Ázsiában rengeteg híres ország van, mint India, Kína, Tájföld, Fülöp-Szigetek, Korea stb. Mégis kínaiul annyit tudunk, hogy kung-fu és Saolin, indiaiul annyit, hogy guru, talán koreaiul, hogy hvarang. Azt ennyi. Ez szinte a kevesebbnél is kevesebb. Főleg, ha végigvesszük, mennyi mindent tudunk japánul. Ennek egyik oka nyilván, hogy az egzotikus keleti helyek közül Japán zárkózott fel a nyugathoz elsőként. Másrészt, ki tudták hangsúlyozni egyediségüket. 
De nézzük is japán szókincsünket, amivel nyilván nem fogunk tudni ismerkedni az Ikebukuro metróállomáson!
Talán a legnagyobb csoport a japán, majd a Japánnal foglalkozó filmekből ismerős katonai jellegű szavak.Szamuráj, sógun, daimjó, katana, szeppuku, ronin, nindzsa, suriken, banzai, kamikaze. Persze a sport külön kategória. Karate, dzsúdó, szumó, dan, szenszei. Végül az egyéb ismeretes köszönések és néhány kulturális fogalom. Gésa, szajonárá, konyicsivá, gajdzsin, kabuki, bonszáj, kami, kimono, pizsama. A gasztronómia sem maradhat el. Szusi, ramen, szaké, wasabi, tofu.
Nyilván a filmekből, rajzfilmekből ismerünk leginkább japán szavakat, amihez ezek megvalósulására is szükség volt. Mivel ezek sikeresek voltak, jöttek a nyugati filmek is, mint a Fekete eső, a Sógun sorozat. És ezek mind a mai napig tartanak. Kill Bill, Halálos iramban Tokiói hajsza, Farkas, Utolsó szamuráj stb. Ezen kívül a harcművészetek és az ételek is világhíresek lettek.
Ezekhez képest a magyarokról annyi van esetleg köztudatban, hogy paprika, betyár, huszár, gulyás, csárdás. Esetleg, talán van még néhány kevésbé elterjedt szavunk is több környező országban.
Ha mi, magyarok jobban be akarunk kerülni a globális köztudatban, akkor annak módja, ha olyan dolgokra koncentrálunk, ami kifejezetten hazai sajátosság. (Mondjuk így lett menő fogalom a mediterrán délutáni fetrengés, a fieszta.) Erre nem csak nekünk van szükségünk, hanem az egész földkerekén élő, magyarul persze már nem tudó, de magyar származására büszke embereknek is. Ez megint egy olyan dolog, mint a magyar őstörténelem, hogy a baloldali elitre nem számíthatunk. Viszont meg kell értetni a baloldalon álló emberekkel is, hogy ez az ő hazájuk is és kell lennie olyan nemzeti minimumnak, ami számukra is elfogadható. Mint pl. a svédeknek az önfeladásuk feletti örvendezésén még a magyar szélsőliberálisok is sokkot kaptak. Azért az itt élőknek van még közös e hazában. Ez a közösség a nemzet alapja, a nemzet pedig a demokrácia alapja. Az árokásás legyen a globális elit kenyere!
