot, melyben a tudósok kedvükre kutathattak. Három éven belül be kellett zárnia, mert minden eredmény nélkül olyan összegek mentek el, hogy azt még a világ egyik leggazdagabb embere sem tudta finanszírozni. Szóval nem kis pénzekről van szó, nem az van, hogy egy vicces, fehér köpenyes, őszhajú, szakállas muki hóbortosan dünnyög a laborban és nem is kér érte pénzt. 

 Még a kedvenc hír globáliséktól, hogy "rohingya népírtás", de még azóta sem találtak akár csak egyetlen kiirtott rohingya családot, vagy akár nőt, gyereket. Ennek ellenére tolják a hamis propagandát, kiegészítve még a szélsőliberális körökben is hiteltelen "buddhista radikálisok" kitétellel. Nemrégiben egy srí lankai iszlamista merényletsorozatot próbáltak rájuk kenni. Két napig sem tartott a vigasság, mert kiderült az amúgy is mindenki számára egyértelmű muzulmán szál.

Mik vogymuk, hunok vagy ugorok?

 csodaszarvas.jpg

 Ez most a szoksásosnál egy hosszabb poszt lesz, de érdemes végignézni az előadásokat, a maguk módján mindegyik tanulságos. Nagyjából kirajzolódik a hun-magyar eredet pártolóinak és ellenzőinek a köre. Meg aztán ez a lassan 150 évre visszatekintő vita immáron a magyar tudományosság történelmének a része is egyben.

 Volt valaha a magyar eredet, mely a hunokig, s azon túl ment vissza, majd jött a modern tudomány, mely nagy erőkkel igyekezett ezeket megcáfolni. Az előbbieket ismerjük a mondákból, de utóbbiak szerint ezek mind hamisak, a magyarok találták ki politikai okokból. Igaz, hogy ezen eredetre utaló bejegyzések voltak más, nem magyar krónikákban is, de azokra azt mondták, azok is tévesek. És a tudomány szépen bebizonyította, hogy finnugrok vagyunk, akinek meg ez nem tettszik, annak politikai okai vannak. Már megint ugyanaz a vádoló érvelés, hogy büdös neki a halzsíros atyafiság, bár ezt a kitételt csakis finnugristáktól hallottam. Tehát ez egy vádpont, mely jól hangzik, de amúgy megalapozva nincsen.

 Egyrészt tagadhatatlan, hogy a finn és a magyar nyelvben vannak egyezések, sőt, ugyanazon alapelemeket tartalmazzák, tehát van közük egymáshoz, de ez még nem jelent biztosan közös őshazát. Tehát a finn-magyar őshaza csak egy elmélet volt, ehhez képest lelkesen tanították, sőt még a helyét is mutogatták térképen.

 Tehát itt egy szép előadás, hogy az összes eredetmondánkat máshonnan oroztuk, a magyar királyok kreálták ezeket és onnan került be a népi tudatba. Ezt el is hihetnénk, de a magyar népi tudat az úgy látszik már csak olyan, hogy megfertőzte Eurázsiát egyik végétől a másikig, hiszen a magyarok származásáról minden műveltebb embernek a hun eredet ugrik be. Érdemes megnézni, nagyon meggyőző!

 Na most jön az, ami miatt a poszt megírásra került. Több, mint 100 honfoglaló sírból vettek genetikai mintát és elemezték őket. Kijött több rokonság is, de hogy-hogynem a finnekkel nincs rokonságunk. Nem hiszem, hogy ezen bármely magyar ember olyan nagyon meglepődött volna! És a csattanót nézze meg mindenki a videóból, mert éppen arra utalnak a genetikai jelek, amit a MTA bizonyos tudósai a legkevésbé szeretnének. :)

 Viszont ez azt is jelenti, hogy nem volt ugor őshaza, ahol együtt éltünk volna a finnekkel. Legalább 100 éve fizetünk tudósokat, akik azt keresik, ami nincsen. Szóval egy jól fizetett állás ugrana, úgyhogy nekiálltak megvédeni a védhetetlent. Van egy sanda gyanúm is, miszerint a hun eredetnek már a lehetőségét is elfogadhatatlannak tartják. Itt jönnek szépen a bölcsességek, amikkel próbálják bizonygatni, hogy a régészeti kutatások használhatatlanok az eredet kérdésében. Ehhez azért gondolom lenne pár keresetlen szavuk az archeológusoknak, antropológusoknak, genetikusoknak. Mindenki maga döntse el, őt mennyire győzte ez meg!

