Eljött az idő, a világ szerencsésebbik felén kezdik felismerni, az eddig követett drogpolitika nem hozott megoldást, de még csak pozitívumokat sem. A merev, rugalmatlan rendszerek ugyan az erő érzetét keltik, de a gyakorlat próbáját nem állják ki. Emlékezzünk vissza az amerikai szesztilalomra, mely a helyi bűnszervezetek megerősödését érték csak el és idővel vissza kellett vonni. A teljes tiltás az illegális csatornák bejáratódását hozzák magukkal, míg a teljes liberalizáció ellenőrizhetetlenné teszi a helyzetet. Marad a már jól bevált arany középút. Felvilágosítás, ellenőrzés, segítségnyújtás. Sajnos Magyarország ismét a két dilettáns oldal között esik a padlóra. Az illiberális kábítószer elleni harc és a drogliberalizációt üdvözült arccal váró szélsőséges nézetek uralják a politikai életet hazánkban.

 A legfontosabb lenne elmagyarázni a leginkább veszélyeztetett ifjúságnak, mik a problémák a droggal.  Ez az első és leglényegesebb cselekvési pont. Itt rögtön el is lehet vetni a drogos a sátán szolgája és a drog egy jó dolog mely megszépíti az emberiség életét magyarázatokat. Az ország naponta szembesül a legális drog, az alkohol káros hatásaival. Sokunknak van személyes élménye családi, ismerősi körön keresztül, látjuk mi történik az alkoholista emberekkel. A nagy pálinkaharc során nem jó politika olyanokat kimondani, hogy az alkohol hatására idővel kialakul a józan személyiség mellett, egy berúgott állapotban előkerülő személyiség. A részeg elkezd beszélni egy témáról, majd a kijózanodás után elfelejti, de két-három nap múlva mikor újra berúg ismét ott folytatja. El lehet képzelni, ezt az illető családja, szűkebb környezete hogyan éli meg. Azt is meg kell említenem, hogy sokakból a rejtett agressziót hozza ki az alkohol. Van nekünk már jól bejáratott hagyományos drogunk, nagyjából mindenki ismeri a hatásait, a legtöbben tudják mire és mennyit lehet belőle használni. Ennek ellenére van egymillió állampolgárunk akinek ez is problémát okoz.

 Alapvető dolog, hogy boldog alkoholista, vagy szenvedélybeteg nincsen. Ez a végső következtetés, vagyis tény a drog témájában. A drogok hosszabb távon elpusztítják a boldogságra való képességünket. 

 Minden embernek megvannak a saját dolgai, amitől boldog lesz. A megfelelő partner a mindennapokban, a család, a barátok és persze a különböző hobbik, kedvtelések, kezdve a kedvenc sorozatunkkal, egészen akár a bélyeggyűjtésig, nem kifelejtve a síelést, táncot, esetleg siklóernyőzést, vagy a kedvenc csapatunknak való szurkolást. Vannak dolgok melyektől elkezdjük magunkat jó érezni, ennek vannak biokémiai folyamatai a szervezetünkben. Tehát első a boldogság és ennek a következménye a reakció a szervezetünkben. Ennek oka, hogy mikor örömünket leljük valamiben, akkor nyitottabbá válunk, több információt akarunk befogadni és a szervezetünk ezt kompenzálja. Ezzel szemben a drogok pontosan fordítva működnek. A szervezetbe juttatott vegyület azt a reakciót hozza létre a amit boldogságként tapasztalunk. Semmi szellemi erőfeszítés, cselekvés, csak egy kis vegyület és jön a boldogság. Ez nagyon csábítóan hangzik. Csakhogy, ezek a szerek szellemileg lustává teszik a használót, mert miért is foglalkozzon bármivel is, betolja a cuccot és kész. Ez a szellemi bezárkózás akadálya lesz a szeren kívüli hétköznapi boldogságnak. De van ennél kellemetlenebb hatása annak, aki nagyobb mennyiséget használ tudatmódosító szerekből. A drogos szervezete egy idő után hozzászokik a kívülről bejuttatott anyaghoz és a hétköznapi boldogság már nem fogja elérni az ingerküszöböt, azaz ami az előtt még jó érzést okozott, az már csak semleges lesz, máshogy fogalmazva elveszíti a képességét a boldogságra. Mint, aki napba néz és megromlik a látása, úgy fogja a drogos a hétköznapi életet is egyre szürkébbnek látni. Ez a legszörnyűbb ami emberrel történhet. Mert egy szellemileg visszamaradott, vagy egy fizikailag sérült is lehet boldog, addig a drogfogyasztó egy idő után már nem tud boldog lenni.

 A droghoz jutást államilag kell ellenőrizni, legalább annyira, mint a dohánytermékeket, de inkább szigorúbban. Ezzel lehetne megakadályozni a kísérleti, ismeretlen hatású drogok használatát és közvetlenül lehetne kapcsolatba kerülni a fogyasztókkal, így a segítségnyújtás is hatékonyabb lehetne. 

 Le kell számolni azzal az elképzeléssel, hogy a drogozás jó. A '60-as évek hippijei még hihettek ebben, de azóta eltelt már annyi évtized és történt már annyi kutatás, hogy ezt az állítást megcáfoltnak tekinthessük. El kell vetni a bűnöző drogos kliséjét is, mert ez a hozzáállás csinál belőlük valójában bűnözőt. Ez egy komoly kérdés, itt ténylegesen százezrek életén lehet javítani vagy rontani. Jó lenne, ha nem politikai eszmék, vagy vallási hittételek mentén történnének lépések, hanem a racionális hatékonyság kerülne ez egyszer előtérbe.

 Sokan látták a Trainspotting című filmet, ahol a heroinos főszereplőt  a családja néhány napos elvonással meggyógyítja és utána a társadalom hasznos tagjaként folytatja életét. Ez sajnos csak mese, egy kemény drogost csak a drogos énjének megsemmisítésével tudják tisztává tenni és utána már nem nagyon tud beilleszkedni. Ahogyan a katonák sem tudnak könnyen visszatérni a társadalomba a harctéri traumák miatt, addig egy drogos sokkal súlyosabb dolgokon megy keresztül, ő már megjárta a mennyországot és a poklot, őt már a társadalmi elvárások nem izgatják. 

 Lehet mondani, egy kis fű nem árt és lehet tényleg nem észrevehető amit okoz, csakhogy ha a hétvégi füves társaságba valaki esetleg kivételesen tisztán megy le egy kis beszélgetésre, azt fogja észrevenni, hogy a haverok ugyanarról beszélgetnek ugyanúgy, mint 2-3 évvel azelőtt és a szellemi fejlődés legkisebb jelét sem mutatják, de még csak annyit sem, amennyit az eltelt idő miatt a korosztályuk többi tagja magától felszed.

 Nem könnyű a helyzet, mert a drogfogyasztó nem racionális a téma megítélését illetően, a nem drogozók meg nem tudják magukat beleélni. Ennek ellenére valamit tenni kell és a változtatás szükségszerű. Logikus, ha a teljes tiltás nem működik, akkor engedni kell. Vita csak arról lehet, mennyit és hogyan.