European Phalanx


Hőbörgés a semmiért

2019. június 19. - megamovieboy

 Nagy Imre újratemetése kapcsán kezdődött egy minden baloldali médiumot átfogó támadás Orbán Viktor ott elmondott beszéde kapcsán. Sok szót vesztegettek rá, de kevés volt az alja, még kevesebb az értelme. Egyrészt kifogásolták, hogy miért mondott beszédet, meg kinek a nevében mondta, meg miért…

Tovább

Globalista harc

Fotó: merce.hu  Aki átlagosan követi a politikai eseményeket, az nagyjából annyit tud, hogy a Parlamentben botrányos körülmények között megszavaztak törvényeket a bírósággal és a túlórával kapcsolatban. Ezután örjöngő tömeg lepte el a Kossuth teret. A bírósági törvény az átlagembert nem fogja…

Tovább

Fordulat Európában

 Nemrégiben írtam a NER hazai győzelméről, úgyhogy a globalista oldal már csak idegenek segítségében bízakodhatott. A Sargentini jelentés elfogadása és annak nagy győzelemként való felvezetése a fősodratú médiában meghozta a hazai internacionalisták számára reményt, hogy sarokba szoríthatják Orbánt…

Tovább

Ami a globalistáknak fáj

 A Time címlap adott egy kis segítséget a gyűlölet órájához. Összegyűjtötték a a liberalizmus ellenségeit.  A szereplők Putyin orosz elnök, Erdogán török elnök, Duterte fülöp-szigeteki elnök és Orbán magyar miniszterelnök. Egy hazai Soros György szponzorálta véleményblogon sokan elmondták negatív…

Tovább

Az elit bebetonozása

 Liberális oldalon folyamatosan követelik a választók a közös jelöltet, hogy Orbán Viktor helyett egy új kormány kerüljön hatalomra. Azonban, ha jobban megnézzük, kikből is állna ez az új kormány, akkor olyan régiségekkel találkozunk, mint az MSZP, Gyurcsány Ferenc és a Jobbik mögött álló Simicska…

Tovább

A ballib híveknek Simicska a Jobbik

  Felbolydult a baloldal a hódmezővásárhelyi választás után. Leginkább az ő hívei vonták le azt a következtetést, hogy innentől minden lehetséges. Pont az ő helyükben inkább elgondolkoznék azon, mennyire a baloldal győzelme, egy ex-Fideszes konzervatív jobboldali politikus győzelme, aki ellen csak a…

Tovább

Tényleg a lázadás éve volt

 Amikor Orbán Viktor előállt ezzel a "Lázadás éve" szöveggel, kissé túlzásnak gondoltam. Természetesen a baloldal nagy arccal kiáltotta ki agyatlan baromságnak és nevetgélt rajta. Valóban, akkor még úgy tettszett, Brüsszel hatalma korlátlan és bármit rá tudnak kényszeríteni az európai emberekre.…

Tovább

Simicska visszavág

 A Simicska-Orbán tandem viharos, szalonképtelen megnyilvánulásos szakítása utáni időszak csendje, csak egy vihar előtti csend volt. Simicskáról bár keveset tudni, de intelligens emberek szerint is egy zseni, aki szellemileg magas szintű, de szociálisan visszamaradott. Most, hogy az őszi kampányhoz…

Tovább

Minden héten forradalom

 Legalábbis a baloldal és az ultraliberális 20% támogatottságú szélsőség ebben bízik. Felőlük jöhetne az amerikai demokráciaexport, aktiválhatnák a munkásőröket és a feminfo.444.hu által vezetett migránshordák heroikus harcban felszabadítanák a liberális Európa testébe befurakodott ázsiai hordák…

Tovább
süti beállítások módosítása