European Phalanx

Hogyan győzhető le az iszlám?

2018. március 04. - megamovieboy

koran.jpg

 A cím miatt felmerül a kérdés, hogy miért kellene legyőzni az iszlámot? Itt rögtön meg kell említeni, hogy az iszlám két részre bontható, vallásra és politikára - társadalomra. A vallási rész fő elemei az istenben való hit, a napi ötszöri ima, böjtölés a kijelölt időszakban, adakozás a szegényeknek és zarándoklat Mekkába. Ez sem egy tökéletes dolog, mert a napi ötszöri ima minden más nagyobb valláshoz képest túlzás, a szegényeknek való túlzott adakozás pedig megteremti az ingyenélők hadát, akik lustálkodása alapvető módon gyengíti  gazdaságot. De mondjuk a vallási résszel még olyan nagy gond nincsen.

 Az iszlám politikai - társadalmi része azonban elfogadhatatlan.

Nézzük meg, miben volt a legjobb az iszlám! Egy nagy birodalom megteremtésében. Ahogyan ez lenni szokott, ez bizony nem ment békésen. A birodalomépítés már az alapító Mohamed idejében megkezdődött, tehát nem elhajlásról van szó az eredeti dogmákhoz képest, hanem ez maga a tanítások célja és eredménye. Mohamed létrehozott egy olyan társadalmat, melynek egyetlen célja a hódítás. Mindent hódítással értek el, már Mohemed is több tucatnyi csatában vett részt, igaz ezek legtöbbje inkább fosztogatásnak mondhatók. Az iszlám társadalom nem is tud máshogyan működni, mint hódítóként.

arabian_empire.gif

 A többnejűség eredményezi, hogy a társadalom kevésbé szerencsés része nem jut nőhöz. Ez a kultúrmarxisták minden elképzelése ellenére problémákat okoz, nem csak az iszlám területeken, hanem máshol is, mint Indiában, ahol férfiak százezrei vannak elszeparálva a nőktől és ennek a helyzetnek a következményei a döbbenetes csoportos nemi erőszakok. Az iszlám ezt a hódítás lehetőségével oldja meg. A vagyon szerzésének lehetősége és az elemi ösztönök kiélésének biztosítása voltak a hadjáratok mozgatórugói. Ezt a török háborúk alatt mi is megtapasztalhattuk, amikor irregulásris, gyengén felszerelt, a török hadhoz csapódott szerencselovagok rendszeresen fosztogattak, erőszakoskodtak, nőket és gyermekeket raboltak. (Mellesleg egy rosszul álló csatában őket vetették be golyófogónak, míg a hivatásos csapatok átrendeződtek.) A hadjáratok kimondatlan célja volt ezeknek az embereknek külső célpontot adni inkább, mint hogy otthon keverjék a bajt.

ottoman_empire.jpg

 Aki arra gondol, hogy ez a történelem egy régmúlt fejezete csupán, annak említem meg a nigériai lányrablásokat, vagy a burmai fosztogatásokat, erőszakokat. A fentebbi iszlám társadalomra jellemző probléma nem oldódott meg mára sem. Ez az oka, hogy az iszlám országokban a nőket már csak kényszerűségből is el kell különíteni a férfiaktól, mert különben erőszak áldozatai lesznek. És igen, ez az oka annak is, hogy a menekültek háromnegyede egyedülálló férfi volt. (A valós adatok alapján, amibe már a magukat kiskorúnak hazudókat is beleszámolom.)

europemuslimmigranthordes.jpg

 Az iszlám társadalom egy másik jellegzetessége, hogy a nem muzulmán vallásúak alacsonyabb társadalmi státuszban vannak. Különadót kell fizetniük, ami hátárányos helyzetbe hozza őket a muzulmánokkal szemben gazdasági téren, valamint a katonai és a hivatali pályákból is ki vannak zárva, azaz a hatalomba nem lehet beleszólásuk. Még ennél is cudarabb volt a rabszolgák sorsa. Bár nem voltak annyira kiszolgáltatott helyzetben mint régebbi társaik a Római Birodalom idején, de Jézus tanítási után majdnem ezer évvel nem modható előremutató dolognak a létezésük. Ugye a keresztény császárok felszámolták a rabszolgaság intézményét és az a feudalizmusban sem tért vissza.

 Tehát összefoglalva az iszlám a következőképpen működött. A társadalom peremén élő nőtlen férfiak voltak a hódítások mozgatói. A meghódított területeken a muzulmánok uralkodtak, a kereskedőik, iparosaik gazdasági előnyöket élveztek. Emiatt egy idő múlva egyre többen 'tértek meg', majd kialakult az elégedetlenek egy újabb rétege, akiket hadba lehetett vezetni újabb hódításokra. A klasszikus kisgömböc esete. Ugye ez a folyamat addig megy, amíg mindent el nem foglalnak, vagy amíg egy nagyobb gömböc le nem veri őket. Az arabokat a mongolok állították meg, a törököket pedig az európai összefogás. Azaz, nincsen Isten által elrendelve, hogy az iszlámnak kell uralnia a Földet.

