Ahogy a viking hajó orra feltűnik a ködből, úgy bontakozik ki előttünk az a történelmi örökség is, amely évszázadok óta formálja a nyugati hatalmak viselkedését. A világ gyakran teszi fel a kérdést: miért épp a Nyugat tűnik a legagresszívabbnak, ha háborúról, terjeszkedésről vagy ideológiai nyomásgyakorlásról van szó? Válaszunk talán nem a 20. vagy 19. században keresendő, hanem sokkal mélyebben: a viking korban, majd a Frank Birodalom uralmi stratégiájában, és abban a mentális programban, amely a Nyugat gondolkodását ma is átjárja.

A viking mentalitás: rablás, hódítás, országalapítás

A viking korszak nem csak hajós kalandokról, templomok kifosztásáról és szárazföldi-rablásról szólt. A viking törzsek – norvégok, dánok, svédek – nemcsak portyáztak, hanem saját államokat hoztak létre: Normandia, az angolszász királyságok, sőt a Kijevi Rusz is e mentalitás sikere.

Ez a szemlélet a föld megszerzését nem erkölcsi vagy spirituális dimenzióból nézte, hanem katonai képesség, szervezés és erő kérdéseként. Az lett az uralkodó, aki képes volt megszerezni a hatalmat. Aki elbukott, azt eltaposták.

Ez a logika él tovább a normann királyságokban, az angol gyarmatosításban, az amerikai küldetéstudatban – és ez a logika dolgozik akkor is, amikor egy "civilizált" nyugati hatalom fölényét hirdeti egy keletibb nép felett.

Kik tartoznak a viking világba?

Az eredeti viking törzsek Skandináviából indultak, ősi törzsi területeik: Norvégia, Svédország, Dánia. A viking expanzió révén azonban Normandia (Franciaország), Anglia, Izland, sőt a Kijevi Rusz is beletartozott ebbe a kulturális és katonai szférába. Később e szellem örököse lett az Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália – olyan országok, amelyek alapítása mögött szintén a hódító logika állt.

Közép-Európa, a beolvasztandó peremvidék

A Frank Birodalom óta a nyugati hatalmak Közép-Európát nem tekintették egyenrangú partnernek. A hunok ellenében már nyugati koalíció szerveződött, az Avar Kaganátust a frank haderő semmisítette meg, a magyar királyság ellen több lépcsős német hadjárat indult, sőt a kereszténység felvétele sem jelentett védelmet: csak az alárendelés formája változott.

A Monarchia felbomlasztásánál már a nyugat és a kelet egyneműségben dolgozott: francia, brit, olasz, amerikai döntések találkoztak a bolsevik Oroszország passzivitásával – sőt, a későbbi Szovjetuniónak sem volt gondja ezzel a helyzettel.

A viking szellem társadalmi programként él tovább

A 20. században ez a hódító logika csak átöltözött: gyarmatbirodalmak, világrendek, NATO, jogállamisági mechanizmusok. Az eszmék megváltoztak, de az attitűd él: te vagy a műveletlen, ha nem az ő mintáját követed; önállóságod csak addig tűrt, amíg nem mész szembe a központi akarattal.

A posztmodern viking nem éget falvakat, hanem gazdasági nyomást gyakorol, szankciót vet ki, vagy NGO-kon keresztül befolyásol.

A Nyugat orosz kézzel és nyugati nyelven is harcol

Közép-Európa megtörése gyakran történik orosz erő alkalmazásával. A Habsburgok orosz katonákat hívtak a magyar szabadságharc leverésére, de ebben is nyugati támogatás volt a franciák részéről. A világháborúk után a nyugat és a kelet gyakran kezet fogtak Közép-Európa fölött: Jaltánál ez nyíltan meg is történt. 

Nem baj, ha orosz csizma táncol az asztalon, amíg a játékszabályokat nyugati tábla szerint játsszák.

Végszó helyett: a viking program felismerhető

Nem minden nyugati politikus viking, és nem minden viking szemléletű ember ellenség. De a minta létezik: terjeszkedés, uniformizálás, alárendelés.

Ez a poszt nem haragból íródott, hanem önismeretből. Ha meg akarjuk érteni, miért viselkedik a Nyugat úgy, ahogy, előbb meg kell értenünk, honnan jön. És a viking hajók árnyéka még mindig rávetül a világra.