 Tehát itt már egyértelműen látszik, hogy a hun eredet a vörös posztó. Így kerül a képbe a székelység rovás-írása, melyről szokás szerint igyekeznek bebizonyítani, hogy úgy lett kreálva Mátyás király idején. Erre azért lenne szükség, mert ez az írásmód bizonyíthatóan ősi, a nagyszentmiklósi kincsen is van belőle és nem mellesleg a székelyek magukat a hunoktól eredeztetik. Vannak akik nem restek sok munkát beletenni, hogy ezt megcáfolják.

 Szóval évek alatt sem tudta bebizonyítani a székelyek rovásírásának hamis eredetét, de szerencsére dolgozik még rajta, hátha sikerül. Gondolom a székelyek egy emberként drukkolnak neki!

 A fentiekből ami számomra problémás, hogy azt akarják bebizonyítani, a magyar eredetmondák csak kitalációk, míg  ezzel szemben a korabeli külföldi források és most már a régészeti leletek is kezdik azt mutatni, hogy a krónikák igazak. Az ellenoldal persze nem fogja feladni és tényleg, ahogyan látható volt, képtelen érvelésekkel próbálja ezt tagadni. Ez a tagadás most már számukra létkérdés. Miért is? Nehezen tartható egy olyan elmélet, miszerint a magyarok éppen egy olyan hamis múltat találtak ki maguknak, ami a valóságban is igaz. Ez egyrészt egy különös véletlen lenne, másrészt felveti, hogy minek találták volna ki azt, ami már eleve úgy volt!

 Tehát a kardinális kérdés a hun származás, vagy eredet. Ennek oka, hogy nemzetközileg elfogadott a hunok párthus és szkíta eredete, azaz a közel-kelet ősi lakóiról van szó, akik a földművelés és az állattenyésztés mesterei voltak. Mellesleg a keleti és nyugati hunok közös származásáról sincsen vita nemzetközi berkekben, csak éppen Magyarországon próbálják meg néhány akárhonnan odakerült ékszer miatt ezt tagadni, miközben a használati tárgyak egyértelműen közösek, de a genetikai leszármazás is egyezik.

 Márpedig, ha a hun eredet stimmel, akkor nekünk van egy olyan ősi múltunk, ami teljesen ellentétes a magyarok a puszta hülyegyerekei elmélettel, akik mindent innen-onnan lopkodtak össze, a szavaikat, a tudásukat és amúgy is a besenyők kergették be a csürhét a Kárpát medencébe. Mondjuk kissé ellentmond ennek, hogy ez a csürhe Európa csúcsragadozójaként viselkedett, alacsony népességszáma ellenére szerezte meg a Bolgár birodalomtól az erdélyi ezüstbányákat, verte szét mellékesen a Nagymorva birodalmat és verte vissza a német támadást, valamint létrehozott egy 500 évig fennálló dinasztiát.

 Ezek miatt én soha egy percig sem keseregtem semmilyen származás miatt, mert számomra az, amit a honfoglalók letettek  az asztalra, az egyértelműen magas színvonalú, igényes munka volt. Hogy ehhez a tudást honnan szerezték az mellékes, ami számít, hogy felismerték milyen tudásra van szükségük és mestereivé váltak. Ez legalább annyira elismerésre méltó, mint az, hogy esetleg ők egy ősi hagyomány leszármazottaiként kapták meg ezt a tudást.

Villámlás újratöltve

f-35a_flight.jpg

 Már megint a Lightning II lopakodó vadászbombázóról lesz szó. Természetesen a Trump  - Orbán tallkozó kapcsán került újra szóba. Ugye ez az egyedüliként beszerezhető, legmodernebb, teljesen kifejlesztett lopakodó repülő. El lehet képzelni, milyen hatást váltana ki ennek megjelenése a magyar haderő részeként! Gyakorlatilag vezető légierőnk lenne a térségben. Láthatatlanul tudna felderíteni és csapást mérni a magyar légierő szárazföldi és légi célpontokra egyaránt. Elképesztő fölényt jelentene ez. Ez nem csak Magyarországnak lenne jó, hanem az egész V4-nek, de még a délszláv államoknak is jól jönne, ha lenne egy ilyen technológiával renelkező baráti ország a szomszédjukban. Az egész keleti blokk nagymértékben erősödne, hiszen ilyenjük még a németeknek sincsen, de persze leginkább az oroszok ellen lenne elriasztó hatása.

 Hogy mennyire komoly dologról van szó, az a globalista sajtó reakciójából jól kikövetkeztethető.  'Túl jó' lenne nekünk, sőt egyenesen 'katasztrófa' lenne számunkra a megvásárlásuk, mondják ők. Ebből következhetne, hogy akkor annál inkább be kell szereznünk, de lehetséges, hogy nem állunk még úgy, avagy nem hozna annyi hasznot a beszerzés, hogy megérje a többletköltségeket. Nézzük a számokat: az F-35 nagyobb tétel esetén 54 M $, míg egy F-16 jelenleg 34 M $. Szóval van különbség rendesen, mind tudásban, mind árban.

 Az biztos, hogy a kormányzat olyan lépéseket tesz, hogy ne kelljen tartania senkinek sem egy a Budapest határában feltűnő román tankhadhadosztálytól, ami amúgy is csak leginkább a képzeletben létezik, mert a rozsda már legyőzte azt.

A több halott a humanizmus bizonyítéka

migrans_hajo_borulas2.jpg

 Amint várható volt, az olasz kikötők lezárása töredékére csökkentette a Földközi tengeren át igyekvő migránsok számát és ezzel együtt az áldozatok számát is. Annyi történt, hogy most már teljesen értelmetlen mentőtutajokkal nekivágni, mert a líbiai parti őrség rövid úton visszazsuppolja őket a partra. Marad a komolyabb hajón való elindulás, viszont ezekről nem lehet kimenteni a migránsokat, hiszen úsznak a felszínen. Az európai kikötőkbe meg természetesen nem köthetnek ki, de legalábbis partra nem szállhatnak róla.

 Erre lett kitalálva a Karib tenger kalózaiból ismerős himbálás, befordítás, vagy süllyesztés, vagy egyszerűen csak túlterhelés, ami miatt már szükséges kimenteni őket a vízből. Mint sejteni lehet, egy nagyobb hajó vízbefordulása veszélyes dolog, amit csak tetéz, ha az utasok nem tudnak úszni. Emiatt arányaiban, azaz az útra kelők számához képest statisztikailag több a halott, de a valóban elhunytakat összeszámolva egyértelműen jóval kevesebben haltak meg.

Tovább

Németország végnapjai

hitlerjugend.jpg

Fotó: fogságba esett Hitlerjugend alakulat

 Pár hete volt egy érdekes hír, ami szerint a rémisztő náci  AfD, kirúgta egy tagját, mert az egy olyan elfogadhatatlan nyilatkozatot tett, amiben az állt, hogy hogy Németország a németeké. A baloldal nézőpontjából érthetően ez egy szörnyű dolog, de jobban belegondolva nem egészen egyértelmű.

Tovább

Menedzsment

management-meating.png

 A nyugati pénzből működő, ellenzékinek nevezett, azaz kormányellenes sajtó minden lehetőségre lecsap, hogy lejárassa a kormányt. A vak tyúk is talál szemet elve alapján néha ténylegesen sikerül kormányzati hibákat is feltárniuk. Bár a legtöbb ilyen támadás a kormányzati pénzek nem megfelelő elköltésével kapcsolatosak, valamint az új nemzeti tőkésosztály megtámogatása miatti kesergés körül mozog. Meg a stadionok, meg a miért nincsen több pénz az oktatásban és az egészségügyben. Tehát vannak itt tényleges elhibázott lépések is. Ebből az ellenzék mindig ugyanazt az egy következtetést vonja le, mármint hogy a kormány mondjon le. Miért nincsen igazuk?

Tovább
süti beállítások módosítása