European Phalanx

Eladni a Parlamentet is

2021. november 11. - megamovieboy

brian_romaiak.png

Jelenet a Brian élete című filmből

 A Városháza eladásának tervezése miatti botrány valójában nem is az, hiszen az ilyen baloldali húzások a normális ügymenethez tartoznak hazánkban. Mondhatni az elmúlt harminc év történelmi távlatában tekintve nincs itt semmi látnivaló.

 A baloldali lépések sorozata már az első kormány alatt megkezdődött, mivel az Antall-kormány hatalma nagyjából a parlamenti ülésteremig terjedt ki. Az államigazgatás tele volt a baloldali mélyállam embereivel, melyet a megválasztott kormány képtelen volt ellenőrizni. Ott kezdődtek el a gyáreladások. Aztán hozzácsapták a bankokat, biztosítókat, no meg persze a médiát. Hát minek az nekünk, nem? És ne feledkezzünk el a kereskedelemről sem! Azt is muszáj volt eladni. 

 Egy ország elveszíti a lehetőségeit, ha a kereskedelem, a bankok és a média idegen kézbe kerül. Nos, mi éppen így indítottuk a rendszerváltást. Magyar béka, innen szép nyerni! Az első felhördülés a földek idegenkézbe juttatásánál hallatszott. A baloldal itt veszítette el a vidéket. Az idegen média el is kezdte a maradi, tahó, bunkó, sőt ingyenélő vidéki képének a megrajzolását a belvárosi agyakban. Ma már elképzelhetetlen, de a főpolgármester a végén kifejezetten a traktorokat kitiltotta a belvárosból a rendszeres tüntetések miatt. De ha már lúd, legyen kövér, gondolhatták a baloldalon és a külföldi portfóliókban elkezdtek megjelenni a hazai energiaszektor elemei és a közművek is. A magyar úgy sem ért hozzá felkiáltással. Úgy is mulya, élhetetlen népség vagyunk, a legjobb, ha semmi sincs nálunk, bízzunk mindent a bölcs és nálunk ezerszer demokratikusabb nyugatra! 

 Gondolom vannak most olyanok, akik azt hiszik itt vége, már nincs mit eladni. Háh! Nem úgy van az! Elfeledkeztek a baloldali szakértelemről! A következő lépés a társadalombiztosítás eladása lett volna. Fogadok, erre senki nem gondolt magától. Ez a lépés az idősebbeknél verte ki a biztosítékot, hiszen a számukra élethalál egészségügyi ellátás finanszírozásának kiszervezését látták benne, feltehetőleg jogosan. Szóval itt lenne a Fidesznek muníciója, elég lenne csak a baloldal eme zseniális húzásait megemlíteni, emlékeztetve a régebbi szavazókat és figyelmeztetni az újabbakat.

 No de, mit is adhatna el a baloldal, hiszen csak olyat lehet értékesíteni, amiből hasznon van. Példának okáért az ingyenes felsőoktatásban nincsen. Hacsak nem tesszük fizetőssé és akkor azt is piacra lehet dobni. Ezzel már kétszer is bepróbálkoztak, azonban minden alkalommal a helyükre lépő jobboldali kormány helyre állította a hibát.. De ez csak egy kis zsebpénz, a nagy biznisz az egészségügyben van. A vizitdíjra emlékszik valaki még? Az lett volna az első lépés az egészségügy privatizációjához. Népszavazás akadályozta meg. Tudom, tudom, a népszavazás is csak egy náci trükk.

 Pár hónapja egy rövid eszmefuttatás alatt, hogy a hatalomra kerülő baloldal mégis mit tudna még eladni, jutott eszembe a Parlament épülete. A Parlament eladása lehetne az ország kiárusításának végső és jelképes zárómomentuma. Onnantól magyar kezében már csak a saját ingatlana maradna. Vagy mégsem? Hiszen éppen a baloldali mesterterv része, hogy a magyarok ne saját tulajdonban lakjanak, mivel a fejlett nyugaton a bérlés a szokás, ideje felzárkóznunk hozzájuk ebben. Így lehetnénk nincstelen zsellérek a saját hazánkban a baloldal segedelmével. Ők jobbágyozzák a magyarokat, miközben a jobbágynak saját földje, háza, gazdasága, termelőeszközei, jószágai voltak.  Letudta a robotot, a tizedet, a kilencedet, meg a kapuadót és onnantól szabad ember volt. A baloldal szerint még ennyi sem jár nekünk.

 Talán a Brian élete klasszikus Mit adtak nekünk a rómaiak? jelenete tudná a legjobban visszaadni a baloldal ténykedését. Mit akartak eladni a baloldaliak? címmel lehetne átfogalmazni.

Mit akart eladni a baloldal?

 -Gyárakat.

-Mit?

-A gyárakat.

-Na igen, azt ők adták el. Ez igaz.

-És a bankokat.

-Tényleg,

-Jó, elfogadom, azok is hazai kézben voltak. Akkor eladták a gyárakat és a bankokat, ezeket tényleg ők csinálták.

-És a kereskedelmet.

-Persze nyilvánvaló, a kereskedelmet is ők adták el. Ez nem is vita tárgya ugyebár. De eltekintve a gyáraktól, bankoktól, kereskedelemtől...

-A médiát.

-Társadalombiztosítást.

-Oktatást.

-Jó jó, elég volt!

-És a földet.

-Bizony, az nagyon hiányozna, ha eladták volna! 

-Energiaszektort.

-Közműveket.

-Nyilván csak külföldiek tudnák ezeket működtetni egy ilyen helyen.

-Jól van. De eltekintve a gyáraktól, a bankoktól, a kereskedelemtől, a médiától, az oktatástól, a földtől, az energiaszektortól, a közművektől, mit akartak eladni a baloldaliak?

- A Városházát.

-Nah, a Városháza... Demagóg!

 (Talán az egészségügybe és az oktatásba bele lehetne kötni azzal, hogy azt nem is akarták eladni, de ki hinné ezt el, mindezek után? :D )

Újszülöttek kedvéért beillesztem az eredetit.

A bejegyzés trackback címe:

https://europeanphalanx.blog.hu/api/trackback/id/tr6016752418

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása