Hadházy és Szél kidobása az MTVA székházból. forrás:index.hu

 Macron elnök hatalmas pofont kapott a francia nemzettől, mellette már tényleg csak a globalizmusból hasznot húzó kevesek és az agymosottak maradtak. Történt mindez azután, hogy Merkel kancellárasszony a bukást elkerülendő, előremenekülve belengette a visszavonulását. Persze nem vennék rá mérget, hogy ez így is lesz, és nagyon is lehetséges, hogy a körülmények hatására esetleg mégiscsak indul a legközelebbi választásokon. Abban viszont biztos vagyok, hogy megtesz mindent ezen 'körülmények' megteremtéséért és addig is bőszen tolja a globalizmus szekerét az európai polgárok minden ellenkezésének dacára.

A netadó elleni tüntetés Foto: origo.hu

 Az elmúlt évek legnagyobb kormányellenes tüntetései a netadó elleni megmozdulások voltak. Ennek okait sokan nem értik. Hiszen a netadó nem volt egy hatalmas összeg és az emiatt ténylegesen károsultak pedig nem az az utcára vonulós aktív fajta. Mégis háromszor annyian mentek az utcára, mint a "rabszolgatörvény" ellen.

 Volt már egy népszerű könyv, film a Da Vinci kód címmel, amiben Jézus életét próbálták meg új szempontból bemutatni, meg ezen felbuzdulva kiadtak egy könyvet a Biblia kódja címmel, ahol az eredeti Biblia betűit mátrixban elrendezve olvastak ki amőba stílusban mindenféle aktuális dolgot. Az elsőt érdekes felvetésnek, a másodikat egyszerű ostobaságnak tartom, úgyhogy ebben a posztban nem is ilyesmikről lesz szó. Tehát ami most következik, az nem fantázia, vagy önkényes olvasata a Koránnak. Mármint azon kívül, hogy egy könyvből mindenki azt olvas ki, amit akar. Csakhogy a Koránból a muzulmánok döntő része olvassa ki ugyanazt.

Fotó: merce.hu

 Aki átlagosan követi a politikai eseményeket, az nagyjából annyit tud, hogy a Parlamentben botrányos körülmények között megszavaztak törvényeket a bírósággal és a túlórával kapcsolatban. Ezután örjöngő tömeg lepte el a Kossuth teret. A bírósági törvény az átlagembert nem fogja túlságosan érdekelni, úgyhogy azzal nem is foglalkozm a továbbiakban. A túlóra azonban a hétköznapi élet velejárója, az már egy húsbavágó téma.

Vlagyimir Putyin, Rodrigo Duterte, Recep Tayyip Erdogan, Orbán Viktor az Economist európai kiadásának címlapján

 Közismert tény, hogy azok a személyek, akik a nagy szabadságban és demokráciában a pénzügyi elit, avagy az őket képviselő politikusok eszméit, tevékenységét kritizálja, arra össztűz irányul. A már unalomig ismételgetett listáról előkerül minden tétel, kezdve a nácizástól, folytatva az antiszemitázással, egészen a homofóbiáig bezárólag. A tévékben, újságokban, az interneten komoly kampány kezdődik, melyben igyekeznek mindenkit meggyőzni, hogy az a bizonyos illető miért is rettentően káros, buta, gonosz stb.

 Egy normális ember ilyenkor, egy ennyire hatalmas gépezet támadásával szemben meghátrál és rosszabb esetben esetleg még elnézést is kér, amiért létezni merészel, de feltehetőleg a továbbiakban már inkább csendben marad. Sejthető, hogy a sok médiamunkás, megmondó ember és leginkább az őket pénzelők célja éppen ez. Elhallgattatni a kritikus hangokat. Lehetséges ez sikerül is nekik egy ideig. De attól még tömegek fognak magukban, csendben kritikusak maradni velük szemben.

 Az elmúlt hónapok eseményei, élükön a Sargentini jelentés elfogadásával, egyértelműen az EP választások kampányának tekinthetőek. Miután Angela Merkeltől a saját pártja és frakciója is egyre élesebben kezd elhatárolódni és emiatt bejelentette saját jövőbeni visszavonulását a ciklusa végétől, immáron nem fogják vissza az olyan demokratikus léhaságok, mint a szavazóknak való megfelelés, most már szabadon, kötöttségek nélkül teheti azt amit akar.

 Alamuszi nyuszi nagyot ugrik, tartja a mondás és Angela Merkel ennek tökéletesen megfelel. Mindenki a nyugodt megfontoltság szobrának gondolta, pedig!

Nagy Imre a bíróság előtt mondja beszédét az utolsó szó jogán a halálos ítélet kihirdetése után

  Az '56-os forradalom kapcsán Nagy Imréről írok. Ő, mint a Rákosi rendszer egyik befolyásos politikusa, pártembere, hívő kommunista, a padláslesöprések irányítója, sőt egy vad konteo szerint az orosz cári család kivégzésének tevékeny résztvevője is volt. Minden adott tehát, hogy a neve a magyar történelem szemétdombján végezze, mondjuk Gerő Ernőé mellett.

 Soros Györgyről a köztudatban, az általa pénzelt, vagy vele egy oldalon álló média jóvoltából a demokrácia nagy elkötelezettjének a képe alakult ki. Azonban, ha jobban megnézzük mennyire sikeres a demokráciaépítésben, akkor azt látjuk, hogy a legismertebb próbálkozásai Egyiptomban és Ukrajnában is balul sültek el. Ebből kissé túlzóan le lehet vonni azt a következtetést, hogy Soros György nem ért a demokrácia kiépítéséhez. Talán azért nem jó benne, mert ő maga nem is demokrata. Hiszen egy olyen nagy demokratának, mint amilyen állítólag Soros György, a demokrácia minden csínját-bínját kennie-vágnia kellene, de mivel ez mégsem így van, ezért valószínűsíthető, hogy nem ért hozzá.

 Pár hónapja volt egy film, mely a liberális kritikusok nemtettszését váltotta ki, mégpedig a Garry Oldman főszereplésével készült és Winston Churchill történelmet meghatározó döntéseit mutatja be két híres beszéde közötti rövid időben. Az ellenérzés oka talán az a szerencsétlen párhuzam, a brexitelő britek és Európa, valamint a náci Európa és az ellenálló britek között lenne. Azonban van más taulság a történetben.