European Phalanx

Az USA, mint a terrorbolygó szupergonosza

2023. március 10. - megamovieboy

usa_szupergonosz.png

 Az Egyesült Államok, mint szupergonosz, a mesterséges intelligencia szerint

 A V mint vérbosszú című filmben ábrázolt elnyomó társadalom még Kádár idejéhez mérten is nevetségesen laza. Az igazi látnok ebben Sztálin volt. A magyar tanítványai által létrehozott terror nagyon rafináltan volt kialakítva. A totális terrorhoz, ahol mindenki megkapja a magáét, túl sok erőforrás kell. A költséghatékony megoldás az, ha mindenki célpontnak érzi magát, de csak keveseket kapnak el elrettentés céljából. Ennek gyakorlata az volt, hogy soha senki nem tudhatta, mikor jön érte az Állambiztonság fekete szolgálati kocsija, hogy bevigye a központba kínvallatásra, vagy akár kivégezni. Ennek volt aztán következménye, hogy az '56-os forradalom idején akit felismertek ÁVÓ-sokat, azokat legtöbbször ott helyben meglincselték.

 Tehát a terror nem a szigorú szabályokból fakadt, hanem abból, hogy a hatalom maga szegte meg azokat, így teremtve meg a bizonytalanság félelmét. Hiába tartott be valaki minden szabályt, aktuális normát, akkor is lesújthatott rá a hatalom. 

Tovább

A szocialista múlt egy nem várt pozitívuma

kaposztasmegyer.jpg

Káposztásmegyer 2.

 A panel, meg a lakótelep kifejezések a szocialista gazdaság gyengeségének és az elnyomás embertelenségének a szinonimái lettek. És tényleg egy lépcsőházba néha kétszáz embert is bezsúfoltak, így egy szalagház akár községnyi lakost tudhat magáénak. Ott aztán mindent lehetett hallani, a liftakna zajaitól kezdve a szomszéd böfögéséig.

 Erre most az ukrajnai háborúban kiderült, hogy a panel lakótelep jó.

Tovább

A baloldal új mítosza: Orbán Ukrajna mészárosa

  Az amerikai érdekeltségű baloldalnak valamit reagálnia kell az orbáni békepártiságra, ami valljuk be, nem egy egyszerű feladat. Annyira nem, hogy jelen esetben nincs is rá épkézláb magyarázat, így marad a hazugság. Ennek lényege, hogy aki békét akar, az Ukrajna megcsonkítása mellett áll. Ez ügyesen illeszkedik az Orbán Putyin pincsije világképbe. Tovább is van még a hazugság, mert a lelkes hívektől már a kommentekben úgy jön vissza, hogy Orbán kimondottan a szörnyű területet a békéért elvet akarja, mert -szerintük- ez következik a tűzszünetből és béketárgyalásból. Tehát így támad rá Ukrajnára. Ez a 'logika' jött át az Ukrán politikából és ezt szajkózza Gyurcsánytól Puzsérig a háború párti baloldal.

Tovább

USA a világ ellen

usa-dollar.jpg

 Az elmúlt hetekben kimondott nyugati narratíva borús képet vetít a világra. Az első rossz hír, hogy elszánták magukat az utolsó ukránig való harcra Oroszország ellen. Legalábbis szavakban, mert az eddig felajánlott nyugati fegyverzet még Szerbia ellen sem lenne elegendő, nem hogy Oroszország ellen. Győzni tehát így nem lehet, de az eddigieket folytatva, a háborút újabb szintekre lehet emelni, főleg a nagy hatótávú rakétarendszerek átadásával. De Ukrajna jelentős mértékű lerombolása nem elegendő, a remények szerint utána Oroszország, majd Kína területeinek  feldarabolása következne.  Ez már nem tízmilliókat, hanem százmilliókat kényszerítene menekülésre. Irak, Szíria és Líbia példája mutatja, milyen következményekkel jár egy központi hatalom szétverése. Elég csak a Római Birodalom bukására gondolnunk. 

Tovább

Amikor a fotelhuszároknál értelmesebb a mesterséges intelligencia

l-39ng.jpg

 Jövőre érkezhetnek a megrendelt L 39NG gyakorló/könnyűvadász sugárhajtású repülőgépekből. A megrendelésük idején volt is felzúdulás okoséknál, hogy minek nekünk ez, nem kell hazai kiképzés, mert a kanadai biztosan jobb, csak azért vették, hogy lopjanak stb. 

 Nos, ma már a modern technológiának köszönhetően meg lehet kérdezni a mesterséges intelligenciát, mégis mi hasznunk származhat ebből? Íme a válasz:

Az L-39NG repülőgépek beszerzése több előnyt is jelenthetne a magyar légierő számára:

  1.  Képzés: Az L-39NG repülőgépek kiválóan alkalmasak a pilóta kiképzésére. Az alacsony üzemeltetési költségek és a modern felszerelés révén hatékonyabbá és költséghatékonyabbá tehetik a pilóta-kiképzést
  2. Hatékonyság: Az L-39NG modern technológiájának köszönhetően kiváló manőverező képességgel és fegyverzet-képességgel rendelkezik, amely előnyt jelenthet a légierőben
  3. Hazai gyártás: Az Aero Vodochody repülőgépgyár a repülőgépek hazai gyártásának lehetőségét biztosítaná Magyarországon, ami hozzájárulna a hazai ipar fejlesztéséhez, valamint a hazai gazdaság fellendüléséhez.
  4.  Exportlehetőségek: Az L-39NG repülőgépek exportálhatók lennének más országok légierői számára, ami hozzájárulhatna a magyar gazdaság exportjának növeléséhez.

 

Tehát kiképzés olcsóbban, hatékony harci képességek, saját ipar fejlesztése és javítja az exportlehetőséget, ha nálunk már szolgálatban áll.

 Azért rákérdeztem az AERO Vodochody megvételére is:

Az Aero Vodochody repülőgépgyár megszerzése Magyarország számára az alábbi előnyökkel járhat:

  1. Stratégiai ipari ágazat: Az Aero Vodochody repülőgépgyár fontos szerepet játszik az európai repülőgépiparban. Magyarország számára fontos stratégiai ipari ágazatot jelenthetne, amely lehetővé tenné a hazai repülőgépipar és hadiipar fejlesztését.

  2. Gazdasági előnyök: Az Aero Vodochody repülőgépgyár megszerzése hozzájárulhatna Magyarország gazdasági fejlődéséhez és növelhetné a munkahelyek számát.

  3. Technológiai előnyök: Az Aero Vodochody repülőgépgyár speciális technológiával és tudással rendelkezik a repülőgépgyártás területén, ami hozzájárulhatna a magyarországi iparfejlesztéshez és technológiai fejlesztésekhez.

  4. Exportlehetőségek: Az Aero Vodochody repülőgépgyár megszerzése növelhetné a magyar exportlehetőségeket a repülőgépiparban, így hozzájárulva a magyar gazdaság további növekedéséhez és a külkereskedelmi mérleg javításához.

  5. Haditechnikai előnyök: Az Aero Vodochody repülőgépgyár haditechnikai szempontból is fontos lehet Magyarország számára, hiszen lehetővé tenné a hazai hadiipar fejlesztését és a védelmi kapacitások javítását.

 Elég egyértelmű: stratégiai ágazat, gazdasági növekedés, exportlehetőség, új munkahelyek, új technológia, védelmi kapacitás növelése.

  Végül rákérdeztem az exportlehetőségekre is... arra azért nagy extrát nem mondott.

 Mely országoknak lenne előnyös az L 39 NG beszerzése?

 Az L-39NG beszerzése a kisebb országoknak, katonai légierejük modernizálását tervező országoknak lehet előnyös, akiknek kisebb költségvetése van és olyan könnyű kiképző és könnyű harci repülőgépeket keresnek, amelyek gazdaságosabbak az üzemeltetés és karbantartás terén. Az L-39NG képes lehet biztosítani a katonai pilóták, repülőtisztviselők és technikusok kiképzését, az alacsonyabb élettartam-kiadások, és az alacsonyabb üzemeltetési költségek révén, amelyek hozzájárulhatnak a légierők hatékonyságához és a költségvetés hatékonyabb felhasználásához.

 Természetesen az A.I. nem 'gondolkodik'. A nagyszerű benne, hogy keresgélés nélkül összegyűjti az interneten fellelhető válaszokat. Helyettünk nem fog gondolkodni, de az evidens, kézenforgó válaszokat megadja. Épp elég, hogy a kérdéseket akár magyarul is megérti, az élet értelmének filozófiai problémakörét nem fogja helyettünk megoldani.

A tank, ami nincs

leopard2.jpg

 Holland Leopard 2A6 Fotó:wikipedia

 Egy Rejtő Jenő jellegű burleszk vígjátéknak lehetne ez a címe, de a valóságban egyáltalán nem vicces, ami történik. Már az ukrajnai háború elején olyanokra gondoltak a magyarok, hogy a nyugat védőbástyájának szerepe nem fog jutalmat kapni, inkább területek elvesztéséhez fog vezetni. Valamint a nyugat bíztatása és eszmei támogatása semmit sem jelent. 

Tovább

Európa és az a bizonyos ólajtó

a-legfobb-leny-kultuszanak-unnepe.jpg

 Robespierre 'misét celebrál', mint a Legfőbb Lény kultuszának főpapja

  A nyugat alkonya nem egy gyors folyamat, még csak nincs is előre megírva. Volt már sokkal rosszabb helyzetben, mint amikor délről az arabok, északról a vikingek, keletről a magyarok szorongatták. De ott volt a katolikus kereszténység, amivel az északiakat és keletieket megnyerték maguknak és az iszlámot pedig megállították. Innen származik a mai Európa meghasonlottsága. A progresszívok azt mondják, dobjuk el Európa keresztény értékeit és építsünk egy új jövőt! Csak éppen Európa a kereszténységre épült, vele értük el a felemelkedést, a keresztény Európa vált demokratikussá. Ezt akarják lecserélni olyan eszmékre, amik a kelet-európaiakat a marxizmusra emlékeztetik, már pedig számukra ezek közeli és kellemetlen emlékek. A marxizmus volt a Szovjetunió ideológiája, amivel népek tucatjait nyomta el és akarta meghódítani a világot, hogy az ateizmust tegye a vallások helyére. Kétezer éves fejlődést dobjunk ki az újracsomagolt marxizmus kedvéért? Márpedig ezt várja el a nyugat és ez is lesz a végső törésvonal az Unió két fele között. Persze ez nem egy jövendölés, hiszen könnyen el lehet kerülni, csak az idegen ideológia kényszerítéséről kellene lemondani.

Tovább

Pressman Nagykövet Úr védelmében

vikings_cheerleaders_afghanistan.jpg

A Vikings amerikai futballcsapat szurkolói csapata Afganisztánban Fotó: wikimedia.org

 A legfontosabb megérteni, hogy itt nem arról van szó, hogy Pressman úr személyes okokból pikkelne Magyarországra. Sajnos az okok rendszerszintűek. Az egyik ok, a globalista háttérhatalom által a nyugatra kényszeríteni szándékozott progresszívizmus és a kezükben levő Magyarország ellenes média tevékenysége. Utóbbiból arra lehetne következtetni, hogy Magyarország egy Észak-Korea jellegű banánköztársaság náci zombikkal, akik mind Putyin pincsijei. Az előbbiről pedig azt állítják, hogy a megoldás az emberiség problémáira. Ezzel szemben még nyugaton is jelentős az ellenállás, de a világ többi részén kifejezetten ellenségesen fogadják.

Tovább

Népnevelés nyugaton

budapest_jarvany_utan.png

  A mozifilmek, játékok, képregények sok esetben nagy hatással vannak a fogyasztóikra. Pl. A keresztapa egyes dolgai menővé váltak, mint a piknikes fogadás a természetben. Ezt persze a mindenkori hatalom igyekezett is kihasználni, jellemző a Hitlernek bemosó Szupermen, vagy Amerika Kapitány képregények. Abban is van igazság, hogy a régebbi amerikai filmekben nélkülözték a fekete, vagy ázsiai karaktereket.

Tovább

A nyugat nyakig a... háborúban

leopard.jpg

 Német Leopard A2 tankok

 A nyugati közvélemény előtt eljátszott színjáték a fegyverek küldése után újabb szintet lépett, elkezdték felkészíteni a lakosságot a háborúban való részvétel lehetőségére. Miután megbukott az a naiv elképzelés, hogy a halhatatlan hős ukrán katonák a nyugati csodafegyverekkel könnyedén legyőzik az eurázsiai orosz hordákat, a nyugat újabb és újabb támogatást küld Ukrajnába. Ennek folyománya, hogy az ukrán haderő felszerelése egyre inkább nyugati "ajándék" technika, az ukrán kormányzat pénzügyi támogatása meg voltaképpen a hadsereg pénzelését jelenti. Összegezve, az ukrajnai háborúhoz a nyugat adja a pénzt és a hadfelszerelést, a kiképzést, a felderítést és a nyugati technika szervizelését is. Az ukránoknak egy feladatot szán a nyugat, minél több oroszt megölni. Ukrajna pusztulása eközben járulékos veszteség. Erre nagyon nehéz azt mondani, hogy a nyugat nincs benne a háborúba. 

Tovább
süti beállítások módosítása