 Az iszlám hódításokra jellemző volt, hogy az elfoglalt területek forrásait pár generáció felélte, így az iszlám súlypontja mindig az újabban elfoglalt területekre tolódott. Ez meg is cáfolja az iszlám gazdagság legendáját, mert nem az iszlám tette gazdaggá a meghódított területeket, mivel azok eleve nagyon gazdagok és fejlettek voltak, az iszlám inkább felélte azok anyagi és tudományos javait. Erre a legismertebb példa az ibériai mór hódítás, aminek révén a klasszikus görög tudomány javai eljutottak Európába. Ezt fel is karolta a reneszánsz, míg az iszlám világból mondhatni nyom nélkül kimúlt, ahogyan minden filozófiát, vallást, szellemiséget kiírtottak, hogy csakis az iszlám maradjon. A spanyol ellentámadás nélkül feltehetőleg ez a tudás örökre elvesztt volna, ha iszlám kézen mard.

 A végső érv az iszlám politika ellei fellépésre, hogy sem nem liberális, sem nem demokratikus. Ez az egyetlen tény éppen elég, hogy egy demokratikus beállítottságú személy kötelességének érezze az iszlamista politika elleni harcot.

 Az iszlám alapvető könyve a Korán. Ebben ugyan összekeverték a vallási és a politikai téziseket, mégis meg lehet őket különböztetni. A korai mekkai tanítások vonatkoznak a vallásra és a medinai részek a politikára. Az első kalifa cseles megoldása volt, hogy ezeket a fejezeteket összekeverte. Azt az egyszerű dolgot eszelte ki, hogy a fejezeteket nem a megírásuk sorrendjében, hanem a hosszúságuk szerint kell a Koránnak tartalmaznia, azaz a legrövidebb az első, aztán a második legrövidebb jön és így tovább.

democracy.jpg

 A demokratikus rendszerek egyik alapelve a szekularitás, az állam és a vallás elválasztása. Természetesen a vallásos emberek is politizálhatnak, de éppen a vallásosság védelmében akadályozza az elv, hogy bármelyik vallás uralkodhasson a többi felett. Ezzel a vallásháborúk okafogyottakká válnak, mivel a rendszerben csak a vallással nem lehet világi hatalomhoz jutni. Itt jutottunk el odáig, hogy a demokrácia úgy tud védekezni az iszlamizmus ellen, ha az iszlámnak is be kell tartania demokratikus országokban a demokratikus játékszabályokat. A Koránban lévő iszlamista politika nem lehet egy demokráciában a vallás része! Meg kell követelni az iszlám politika és vallás elválasztását! Ez nem az iszlám, mint vallás ellen irányul. Ez egy jó eszköz, mert ahogyan megszüntette a katolikus - protestáns háborúkat, ugyanúgy szüntetné meg a szunnita - siíta szembenállást is.  Mivel a Korán iszlamista fejezetei nem számítanak a vallási hit részének, ezért azok nem is lehetnek részei az iszlám vallásnak. Egyértelműbben mondva, a Korán iszlamista fejezeteit be kell tiltani és az iszlám vallás csak a többi részre épülhetne!

 Esetleg most van aki arra gondol, hogy ez az állam beavatkozása egy vallásba, avagy iszlámüldözés. Egyrészt az antidemokratikus politikai ideológiák nem elfogadhatók a demokráciákban. Másrészt egy iszlám országban, Marokkóban az állam mondja meg, hogy milyen fejezeteket olvashatnak fel a mecsetekben, sőt, ott konkrétan van kiadva mikor melyiket kell felolvasni. Nem az én ötletem, a franciák megoldási kísérlete az iszlamizmus problémájára egy állami iszlám vallás kilakításának a lehetősége. Persze ezt az állam és az egyház szétválasztásának ürügyén elvetették, miközben éppen emiatt lenne rá szükség.

 Semmiféle új dolgot nem hoztam fel, mindösszesen a demokratikus alapelvek alkalmazását kellene betartani. Ez elsősorban magukat a muzulmánokat védené meg az iszlamista agressziótól és attól, hogy egy többszörösen megbukott társadalmi modellt követve megint nyomorba döntsék magukat. Nem mellesleg a nőket  és a homoszexuálisokat is védené. 

 Persze az iszlám iszlamizmus nélkül semmi mást nem nyújtana, mint egy arab kereszténységet és ezzel a legtöbb erő elveszne belőle. Igaz a világ meghódítása és leuralása manapság amúgy is hamvában holt ötlet, de mégis ebben hisznek, amíg a szent könyv és a próféta életútja ezt állítja eléjük követendő példának. Ez az a jövőkép, amitől a saját érdekükben kell fosztani a mzulmánokat, mert csak veszítenek vele. Mi demokraták pedig a demokratizmust veszíthetjük.

libsik.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://europeanphalanx.blog.hu/api/trackback/id/tr8713243105

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása